Főkép

Ludaniában a forradalom után, hogy megelőzzenek egy újabb lázadást, bevezették a kasztrendszert: az embereket különböző társadalmi csoportokba (a szolgálóktól az arisztokratákig) sorolták. Hogy biztosak legyenek abban, többé nem fognak fellázadni, nem fognak szervezkedni és összefogni az elnyomó rezsim ellen, a rendszert úgy alkották meg, hogy minden kasztnak eltérő legyen a nyelve. Sabara királynő erős kézzel irányítja ezt az országot, ám mivel nem született lánygyermeke, akinek továbbadhatná a hatalmat, méltó örökösét keresi. Charlaina (vagy, ahogy mindenki hívja, Charlie) viszont meglehetősen „kilóg a rendszerből” – valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag ugyanis megért minden nyelvet, amit beszélnek körülötte. Emiatt természetesen igen nagy bajba is kerül…

 

Kimberly Derting könyve a disztópia és a fantasy különös keveréke, amire igen kevés másik példát tudnék hirtelen mondani. Az elnyomó abszolút hatalom, az embereket csoportokba osztó kasztrendszer és a háttérben szerveződő lázadás mind-mind a disztópia műfajának elengedhetetlen kellékei, ráadásul Ludania világa kellően sötét és izgalmas ahhoz, hogy élvezettel el lehessen merülni a történetben. Emellett viszont érezni néhány „fantasy-sebb” vonást is a könyvön: például Charlie és húga, Angelina különös képességekkel rendelkeznek, valamint az a személy, akit az emberek Sabara királynőként ismernek, mindössze egy test, akit a mindenkori királynői esszencia szállt meg. Az esszenciának mindig új testre van szüksége, ha a régi már megöregedett, ezért kénytelen Sabara örökös után nézni. Ludaniában viszont kizárólag a nők örökölhetik a hatalmat, és mivel nincs se lánya, se lány unokája, kénytelen újabb „jelöltet” találni. Az örökös azonban nem lehet akárki: csak az arra érdemes, aki – nem mellesleg – teljesen átengedi a teste fölött az uralmat.

 

Egyetlen nagy gondom volt a könyvvel: számomra felfoghatatlan okból Derting kitalálta, hogy Ludániában létezik egy egyetemes nyelv, egy olyan, amit mindenki megért. Márpedig így jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor mi értelme az egész kasztrendszernek, mi értelme annak, hogy minden kasztnak más a nyelve? Hiszen ha ezt a nyelvet mindenki ismeri, akkor mégsem lehet olyan megosztott az ország… Így pedig ha akarnának, igenis fellázadhatnának, pedig épp az lett volna az eredeti cél, hogy a közös nyelv okozta „bábeli zűrzavar” akkora káoszt teremt majd, hogy erre képtelenek lesznek.

 

Ettől függetlenül viszont nagyon tetszett az írói stílus, amiben valószínűleg nagy szerepe volt a remek és kifejező magyar fordításnak is. Kocsis Anikó segítségével Derting sokkal szebben és érzékletesebben festette le a történetet, mint más ifjúsági könyvekben szokott lenni – persze azért ne legyenek illúzióink, megtalálhatóak benne az ifjúsági regény műfajára jellemző jó és rossz dolgok egyaránt. Az előbbire példa az egyszerű és könnyen olvasható, de mégis izgalmas (sőt, olykor kifejezetten elgondolkodtató) történet, az utóbbira pedig a főszereplő később kiderülő „különlegessége”, valamint a gyakorlatilag pár nap alatt kialakuló szerelem, aminek ismét semmi valóságalapja nincsen. Szerencsére az írónő megkímélt minket a szokásos szerelmi háromszögtől, így ez ismét csakis pozitívumot jelentett számomra. Természetesen ez a könyv is egy trilógia bevezető része, amely szerepet maradéktalanul be is tölti – bemutatja a világot, felvázolja az alapszituációt, megismerteti (és megkedvelteti) a szereplőket az olvasóval. Már az elején beránt ebbe a világba, hogy az igencsak szimpatikus főszereplővel, Charlie-val együtt éljük át ezt a komor, de ugyanakkor mégis varázslatos történetet.

 

Viszont bízok abban, hogy a trilógia további részei még nagyobb meglepetést fognak okozni, hiszen minden lehetőség megvan rá. Már csak azért is, mert a karakterek egyértelműen megérdemelnék a bővebb kibontakoztatást, arról nem is szólva, hogy a könyv végén egy érdekes felütésnek köszönhetően muszáj lesz beszereznem és olvasnom a folytatást is. Azt nyugodtan kijelenthetem, hogy a gyakorta sablonosnak érződő regények között az Eskü megérdemli a figyelmet, ugyanis próbál valami újat mutatni – és egy bizonyos szinten ez sikerül is neki. A többit meg próbáljuk figyelmen kívül hagyni, hiszen tökéletes könyv nem létezik…