Főkép

Egyes emberek tartalmas életet élnek, és boldogan halnak meg. Hogyan csinálják? Mik a boldog és tartalmas élet titkai? Mi a közös azokban az emberekben, akik értelmet és örömet találtak az életükben? Mit tudnak nekünk tanítani azok, akiknek sikerült teljes életet élni? Ezekre a kérdésekre kereste a választ John Izzo, munkájának eredményét pedig egy könyvben foglalta össze.

 

A mai társadalomban nem túl gyakori, hogy idősebb emberekkel beszélgessünk és így próbáljunk rájönni, hogyan is kell élni. Fiatalságközpontú kultúrában élünk, amely azt feltételezi, hogy az új és divatos dolgok a legértékesebbek (legyen szó tárgyakról, vagy emberekről). Mégis, miért lehet hasznos meghallgatni az időseket?

 

Amikor utazom, mindig olyan szállodát választok az internetes honlapokon, amiről akár több száz utazó véleményét elolvashatom, olyan emberekét, akik már jártak ott előttem. Visszajelzéseikből kiderül az „igazság” ezekről a helyekről. Az évek folyamán ennek az egyszerű módszernek köszönhetően számtalan drágakőre bukkantam, és sikeresen elkerültem a csalódást keltő helyeket. Végül rájöttem, hogy ugyanezt a módszert követve felfedezhetjük az értelmes élet és a boldog halál titkait is. Hittem benne, hogy ha megtalálom azokat az embereket, akik ráleltek az élet értelmére, és meghallgatom a történetüket, feltárulnak előttem a helyesen élt élet titkai – a titkok, amiket még halálunk előtt fel kell ismernünk.

 

Hogyan vágtál bele?

 

Azt feltételeztem, hogy ha arra kérjük az embereket, hogy csupán egyetlen személyt nevezzenek meg, aki hosszú és boldog életet élt, így is egyedülálló csoportot kapunk, a kiválasztottak élettörténete és gondolatai pedig feltárhatják a keresett titkokat. 15 000 embertől kértünk ajánlást, a beérkezett válaszok pedig teljesen lenyűgöztek minket. Az irodánkat minden nap elárasztották a hangüzenetek, e-mailek és levelek, melyekben szülőkről, barátokról és társakról meséltek, akik „hosszú életet élnek és rájöttek, mi a lényeg”.

 

Hogyan tudtatok feldolgozni ilyen hatalmas mennyiségű információt?

 

Előzetes interjúk során először 400 főre szűkítettük a listát, majd további beszélgetések után kiválasztottuk a végső, 235 fős csoport tagjait. Az interjúalanyok életkora 59 és 105 év közé esett. Bár szinte mindannyian észak-amerikaiak voltak, a csoport igen változatos képet mutatott etnikai, vallási, kulturális, generációs, földrajzi és hivatásbeli szempontból. A városi borbélytól a holokauszt-túlélőig, indián főnöktől vállalati ügyvezetőig, egyetemi tanártól a kórházi ápolóig és művészig, férfiak, nők, írók, papok, háziasszonyok, muszlimok, hinduk, buddhisták, keresztények és ateisták mindenkitől ugyanazt kérdeztük, és mindegyikükkel 1-3 órás beszélgetést rögzítettünk.

 

Miről szóltak ezek a beszélgetések?

 

Egy sor kérdést tettünk fel nekik. Például, hogy mi tette őket boldoggá? Mi adott értelmet az életüknek? Mi az, amit időpocsékolásnak tartanak? Mit tennének máshogy, ha újraélhetnék az életüket? Milyen titkokat fedeztek fel, és hogyan ültették át őket a gyakorlatba? Melyek voltak az életük alakulását meghatározó fordulópontok? Hogyan viszonyulnak a halálhoz? Mindezek mellett végighallgattuk, hogyan bontakozott ki az életük, milyen szokások jellemezték őket, és megpróbáltunk a sorok között olvasva a titkok nyomára bukkanni.

 

És mire bukkantatok?

 

Az egyik legérdekesebb felismerés talán az volt, hogy valahol 60 év körül elkezdünk visszatekinteni az életünkre, elmélkedni róla. Az interjúk kiértékelése közben olyan érzésünk támadt, mintha a 60 év alattiakat még mindig teljesen beborítaná az „élet élménye”, nem képesek még hátralépni és kívülről rátekinteni. Gyakran az egész életünk azzal telik, hogy kitaláljuk, hogyan kell élni, és mire rájövünk, mik az igazán fontos dolgok, már időnk végére értünk. Talán azért leszünk képesek 60 évesen visszatekinteni az életünkre, hogy még halálunk előtt továbbadhassuk mindazt, amit tanultunk.

 

Ebből született a könyv?

 

Nem egészen. Nem volt ennyire egyszerű. Kihívást jelentett, hogy megtaláljuk a közös pontokat ezekben a történetekben. Ki kellett hallanom az elhangzott szavak mögül a bölcsességet, amelyen minden interjúalanyunk osztozott. Az emberek nagyon eltérő szavakkal írják le ugyanazt a dolgot.

 

Mi volt ez a közös dolog, amin mindannyian osztoztak?

 

Végső soron mind ugyanazt keresték... Freud elmélete szerint a két alapvető emberi ösztön az örömkeresés és a fájdalomkerülés. Mivel életemet nem pszichiátriai betegek gyógyításával töltöttem, hanem azzal, hogy több kontinens több ezer lakójának történetét meghallgattam (kezdetben lelkészként, később pedig önismereti kurzusok vezetőjeként), azt hiszem, Freud nem is tévedhetett volna nagyobbat. Tapasztalatom szerint az emberek arra vágynak leginkább, hogy boldogságot és értelmet találjanak az életükben.

 

Ez nem nagy meglepetés. Ugyanakkor mindenkinek más jelenti az élet értelmét és a boldogságot.

 

Pontosan. Épp ezért próbáltunk az élettörténetek és személyes vonások mögé nézni. Próbáltunk rájönni arra, milyen – akár tudat alatti – személyiségjegyekkel, viselkedési mintákkal rendelkeznek azok, akik a saját, személyes életükben megtalálták a boldogságot és az értelmet. Az interjúalanyok könnyedén meg tudták mondani, hogy mi tette őket boldoggá, hogy mi adott értelmet az életüknek. De amikor arra kérdeztünk rá, hogyan találtak rá ezekre a dolgokra, és mi adott nekik erőt ahhoz, hogy kitartsanak mellettük, gyakran hosszú percekig csak hallgattak. Talán ezek a percek voltak a munka legszebb pillanatai. Tanúi lehettünk annak, hogy egy emberéletnyi tapasztalatból és bölcsességből megszületik a válasz. Ezt az élményt akartam közvetíteni a könyv által, mert ez az, ami miatt az öt titok nem puszta információ. A történetek, amiket az interjúalanyok a saját életükből meséltek, nem csak azt segítik, hogy jobban megértsük a titkokat. Könnyen felfigyelhetünk arra, hogy némely sztori rímel saját életünk egy-egy motívumára, amire így egészen új szemmel tudunk nézni. Ha ez megtörténik, jobb döntéseket hozhatunk, jobb életet élhetünk.

 

(Hamarosan megjelenő következő cikkünkben az öt titokról beszélgetünk John Izzoval.)