Főkép

Egészen véletlenül találtam rá erre a könyvre a boltban. Hatalmas adag sci-fi és fantasy regény halmának tetején árválkodott belőle egy példány, a kiadó neve is teljesen ismeretlen volt előttem. De amikor találomra beleolvastam, azonnal megragadott. A névtelen lovag új és költői hangú feldolgozása a halhatatlan legendának, amely Artúr királyról, a kerekasztalról és a Szent Grál felkutatásáról szól.

 

Ez az egyik kedvenc történetem, s gondolom, nem vagyok egyedül. Ha meghalljuk Artúr király, Guinever királyné, Sir Gawain, Sir Kay vagy épp a Fekete Lovag nevét, ha szóba kerül Camelot, az Excalibur vagy a kerekasztal, mindenki előtt megjelenik egy megálmodott és csodálatosan veszendő világ, ahol a lovagok becsületesek és hősiesek, a király védelmezi a jókat, és békét akar hozni a földjeire, de ahol gonosz erők és titokzatos varázslatok fenyegetik a jövőt. És persze ahol ott tevékenykedik a kiszámíthatatlan, jóserejű és hatalmas mágus, Merlin. A varázsló, aki hatalmas ereje és cselszövései segítségével maga tett róla, hogy Artúr király, a megmentő egyáltalán megszülessen, ám képtelen volt megakadályozni, hogy Artúr magára vegye az átkot: hogy fiút nemzzen saját féltestvérének, Morganának, Mordredet, akinek az a küldetése, hogy apját letaszítsa a trónról, s elpusztítson mindent, amit Artúr létrehozott. A mondakör eseményeit sokféleképpen el lehet mesélni: az eredeti szövegek feldolgozásaként, ahogy Dömötör Tekla (Germán, kelta regék és mondák) vagy Michael Foss (Arthur király és a kerekasztal lovagjai) tette, szórakoztató, anekdotákkal teli formában, ahogy Kevin Crossley-Holland befejezetlen trilógiájában olvashattuk (A látókő, Keresztutak előtt), szentségtörően ironikus változatban, amilyen T. H. White Üdv néked, Arthur, nagy király!-a és a Merlin könyve, vagy egyszerűen csak mulatságos és kifordított nézőpontból, ahogyan Mark Twain ábrázolta Egy jenki Arthur király udvarában című híres regényében. És persze lehet a feldolgozás heroikus és monumentális, mint Bernard Cornwell erősen történelmi Excalibur-trilógiája vagy Stephen Lawhead különlegesen misztikus Pendragon-pentalógiája.

 

Hogy mitől más a francia szerző, Christian de Montella regénye? Véleményem szerint három dolog teszi olyan eredetivé, ami miatt érdemes elolvasni, akár felnőttként is. Az első a különleges nézőpontja. A regény alapvetően a Grál kereséséről szól, ezért nem foglalkozik azzal, hogy hatalmas terjedelemben, lineárisan mutassa be az egész Artúr mondakört. Miközben főszereplőjére, a titokzatos és névtelen lovagra figyelünk, aki sorsa rendeléséből egyszerre csak megjelenik Artúr udvarában, visszamenőleg derülnek ki az olvasó számára feltétlenül ismerendő események. Ezeknél azonban sokkal fontosabb, vajon sikerrel jár-e a névtelen lovag, s beteljesítheti-e küldetését. A regény tehát éppen annyit vállal, amennyit ilyen terjedelemben olvasmányosan, kalandosan és egy kicsit filozofikusan elmesélhet: egyetlen kiválasztott életét mutatva be.

 

A könyv második érdekessége, hogy telve van fordulatokkal és meglepetésekkel. Ha lesz is, aki kitalálja, ki lehet a Kölyök, aki sosem ismerte az anyját, aki a Tó Tündérének különleges, víz alatti birodalmában nőtt fel, s akinek úgy kellene lovagi feladatát megtalálnia, hogy közben még a nevét sem tudja, biztosan mindenki számára emlékezetes maradhat a Bűvös Ágy próbája, a Seholsincs Völgy kilátástalan álomvilága, az Északi Erdő sötétsége, a Kard Hídjának a próbatétele, vagy a számos párbaj a veszedelmes Vörös Harcosokkal. Olvasás közben belenézhetünk a Szerelmesek Tükrébe a királynéval, meglátogathatjuk a sírkertté varázsolt falut a névtelen lovaggal, használhatjuk a varázsgyűrűt és a varázskardot… Teljesen elmerülhetünk ebben az artúri világban úgy, ahogy a névtelen lovag teszi: mit sem sejtve, tévelyegve, keresve…

 

És ez a harmadik eredetisége a regénynek. Kölyök ugyanis a kalandregények szereplőitől eltérően nem tudja, mit is kellene tennie. Különféle szembetűnő és szinte észrevehetetlen jelek vezetik a Két Kérdés felé, a rejtélyes Pelles király Gaste-földjére, amely „még sosem jelent meg kétszer ugyanazon a helyen” és Gore szigetére, ahol talán megszabadíthatja a varázshatalom által segített nőrablók kezéből Guinever királynét. Ám mindvégig ártatlanul és a Tudás nélkül kell végigmennie az útján. Vajon sikerül-e megtalálnia a Grált?

 

Bár A névtelen lovag kamaszregény, legalább annyira tetszett nekem, mint kedvenc Artúr-regényem, John Steinbeck költői munkája. Elringatott szövegével, lekötött kalandosságával, hatalmába kerített a hangulatával. Talán egy hibáját találtam, hogy a magyar fordítás helyenként meglehetősen magyartalanra sikerült… Ám ettől függetlenül bizalommal ajánlom ifjabbaknak és idősebbeknek. Főképpen, mivel a Grál egy tetralógia, amelynek A névtelen lovag, a kezdőkötet után már a második darabja is napvilágot látott magyarul Hó és vér címmel, amely egy másik lovagot, ezúttal nem névtelent, viszont walesit állít a középpontjába: Percivalt…