Beszámoló: New York-i komédia (Centrál Színház)

Mihez kezdjünk, ha életünk felét leélve rádöbbenünk, hogy egy elfásult, már évek óta halott kapcsolatban élünk, melynek már réges-régen véget kellett volna vetnünk, hogy tovább kereshessük az igazit? De akkor miért döcögünk még mindig egy vakvágányon, elpazarolva életünk jobbik felét? A megszokás? Talán a társadalmi nyomás, a változástól való mélyen gyökerező félelem? Legtöbbször csak egy formátlan derengés motoszkál tudatunk hátuljában, egy nyugtalanító, nyomasztó jelenés, a boldogság nem is oly egyértelmű hiánya, mely keserűségünk lassan csorgó patakjából táplálkozik. Sajnos azonban lelkünkben ez az üresség nem elég ahhoz, hogy megszüntetésének reményéért egész életünket gyökerestül felforgassuk. Számos kevésbé drasztikus eszköz áll rendelkezésre, amivel megpróbálhatjuk betömni ezt a lelkünkben tátongó lyukat: munkamánia, főzőtanfolyamok, konferenciák, vásárlás – csak hogy néhányat említsek. Ha nem jön valamilyen drasztikus esemény, mely rádöbbent saját nyomorunkra és cselekvésre sarkall, akkor csupán halálunk napján szabadulhatunk az ürességtől.

 

A New York-i komédia szereplői a történet kezdetéig nem voltak tisztában házasságuk működésképtelenségével, azonban az élet az utolsó pillanatban megadja nekik a lehetőséget arra, hogy kitörjenek fásultságukból és szabaddá legyenek. A botrány akkor robban ki, amikor a sikeres pszichiáter, Phylis megtudja, hogy férje, Sam már évek óta csalja őt legjobb barátnőjével, Carollal. Phylis persze azonnal értesíti Carol férjét, Howardot felesége hűtlenségéről, aki egyébként Sam legjobb barátja. Ezek után a szereplők évek, sőt évtizedek keserűségét okádják egymásra, válással, nyilvános botránnyal, sőt gyilkossággal fenyegetőzve. Az első perctől nyilvánvaló, hogy e között a nyégy ember között mindennek vége. Vagy mégsem? Woody Allen egyfelvonásos vígjátéka négy esendő, tökéletlen ember életének sorsfordító pillanatát mutatja be, amikor megadatott nekik, hogy silány életükön változtassanak, és jobb emberré váljanak. Erre az új élethelyzetre adott kétségbeesett, ijedt, olykor bátorságot sem nélkülöző válaszaikat kacaghatjuk végig a Centrál Színházban.

 

Az első dolog, ami igazán megdöbbentett a New York-i komédiával kapcsolatban, az a darab különlegesen pörgős ritmusa volt. A legtöbb vígjátéknak kell valamennyi idő, hogy felépítse saját környezetét, illetve, hogy megismertesse a nézőkkel azokat a szereplőket, akik a darab második felében az egyre gazdagabb humor fő forrásaiként fognak szolgálni. Ezzel szemben a New York-i komédiának már az első perceiben úgy érezhetjük, mintha egy színdarab fináléját látnánk, legalábbis a humor szempontjából. Mindez a Woody Allen által mesterien megformált jellemeknek köszönhető. Ugyanis a színdarab négy főszereplője az emberi természet olyan négy, mesteri ügyességgel kiválasztott archetípusát testesíti meg, melyekben azonnal magunkra ismerünk. Azt pedig mindenki tudja, hogy saját magunkon nevetünk a legkönnyebben. Ezek a kortalan jellemek pedig az öniróniának olyan feneketlen kútjai, hogy a színdarab nyugodtan megengedheti magának a szokatlanul erős kezdést a kifulladás vagy az ellaposodás veszélye nélkül. És valóban, a színdarab első perce ugyanolyan vicces, mint az utolsó.

 

Sarkított, komikus jellemet játszani általában hálás feladat, és a darabban játszó színészek kiváló munkát végeznek, azonban külön ki kell térni a sikeres pszichiátert, Phylist játszó Básti Julira, akinek alakítása a darab egyik legtündöklőbb pontja. Gesztusaival, mimikájával, alkalmi fintoraival ugyanannyiszor fakaszt nevetésre, mint csípős replikáival. Alakításában az a legmegkapóbb, hogy mindössze egy flegmán odadobott félmondattal vagy egy ajakrándítással olyan heves érzelmeket tud kifejezni, melyek szélviharként söpörnek végig a nézőtéren.

 

Mindenkinek csak ajánlhatom a New York-i komédiát a Centrál Színház produkciójában, ugyanis a színpadon megforduló gazdag jellemekben előbb-utóbb mindenki magára talál, így a nevetés garantált.

 

Eredeti cím: Central Park West

Szerző: Woody Allen (fordította: Prekop Gabriella)

Rendező: Puskás Tamás

Díszlet- és jelmeztervező: Antal Csaba

Szereplők: Básti Juli, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Puskás Tamás, Ágoston Katalin

Dramaturg: Baráthy György