Főkép

Egy merőben szubjektív napló arról, hogyan éltem túl életem eddigi első trance-buliját, ami ráadásul rögvest 10 órán keresztül tartott:

 

-2 óra:

Elindulunk a szállásunkról, mert a buli ugyan csak este 9-kor kezdődik, de nem árt hamarabb ott lenni, hogy minél előbb jussunk be. Némi buszozás és séta után (csak a buli helyszínéül szolgáló Jaarbeurst legalább 20 perc, mire megkerüljük) már 8 óra körül ott topogunk a bejáratnál. Szerencsére nem kell kint ácsorogni, beengednek és egy szalagokkal elkülönített részen várakozunk, közben pedig a szerencsés keveseket bámuljuk, akiknek a warm upra is szól a jegyük. Egyre több és több ember szállingózik befelé, lassan kezdjük megtölteni a nem is olyan kicsi termet. Végül jönnek a biztonságiak és elvezetnek minket a marhavago… izé, a beléptető-kapukhoz (amik azért annyira nem különböztek a vágóállat szállításához használt eszközöktől). Villámgyorsan túlesünk a motozáson, és iszonyú lelkesen rohanunk a főszínpadhoz, ahol éppen sikerült elkapnunk, ahogy Armin van Buuren bejelenti, megkezdődött az ASOT 650!

 

1 óra 15 perc:

Az első fellépő Audient inkább nem hallgatjuk végig, helyette felderítjük a Jaarbeurst. Hatalmas létesítményről van szó, délután legalább 40 percbe telt megkerülni. Kell is ekkora hely, hiszen 4 színpadot állítottak fel a szervezők, és – bár ezt akkor még nem sejtem – legalább tízezer ember érkezett ide bulizni. Belehallgatunk kicsit az „ASOT Invited” és a „Talents Room” fellépőinek műsorába, bekukkantunk a „Who afraid of 138?” színpadhoz is, de mivel én tényleg félek ettől a már kicsit durvább zenétől, inkább visszatérünk a főszínpadhoz, ahol is lassan megérkezik a második fellépő, a Cosmic Gate.

 

2 óra 30 perc:

Kezd egyre több ember lenni, mellettem rendszeresen felbukkannak söröző srácok, egyik-másik már most sem nagyon tud a lábán állni. A zene zúzós, de még éppen a határon belül, nézem a többi táncolót, akik között a legkülönfélébb életkorú embereket látom a tinédzserektől az ötvenes, hatvanas korosztályig. Mindenki ugrál, élvezi a zenét, szinte érzem, ahogy a terem egyszerre lélegzik, lüktet a zene ütemére. Profi a hangosítás, a fények, a kivetítőn képek, de egyre inkább kezd elfogyni a tér a terem első harmadában, ahol állunk. Nem véletlen, hiszen megérkezett Dash Berlin, és mindenki nyomul előre.

 

3 óra 45 perc:

Mi ekkor döntünk úgy, hogy ez már sok lesz, ha nem akarom matricaként végezni, ideje kijutnunk a levegőre. Ekkor vesszük észre azt is, hogy a közel 100 méter hosszú terem időközben teljesen megtelt, 10 percig tart hátrajutni, és elkezdem nagyon érezni a lában a közel négy órás folyamatos talpalás, ugrálás után. Így alig negyed óra alatt szerzünk innivalót, leülünk az asztalokhoz, és nézzük a kivetítőt, ahonnan azért jobb a kép, mint odabentről. Regenerálódunk, egy már magát viccesre ivó orosz cigit kér, a termet pedig időközben lezárták, így ki még csak tudnánk menni, de vissza nem, ezért maradunk, hiszen jön Armin!

 

5 óra:

A terem végénél van egy emelvény, ami szinte teljesen tele van, de a maradék helyre lecsüccsenünk, és meghallgatjuk Dash Berlin fellépésének végét. De már kezdődik is számomra az egyik fő attrakció, ami tényleg megmozgat. A lépcsősoron táncolunk, és magamban kuncogva nézem, ahogy a táncolók egy emberként veszik elő az okostelefonjukat, és készítik a vélhetően teljesen egyforma videókat. Apró pontokként fénylenek a kijelzők, lehet akár több ezer is. Közben azért megy a zúzás, kicsit keményebb ez is annál, mint vártam, de élvezem. Előttem egy csávó mintha vezényelni akarna, de azért nagyon „kemény” ő is. A DJ-pult mögött a State of Trance nagy emblémája látszik még hátul is, szív alakú lufik repkednek, és egészében véve mindenki száll egy kicsit.

 

6 óra 15 perc:

Mióta a barátom rájött, hogy a New World Punxban az ő kedvence, Markus Schulz az egyik DJ, azóta erre várt. Sajnos, ez újfent túl zúzósnak bizonyul a mi ízlésünknek. Ekkor kezdünk el arról beszélgetni, hogy talán ez a New Horizon-vonal tényleg annyira új, ami már nem nekünk való. Inkább elindulunk megint szétnézni, hiszen a terem is kezd ürülni, könnyebb lesz visszajönni. Behódolunk a kapitalizmus csábításának, veszünk két pólót, amiért itthon sose adnék ennyi pénzt, de végül is most először vagyunk Utrechtben. Máris olyanok vagyunk, mint két tojás és sietünk is vissza, hiszen jön a „Modern Day Mozart”, azaz Andrew Rayel.

 

7 óra 30 perc:

Úgy érzem, mintha utolsó erőtartalékaimat mozgósítanám, de a Red Bull segít. Ugrálunk, pörgünk, körbetáncoljuk egymást, hülyéskedünk a vokálos dallamokra. Most már több a hely hátul is, nézem a többieket, akik mind a saját vérmérsékletüknek megfelelően szállnak a zenétől: valaki csak lazul, mások lassan mozognak, míg többen hozzánk hasonlóan ugrándoznak. Egy hölgynek annyira megtetszik, hogy egyforma pólóban feszítünk, hogy mindenképpen le szeretne fotózni minket. Nevetünk, a világ hirtelen egyszerűbb és szebb hely lesz.

 

8 óra 45 perc:

Jorn van Deynhovent nem ismerem, de rájövök, nem is akkora baj. Leülünk egy kicsit, a terem kezd kimozdulni a sarkaiból, a fény hirtelen ködként üli meg a táncolókat, muszáj mozdulni, mert elalszunk. Minden tiszteletem azoké, akik tényleg végigpörögnek egy ilyen bulit. Eszünk némi holland büszkeséget sült krumpli formájában, de elfér még egy energiaital is. Eljön az álmosság, kicsit vacogunk, de ha már ennyit utaztunk, akkor nem adjuk fel. Elnézünk másik termekbe is, de sehol olyan zene, ami mellett megragadnánk. Így vissza a fő színpad, ahol Alvy & Fila vs. John O’Callaghan zárja az estét.

 

10 óra:

Pedig annyira kíváncsi voltam ezekre a fellépőkre, de csalódnom kellett: ez már nem is trance, inkább techno, amit sosem szerettem, szinte semmi dallam nincs, csak színtiszta elektronika. Kezdünk mindketten elaludni, ezért inkább mozgunk kicsit, már indulnak az emberek a kijárat felé, elrohannak mellettünk hatan egy hordágyat cipelve. Hirtelen meghalljuk Armint, aki megköszöni, hogy eljöttünk, köszönetet mond a fellépőknek, és lezárja az eseményt. Büszkék vagyunk, hogy kibírtunk 10 órát, jól szórakoztunk és minden fáradtság ellenére boldogok vagyunk. Ezt még az sem tudja elrontani, hogy a buszok csak 8 óra után indulnak, így még 40 percet várnunk kell, hogy aludhassunk. Hihetetlen élmény, hatalmas és profi rendezvény és egy másik világ, ahová megérte benézni.