Főkép

A 2013-as Katona József színházi ősbemutató kiemelkedő sikere alapján ebben az évben jóval nagyobb nézőközönség előtt debütál a produkció.

 

Az idei est létrejötte szintén Tollár Mónikának, a tavalyi est megálmodójának és létrehozójának köszönhető.

A két előadás közti alapvető különbség a nézőtér méretéből adódó eltérés: a kamaratermi produkció ezúttal nagyszínházi közegben lel otthonra.

Az abszolút szórakoztató színházi előadás magával ragadó stílusban szólítja meg a fanyar humor szerelmeseit. A „másfél óra nevetőizom tréning”-nek titulált Janikovszky-estet valójában minden felnőtt számára kötelezővé kéne tenni!  

 

A lemez A oldalán ismét Fullajtár Andrea, a B oldalán pedig Horváth Lili hallható.

Az estet Janikovszky János (a Móra Kiadó elnök-vezérigazgatója) és Rigó Béla (költő, Janikovszky Éva egykori munkatársa, krónikása és barátja) nyitja meg.

 

„Több mint egy éve foglalkozom Janikovszky Éva gyerekirodalmával és követem majdnem mindenhová az életéről szóló vándorkiállítást a „Ha én felnőtt volnék” című interaktív előadásommal. Mikor felkértek erre a felnőtteknek szóló színházi estre, azért voltam nagyon boldog, mert „A lemez két oldala” igazi örömmunka, úgynevezett jutalomjáték egy színésznő számára. 2013-ban a Katona József Színház Sufnijában ráadásul egyik színművészetis osztálytársnőmmel, Fullajtár Andreával játszhattam újra együtt. A remek szövegnek és kettőnk összjátékának köszönhetően annyira jól sikerült bemutatnunk, életre keltenünk a kétféle – már-már végletes – nőtípust, hogy messze meghaladtuk a klasszikus színház kereteit. Remélem, az idei évforduló alkalmával a Marczibányi téren is így lesz.” (Horváth Lili)

 

Janikovszky Éva: A lemez két oldala - előadás

képzeletszínház felnőtteknek az írónő születésnapján

2014. április 23. szerda, 19 óra

Marczi Közösségi Tér, színházterem

 

További információk a 2014-es előadásról:

- a Marczi Közösségi Tér weboldalán: http://marczi.hu/Content/viewEvents/27/7070

- a produkció Facebook-eseményoldala: https://www.facebook.com/events/232431463607483/

 

Forrás: Móra Könyvkiadó