Főkép

Önként vállalt munkaköri kötelességem, hogy a lehetőségekhez képest figyelemmel kísérjem pár zenei kiadó újdonságait. Ebből az idők során egy meglehetősen terjedelmes lista kerekedett, aminek eredményeként minden nap számos levelet kapok a megjelenő videókról. Ezek többsége egy felületes szia után elmegy mellettem, de van pár, ami ilyen-olyan okból kifolyólag megpendít bennem valamit. Ezekről a videókról igyekszem a jövőben rendszeresen beszámolni.

 

 

Hyolyn: Let It Go

 

A tavaly karácsonyi mozipénztárverseny egyik indulója volt a Disney 53. egészestés filmje, a Jégvarázs. Ez a manapság divatos módi szerint nagyjából az egész világon egyszerre került a nézők elé, és persze ennek is elkészült a többnyelvű klipje (aki kíváncsi erre, az klikk ide).

Többek szerint a siker egyik kulcsa a remekül eltalált zene volt, kezdve a betétdalokkal, amelyek közül talán a legjobbnak tartott „Let It Go”-t adja elő Kim Hyo Jung, ismertebb nevén Hyolyn, dél-koreai énekesnő. Ez azért érdekes, mert eredetileg Idina Menzel prezentálta ezt a számot, és megmondom őszintén, fogalmam sincs, miért készült el ez a verzió. Ettől függetlenül Hyolyn is korrekt módon teljesíti a feladatot. Akinek pedig teljesen mindegy, milyen nyelven és ki énekel, az csak idézze fel a filmet, hóemberestől, rénszarvasostól.

 

 

 

Rod Stewart: Sailing

 

Továbbra is csak tippelni tudok, miért pakolja fel Youtube csatornájára az Rhino Entertainment ezeket az ezeréves (na jó, csak 30-40) videóklippeket. Ez például 1975-ben hangzott el első ízben, de azzal sem lesz sokkal fiatalabb, hogy 1981-ben sugározta első ízben az MTV. Tény, ennél nagyobb slágere azóta sincs a skót-angol felmenőkkel rendelkező énekesnek, akinek jellegzetes hangját egyetlen sor elhangzása után bárki képes beazonosítani. A klip több minden miatt különleges, kezdve mondjuk a legnyilvánvalóbbal, miszerint nagyon kevés benne a vágás, de akkoriban ez volt az ipari szabvány, illetve a zenei videó annyira újdonságszámba ment, hogy a nézők még nem voltak felkészülve napjaink szempróbáló tempójára. Itt bőven jut idő megcsodálni az énekes matrózruháját, a kikötőt, és a nosztalgia jegyében a kissé megfakult színekhez sem nyúltak hozzá.

 

 

 

Katy Perry: Dark Horse

 

Nagyjából a „Roar” óta várom, hogy valahol végre ennek a számnak is elkészüljön a videó változata, lévén ez a másik nagy sláger az utolsó lemezen. Amit kaptam, az egészen más kategória, viszont ennek is nagyon örülök – mert nem semmi látvány, ahogyan a 2014-es Brit Awards-on Katy Perry előadja ezt a számot. Akárki tervezte meg a fellépést, az egyetlen vacsoránál jóval többet érdemel (legalább havi bérletet kedvenc kifőzdémbe). Michael Jackson óta nem láttam ennyire echte egyiptomi körítést, szóval nagyon betalált a díszlet, amire csak rátett egy lapáttal a stáb ruhája, a koreográfia pedig egyszerűen lenyűgöző. Az egyértelmű utalások ellenére az egész mégis olyan modern, amennyire csak lehet – helyenként már-már a Szárnyas fejvadász című film jutott az eszembe, no nem az ötletnyúlás, hanem a látvány futurisztikus volta miatt.

 

 

 

3RDEYEGIRL: Let’s Go Crazy (Manchester, UK - Feb 22, 2014)

 

Ha valaki még nem hallotta volna, az egykori lepedőakrobata, a hihetetlen sikereket és lemezeladásokat produkáló zenész, a korszakait különféle művésznevekkel jelző muzsikus ismét életjeleket ad magáról – rajongói örömére. Prince – igen, róla van szó –, illetve a 3RDEYEGIRL névre elkeresztelt zenekar márciusban kislemezzel rukkolt elő, amihez még nem készült hivatalos videó, ezért felvezetőnek egy idei koncertfelvételt nézünk meg, ami bizony sokkoló látvány.

Nem tudom, ki milyen képet őriz magában a hercegről, de ez a mostani megjelenés, ez a frizura bizony alaposan meglepett, hamarjában Hendrix jutott az eszembe róla. A másik pedig az, hogy mennyire belenyúltak az eredeti nótába. Ok, Prince mindig hajlamos volt különféle remixeket készíteni a saját dalaiból, de ez gyakorlatilag olyan, mintha teljesen újraírták volna az eredetileg könnyed popdalocskát valami sokkal súlyosabb darabbá. Az szemlátomást nem változott, hogy Prince még mindig kedveli a nők társaságát a színpadon.

 

 

 

John Butler Trio: Only One

 

Napjainkban úgy tűnik, a zombik nyomulnak leghatékonyabban, moziban, könyvben, képregényben riogatják az arra érdemes nézőket. Így nem csoda, ha már zenei videókban is felbukkannak (ugye mindenki emlékszik még a zombik sörre vágynak klipre?). Ez a felvétel tavaly készült, de hozzám még csak most jutott el a nagylemez, szóval nekem még új. Az ausztrál alternatív együttes (ezen kívül persze még számtalan stílus felbukkan zenéjükben) ebben a klipen az élőhalott tömeg mellett szerencsére a humort is felvonultatja, így miközben megcsodálhatjuk az önfeledten szórakozó hullasereget, a nevetésre is jut idő. Utoljára talán az Alkonyattól pirkadatig vámpírzenekra volt rám ilyen hatással, csak ők ott sokkal vadabb muzsikát adtak elő.

 

 

 

Calmera: rock `n` roll kabaré

 

Tudom, nem kéne meglepődnöm, hogy nem csak tőzsgyökeres amerikaiak képesek elemi erejű rock `n` roll muzsikát játszani, de azért időről-időre mégis rácsodálkozom az ilyen produkciókra. A Calmera nagylétszámú, ám viszonylag friss társaság, hiszen csak 2010-ben kezdték el a showbiznisz meghódítását. Tavaly jelent meg második lemezük, már a Warner helyi lerakatának logója alatt. Ezt még nem hallottam, de a lenti klip alapján vérbő muzsikát rejthet.

Az utolsó klipjük a klubkoncertek hangulatát örökíti meg, s a látottak alapján egyértelmű, hogy ez a nyolc ember igazi showmanként őrjíti meg a nézőket, s csak úgy árad belőlük a rock `n` roll feeling. Utoljára a szintén japán The 5,6,7,8 kapcsán éreztem így – szóval érdemes rászánni az időt egy kis mulatozásra a társaságukban.

 

 

 

30Y: ahogy elképzeltem

 

Ezen a héten sem maradunk magyar néznivaló nélkül, most a 30Y új EP-jének, az Ahogy elképzeltem címadó dalának klipje került be a válogatásba. Nagyon sokat töprengtem, hogy a jólszituált középkorú úriember, aki a titokzatos VÁFOSZ tagjaként különféle helyeken próbálja szebbé varázsolni az embereket, vajon ki lehet. Aztán leesett, hogy ő bizony fodrász, és a VÁFOSZ valószínűleg a VándorFodrászok Szövetségének lehet a rövidítése (vagy Országos Szövetsége, vagy csak Szervezet). Egy biztos, hogy a rövidke történet, amit Pamuki Krisztián rendező elmesél nekünk, érdekes, összhangban van a zenével, ami nekem kicsit melankolikus. A szereplők pedig teljesen hihetően hozzák a figurát, ami az adott helyszínhez illik, legyen szó panellakásbéli teázásról, színházbelsőről, bármiről.