Főkép

Önként vállalt munkaköri kötelességem, hogy a lehetőségekhez képest figyelemmel kísérjem pár zenei kiadó újdonságait. Ebből az idők során egy meglehetősen terjedelmes lista kerekedett, aminek eredményeként minden nap számos levelet kapok a megjelenő videókról. Ezek többsége egy felületes szia után elmegy mellettem, de van pár, ami ilyen-olyan okból kifolyólag megpendít bennem valamit. Ezekről a videókról igyekszem a jövőben rendszeresen beszámolni.

 

 

Deep Purple: Vincent Price

 

A heti lista első helyéről kiszorultak a hölgyek, mivelhogy a héten ismét Budapesten koncertezett egy rockalapvetés. Akik ugyan alaposan benne vannak már a korban (hatvan feletti lehet az átlagéletkor), de még mindig képesek elvarázsolni a publikumot – mondjuk ilyen repertoárral nem nehéz.

Ez a videójuk nemcsak azért érdekes, mert sok-sok év után újra a kamerák elé álltak, hanem mert megidézik benne Vincent Price angol színész emlékét, aki jóbarátjuk volt. Price főként horrormozikban nyújtott alakításaival írta be magát a rajongók képzeletbeli nagykönyvébe, és pontosan ez a hangulat, az ötvenes-hatvanas évek borzongató filmjeinek világa elevenedik meg a klipben. A vidámparki kísértetkastélyban játszódó cselekmény egyszerre idéz múltat és jelent – s nem utolsó sorban az együttes tagjai is felbukkannak benne.

 

 

 

Anoushka Shankar: Traces of You ft. Norah Jones

 

Jazz videoklip talán még nem szerepelt a sorozatban, pedig ebben a műfajban is születnek érdekes látnivalók. Ravi Shankar lányának tavaly ősszel jelent meg a soronkövetkező lemeze, amelyről egyébként írtunk már korábban. A megfilmesített számról ezt mondta: „Azok az emberek, akik már elmentek még mindig bennünk élnek. Elvisszük magunkkal a helyeket, ahonnan jövünk, oda ahová megyünk. A kreatív szikra, amely mindannyiunkat teremtett, benne van minden születésben, minden szerető szívben, és minden újonnan énekelt dalban.”

Egy biztos, a klip cseppet sem tekinthető szokványosnak, és most nem az énekes jelenlétére gondolok, hiszen Norah Jones féltestvérként van jelen, illetve a zenéhez illik az ének. A képi megvalósítás az, ami messze túlmutat a hétköznapi jazz- vagy popvideókon. A többszörözött, de mégis egymásba mosódó képek furcsa módon összhangban vannak az ismétlődő zenével, a visszafogott énekkel – ettől az egésznek egyfajta spirituális hatása lesz. Nem tudom mi volt az eredeti szándék, de a végeredmény egy különleges klip lett.

 

 

 

Anette Olzon: `Lies

 

Biztosan nem mondanám a világ legbiztosabb állásának a Nightwish együttes énekesnői posztját, hiszen immáron harmadszor cserélték le az aktuális dívát. Érdekes módon a távozó hölgyek búslakodás helyett azonmód a stúdióba siettek, hogy szólólemezzel elindítsák saját karrierjüket. Véleményem szerint Tarjának ez nem igazán sikerült, Anette Olzon pedig még csak most rukkol elő bemutatkozó lemezével, szóval esetében még nem ismerjük, mennyire jön majd be a hallgatóságnak az a zene, amit csinál. Kedvcsinálóként megérkezett az első klip, tele gyönyörű téli képekkel, aki szereti a havas északot, az biztosan többször megnézi majd. Ráadásként Olson asszonyságot csodálhatjuk, amint sétál és énekel a fagyos környezetben. Az már elsőre is nyilvánvaló, hogy nem lett depressziós a Nightwish tagsága megszűnése miatt, belső derű, kiegyensúlyozottság látszik az arcán. A zenével kapcsolatban viszont vannak fenntartásaim, mert bár ez a hangfekvés egyértelműen a legjobbat hozza ki belőle, azért ilyen muzsikából nem szenvedünk hiányt, és valahogy nekem hiányzik belőle valami plusz. Mivel azonban az előző nóta kicsit ütősebb volt, a végleges véleményalkotással megvárom az albumot.

 

 

 

[MV] Bebop(비밥) : I’m the best(내가메인이야)

 

Mivel kaptam pár visszajelzést, hogy ideje Japánon kívüli előadókat keresnem, úgy döntöttem, engedek a közakaratnak. No nem mentem túl messzire, hiszen Dél-Korea egyáltalán nincs messze a Felkelő Nap országától, ráadásul kifejezetten pezsegő zenei élet van náluk. Fiúbanda helyett (talán majd legközelebb) egy trióra esett a választásom, bár a Bebop jelenlegi felállása nem túl régi, hiszen a basszer Ji In egy másik hölgyformációból (Girl’s Day) igazolt át. A miértekről találgatni sem tudok; egy biztos, zeneileg teljesen más világba került. Számomra meglepő módon ugyanis ez a három csinos, szemlátomást fiatal hölgy (pop)punkzenét játszik. Jó, hiányzik belőlük az a lepukkantság, ami a Sex Pistolst jellemezte (a rossz fogakról nem is beszélve), ellenben jól hallhatóan megvan az ifjonti hév, és a nótát sem cicomázták túl. További pluszpontot jelent a tetszetős szöveg, és meg a klip sztorija is tetszett.

 

 

 

Chase Rice: Ready Set Roll

 

Még egy műfaj, amiről eddig nem esett szó a rovatban. Úgy vélem az emberiség többsége értetlenül áll az amerikai country muzsika előtt, mivel fogalmuk sincs, miért kellene kedvelni ezt az intézményesített népzeneszerűséget. Magyarázattal én sem szolgálhatok, azonban amikor évekkel ezelőtt még szerepelt a CMT (Country Music Television) a kábeltévénk kínálatában, gyakran megnéztük, milyen zenéket adnak, és bizony volt egy-két kifejezetten élvezhető darab. Chase Rice január végén debütált klipje pont ilyen: kellemes zene (bár szerintem ez kifejezetten modern country, amibe elektromos gitárszóló, és egy rövid rappelés is belefér), emlékezetes refrén, amit jól kiegészítenek a fellépésekből összeollózott felvételek. Újabb érv arra, hogy jóképű, énekelni tudó pasik miért menjenek zenésznek – hiszen amíg az első sorokban ilyen dögös csajszik sikoltoznak az ember felé, addig a döntés nem lehet kérdéses.

 

 

 

The Doors: Touch Me

 

A zenekar, amelyik kis túlzással felrázta az amerikai ifjúságot, messze túlmutatott a szombat esti táncesteken, és elsőként volt képes nagyobb koncerthelyeket megtölteni. Ez a hatás főként az együttes énekesének, Jim Morrisonnak köszönhető, aki ihletett pillanataiban olyan varázslatos produkcióval ajándékozta megy a nagyérdeműt, amilyenre előtte senki, és utána is csak kevesen voltak képesek. Magyarországon sajnálatos módon – Hobó ténykedése ellenre – kevesen ismerik a lemezeiket, és ahogy múlik az idő, ez egyre inkább így lesz. Ezért is örvendetes, amikor régi tévé- és egyéb felvételek kerülnek újra kiadásra, mert így a mostani generációk is megismerhetik azt a csodát, amit a The Doorsnak hívtak. A „Touch Me” talán nem a legsikerültebb szerzeményeik közé tartozik, de ennek ellenére felkerült a slágerlistákra.

 

 

 

Avicii: Addicted To You

 

Avicii emlékeim szerint a „Levels” című dallal vált világhírűvé, majd következett a True című lemezének sikere. Az „Addicted To You” már a negyedik kislemez az albumról, és teljesen más hangulatú, mint az általam eddig hallott Avicii számok – és nem csak azért, mert Audra Mae énekel benne. A klip egy történetet mesél el, ami Bonnie és Clyde sztorijára emlékeztet, csak itt mindkét főszereplő nő – kifejezetten csinos nő. Sebastian Ringler rendező remek munkát végzet, megteremtette a zene és a kép összhangját, sokadjára nézve sem tudom elkülöníteni egymástól a kettőt.