Within Temptation: Hydra (CD)

Miután egy együttes vagy bármilyen stílust követő előadó megszilárdította helyét a nemzetközi zenei világban, rendszerint egyre nagyobb nyomás nehezedik rájuk, hogy minden albumukon valami újat nyújtsanak, valami még egyedibbel álljanak elő. Ám – akárcsak a fiatalon reflektorfénybe került írózsenik esetében – megesik, hogy az ihlet, a valódi eredetiség forrása viszonylag gyorsan elapad, és ilyenkor nem egyszer a tagcserék segíthetnek túllendülni a kisebb-nagyobb alkotói válságokon, még ha nem a tehetség hiánya, csupán a kívülről érkező presszió okozza is a feszültséget. Ilyenkor rendkívül sokat segíthet az időközben felhalmozott szakmai tudás, aminek segítségével az ösztönös művészből rosszabb esetben tisztes mesterember, jobb esetben művészetének elsőrangú művelője válik. A Within Temptation – ahol a tagcserék közel sem voltak olyan látványosak és meghatározóak, mint egy Deep Purple vagy egy Black Sabbath pályafutásában – tipikus példája ez utóbbinak.

 

A csapat gyakorlatilag a bemutatkozásuk óta folyamatosan emelte a mércét, és amikor eljutottak addig a pontig, ahol zeneileg már nehéz lett volna újat mondaniuk, bevetették a képregénnyel, vagyis egy más műformával megtámogatott koncept-albumot, amivel gyakorlatilag azt sikerült elérniük, hogy néhányan elsiklottak a tény felett, menyire jól összerakott és feljátszott az anyag. A legújabb nagylemeznek ezek után persze egészen másként kellett nagyot szólnia, és ennek megvalósításához a menedzsment és a tagok profi módon alkalmazták a marketing és PR legkorszerűbb fogásait. A közösségi honlapokon és a videóportálokon például folyamatosan csepegtették a vendégénekesekkel rögzített felvételeket, akiknek a közreműködése eleve óriási érdeklődést kelthetett, kezdve az ex-nightwishes, szólóban viszont közel sem annyira sikeres Tarja és Sharon duettjével, és a „Paradise (What About Us)” valóban akkorát szólt, amekkorát külön-külön talán egyikük sem tudott volna elérni ebben az adott pillanatban. És ehhez az kellett, hogy tökéletesen egymásra hangolódjanak, kihasználják mindkettejük utánozhatatlan hangi adottságait, és ezzel két – vagy inkább három – rajongói tábort is még inkább maguk mellé állítsanak.

 

 

Nem kevésbé ütős a Howard Jonesszal, a Killswitch Engage egykori tagjával készült, sodró tempójú „Dangerous”, amely némi bedurvulást, leginkább mégis felpörgést ígért a korábbi számok többségéhez képest. Ennek jószerével szöges ellentéte a Soul Asylum-os Dave Pirnerrel felvett kettős, az andalító, parányi rosszindulattal mainstream slágernek beillő „The Whole World Is Watching” – ugyanakkor az időnként érzelgősségbe hajló líraiság sosem állt igazán távol a zenekartól, hiszen gyakorlatilag minden egyes albumukon található hasonló felfogásban készült dal, legfeljebb nem az épp most trendi duettesítő hullám hozta a felszínre azt. A valódi telitalálat viszont – és ezt nem kizárólag én gondolom így, hanem mindinkább a rajongói visszajelzések is megerősítik – az Xzibit rapjével kiegészített „And We Run”. A metal és a hip-hop vegyítése semmiképp sem új keletű dolog: már a nyolcvanas évek végén sikeresen kísérletezett vele az Anthrax és a Faith No More, vagy a valamivel lágyabb vonalat képviselő Aerosmith is. Női hanggal ugyanakkor még hangsúlyozottabb az ellentét, ám amellett, hogy a Within Temptation kifejezetten himnikus hangvételű refrént választott, és ezzel az FNM Epic című albumának hangvételét idézte, a verzével azt a poposabb-rockosabb vonalat fejlesztette tovább, amiből már az Unforgiving néhány számában is ízelítőt kaptunk.

 

 

Aki pedig nosztalgiázni vágyna egy keveset, annak mindenekelőtt a „Dog Days”-t ajánlanám, mely valóban a régi szép időket idézi, méghozzá úgy, hogy egyetlen elemében sem tűnik önismétlésnek, mégis azt az összetettséget hozza – ráadásul Sharon régóta most a leghatározottabban kiemelt boszorkányos énekével –, amiért annak idején megszerettük a csapatot. A rögtön ez után következő „Tell Me Why” pedig a szimfonikus törekvések egyfajta kicsúcsosodása, amivel az együttes szerintem a hasonló hangzásokkal kísérletező bandák legjobban sikerült darabjainak jelentős többségét felülmúlja. És az egész albumon mindvégig érződik az érettség és megállapodottság, a mind a kompozíciók jellegét, mind a hangszeres tudást illető abszolút magabiztosság és kiforrottság – közben pedig Ruud Jolie virtuozitása is egyre nagyobb teret kap a számokban, és ez személy szerint hatalmas örömömre szolgál, mivel a gitár egyértelműen a rock és a metal meghatározó hangszere, és ettől lesz még sziporkázóbb és elevenebb bármely zenekar bármilyen dala.

 

Mindezt többféle csomagolásban is megkaphatjuk, kezdve a hagyományos műanyagtokos CD-től a százoldalas füzettel kiegészített díszkiadásig vagy a többlemezes Deluxe Box Setig, a japán verzión pedig amellett, hogy egyes számok evolúcióját ismerhetjük meg rövid részletek formájában, több feldolgozást is hallhatunk, és ezek közül személy szerint egészen eltaláltnak érzem a „Summertime Sadness” (Lana Del Ray) és a „Power Of Love” (Frankie Goes To Hollywood”) újragondolását. (Ugyanakkor szörnyen bosszantónak éreztem, hogy az albumot a megjelenés napján, de még a hetében sem lehetett megkapni a budapesti üzletekben, legfeljebb ha két héttel előre gondolkodott valaki, és megrendelte. De ennek valójában semmi köze a holland csapathoz, inkább a magyar kereskedők hozzáállásáról árul el sokat.)

 

Egyszóval nyugodt lélekkel kijelenthetjük, hogy: feladat teljesítve, a Within Temptationnek sikerült még feljebb lépnie, még tökéletesebb albummal megörvendeztetnie rajongóit, és ugyan az anyag legfeljebb nyomokban emlékeztet csak az Enterre, de még a Mother Earthre vagy a Silent Force-ra is, önmaguk tudtak maradni, és erre kizárólag egy organikusan fejlődő kisközösség képes. Szerencsére nem kell egymáshoz mérten minősítenem a Within Temptation nagylemezeit, de ha azt mondanám, eddig ez az egyértelmű kedvencem, semmiképp sem lehetne hazugnak nevezni a kijelentésemet.

 

A zenekar tagjai:

Sharon den Adel – ének

Robert Westerholt – gitár, hörgés

Ruud Jolie – gitár

Stefan Hellebland – gitár

Martijn Spierenburg – billentyűk

Jeroen van Veen – basszusgitár

Mike Coolen – dob

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Let Us Burn

2. Dangerous (km. Howard Jones)

3. And We Run (km. Xzibit)

4. Paradise (What About Us) (km. Tarja)

5. Edge Of The World

6. Silver Moonlight

7. Covered By Roses

8. Dog Days

9. Tell Me Why

10. Whole World Is Watching (km. Dave Pirner)

 

Diszkográfia:

Enter (1997)

The Dance (EP) (1998)

Mother Earth (2001)

The Silent Force (2004)

The Heart Of Everything (2007)

Black Symphony (2008) – koncert

An Acoustic Night At The Theatre (2009) – koncert

The Unforgiving (2011)

Hydra (2014)

 

Videográfia:

Mother Earth Tour (DVD) (2003)

The Silent Force Tour (2 DVD + CD) (2005)

Black Symphony (2 DVD) (2008)