Főkép

Gyerekkoromban a Mozaik szerettette meg velem a képregényeket. Digedagék és az Abrafaxok teret és időt bejáró kalandjai csillapíthatatlan kíváncsiságot oltottak belém a régebbi korok és kultúrák iránt, és ha nincs a jószerével csak eseményeket, neveket és évszámokat magoltató, a mai napig átideologizált hivatalos történelemoktatás, valószínűleg egyik kedvenc tantárgyam lett volna a múlt izgalmas társadalmi folyamatait megismertető diszciplína. Így viszont jobb híján Indiana Jones és Lara Croft regényes történetei vagy Christian Jacq egyiptomi témájú regényei felé fordultam, valahányszor csak „valódi” történelemre vágytam, mivel meggyőződésem, hogy bármely adott korszak kizárólag a szubjektív módon feldolgozott események alapján ismerhető meg.

 

És hogy hogyan kapcsolódik ez ide, a Kalyber Joe kalandjait elbeszélő képregény-sorozat első részéhez? Azt hiszem, pontosan az Indiana Jones módjára megélt – vagyis többnyire pusztán felelevenített – történelem miatt, hiszen mindkét világjáró amatőr múltkutatóra jellemző, hogy nem száraz, könyvekbe kövült tudást kíván szerezni, hanem a tényleges helyszíneken igyekszik utánajárni mindennek, ami érdekli őt. Jelen hősünk érdeklődési körébe persze beletartoznak az egyáltalán nem régi korokat idéző, kifejezetten figyelemfelkeltő és csábító emberi (értsd: női) alakok (idomok) is. Közben pedig egyszerű, hétköznapi fickó marad, aki ugyan hibát hibára halmoz, valahogy mégis mindig sikerül kimásznia a slamasztikából.

 

Az 1. könyv: A kezdet amolyan diploma utáni első szakmai önéletrajzszerűen vázolja fel Kalyber Joe hátterét. Ám akkor sem tévednék sokat, ha például az Amerikai pitéhez hasonlítanám a történetet – természetesen a rengeteg szex nélkül –, vagyis elsősorban annak zsigeri humorát, azt a rengeteg aranyos bénázást nézve, ami olyannyira szerethetővé teszi a figurát és főhősünk barátait. Persze voltaképp értelmetlen lenne bárki máséhoz hasonlítani Kalyber Joe sutaságait, ahogy Pilcz Roland humora sem igazán összevethető más szerzők nevettető technikáival.

 

Talán még ennél is fontosabb, hogy a rajzolt alakok ugyanígy senki más műveivel sem összetéveszthetők, és ennek nem az a magyarázata, hogy Pilcz Roland részben magáról mintázta főhősét, hanem az a sokéves munka, ami a végül kiadásra került, letisztázott képregényfüzetek elkészítését megelőzte. A képzeletbeli világ, az amerikai tanárképző intézmény, a bugyuta – a Simpson család, Beavis és Butthead vagy a South Park hasonló figuráiból kiindulva sztereotipikusnak mondható – igazgató vagy a főiskola könyvtárában őrzött értékes könyv motívuma talán nem teljesen eredetiek, ám minden egyes mozzanatot áthat a megélhetőség varázsa, és az a szinte ellenállhatatlan érzés, hogy mindenképp szeretnénk a főhőssel együtt végigcsinálni mindezt.

 

A felújított kiadás mélységeiben nem különbözik az eredeti füzettől, az persze egyértelmű (hiszen elvárható), hogy a digitalizált verzió kidolgozottabb, részletgazdagabb, alaposabb. A történetbe viszont szerencsére nem nyúlt bele az alkotó, csupán a forma, a küllem lett egységesebb. És persze az öt ráadás oldal olyan gazdag betekintést enged Kalyber Joe világának történetébe, főhősünk „ontogenezisébe”, amilyennel csupán az évtizedes visszatekintés bölcsessége szolgálhat – no meg az a kissé nosztalgikus, szeretetteljes távlatosság, amivel a sorozat immár kiérlelt stílusú megteremtője öt késznek mondható könyv után a még kamaszos és főiskolai próbálkozásokat elemzi. A kezdet azonban nem holmi zsenge, amit ha letagadni nem is kellene, kiadni mégsem lenne érdemes a későbbiek tükrében, hanem ugyanaz a friss, élvezetes történet, amivel évekkel ezelőtt az első füzet eredeti, 2005-ös megjelenésekor megismerkedhettünk.

 

A Kalyiber Joe füzetek már csak azért is figyelemre méltóak, mert Pilcz Roland egy személyben íróként és rajzolóként a közé a kevés magyar képregényes közé tartozik, akik – most már elmondhatjuk, hogy állhatatosan és hosszú éveken keresztül – új reményt adtak a hazai képregény-kiadás pártolóinak. Természetesen semmi gond nincs a szuperhős-történetekkel, sem a mangákkal, ezek a műfajok valahogy mégis kissé idegenek tőlünk. Hozzánk sokkal közelebb ál a humor, az esendőség, a találékonyság, és ez még akkor is igaz, ha – mint a jelen esetben – nem nálunk és nem magyar szereplőkkel játszódik a történet. Egyszóval aki csak teheti, ismerkedjen meg Kalyber Joe kifejezetten szerethető figurájával, hiszen ő éppúgy hungarikum, mint az egri bikavér, a Túró Rudi vagy a gyulai kolbász.