Főkép

Az amerikai zenekar magyar alapító gitárosával (Báthory Zoltán) kapcsolatban szinte mindegyik hazai médium ellövi a magyar népmesés metaforát, miszerint a kisfiú (Zoli) elindul világgá (Amerika) szerencsét próbálni, hogy valóra váltsa az álmát (sikeres rocksztár legyen), és ez össze is jön neki. Ezért szerintem ennek alkalmazásától most el is tekinthetünk. Lényeg, hogy a magyar gitáros által életre hívott, és a Kill Bill filmekhez kötődően Five Finger Death Punch-nak elkeresztelt banda 2005-ben kezdte meg egyre fényesebben csillogó pályafutását.

 

Természetesen lépésről-lépésre haladtak, hiszen a debütáló albumuk (The Way Of The Fist) 2007-ben még a százhetedik helyen kezdett a Billboard összesített lemezeladási listáján, azonban helyet kapott rajta két olyan dal is („The Bleeding”, „Never Enough”), amelyek beférkőztek a legjobb tíz közé a rockdalok között, így egyre nagyobb népszerűségre tettek szert. Olyannyira, hogy a két évvel későbbi lemezzel (War Is The Answer) már száz helyet javítva, a hetedik helyen startoltak. Kedveltségük meredeken ívelt felfelé, így a 2009-es American Capitalisttel már a dobogóra is felfértek. Természetesen, ahogy az lenni szokott, egye nagyobb számban jelentek meg az ellenlábas fújolók, akik számára érthetetlen volt a csapat sikere, ezért céltáblájuk közepébe helyezve őket, folyamatosan leszólták és gáncsolták őket, ahol csak tudták. Ez azonban nem nagyon hatotta meg a srácokat, hiszen sikert sikerre halmoztak, minden kislemezük szép karriert futott be a különféle listákon, és elértek arra a szintre, hogy megkerülhetetlen és fontos zenekara lettek az amerikai modern metal színtérnek – maguk mögött hagyva az előzenekari státuszt, és már simán tudnak teltházas turnékat bonyolítani, ahol ők az est fő attrakciói.

 

Minden lemezük bearanyozódott (500.000 feletti eladás), amely adatra ugyan lehet legyinteni, hogy hol van ez XY zenekar sokmilliós eladási mutatóitól, azonban ne felejtsük el, hogy ez egy szűkebb rétegre szabott zene, amelynek kevésbé van helye (Amerikán kívül) a mainstream közegben, mint mondjuk a Nickelbacknek. Azonban mégis mindenképp figyelemreméltó adat a mai, letöltögetős korszakban. 2013-ban jött a hír, hogy a csapat annyira termékenyen dolgozott a stúdióban, hogy rögtön két lemezzel is előrukkolnak.

 

A felvezető, beharangozó kislemezzel, a Rob Halforddal közös „Lift Me Up”-pal nagyon hamar maguk mellé állítottak, és elérték, hogy rendkívüli módon várjam az album megjelenését. Igazi gyilkos nóta, szárnyaló refrénnel, és olyan betonozós riffekre építve, amelyek alkalmazásával talán még a 4-es metró alagútjait is hamarabb kiásták volna.

 

 

A „Watch You Bleed” csalókán indul, olyan mintha egy ballada eredne útjára, azonban a kezdeti kellemes hangulatot egy üvöltés szertefoszlatja, és Zoliék intenzív riffelésbe kezdenek. Akkora refrént „pakol oda” Ivan Moody, hogy először konkrétan kivert a libabőr, és azóta is akárhányszor hallgatom, biztosan nem bírom ki, hogy ne viselkedjem hasonlóan, annyi érzelem van ebben a részben. Az odamondogatós, szövegdarálós „You”-val sem vesznek vissza a tempóból, nem úgy a címadóval. Az egy szívbemarkoló, balladisztikus tétel, de senki se gondolja azt, hogy csöpögősbe mennek át a srácok, ugyanis rendesen torzítanak (a nagy áttörést hozó „The Bleeding” című daluk alaptémájának újrahasznosításánál) a gitárok.

 

Az európai turnén a felvezető kislemez mellett a „Burn MF”-et adták csak elő a lemezről, amely meglepett, mert húzós, agresszív darab ugyan, viszont vannak sokkal jobbak is a lemezen, amelyet erőltethettek volna élőben – mint például az ezt követő „I.M.Sin” vagy az „Anywhere But Here”. Utóbbi epikus számban közreműködik az In This Moment énekesnője, Maria Brink. (Anno az utolsó pillanatban hiúsult meg, hogy Ivan Moody énekes szerepeljen vendégként az ITM egyik korábbi lemezén, úgyhogy, igaz, nem teljesen abban a felállásban, de végül is létrejött a kollaboráció.)

 

A „Dot Your Eyes”-t bírom a legkevésbé, talán azért, mert alig tartalmaz tiszta éneket, csak a hörgős-morgóst. Már a harmadik lassabb dalhoz érünk el a „M.I.N.E. (End This Way)” képében, és nehéz lenne ezeket a fajta dalokat rangsorolni, mert jobbnál jobbak. LL Cool J klasszikus rapdalát például átültette a csapat rap-metalba, amelyben hallható TechN9 is. Nem ismertem az eredetit, úgyhogy nem volt összehasonlítási alapom, de nekem bejött a 5FDP-verziója, és miután hallottam az eredetit, rá kellett döbbennem, hogy a metalos jobb lett. (Persze mindez ízlés kérdése.)

 

A „Diary Of A Deadman” a legfurcsább szerzemény a lemezen. Konkrétan egy felolvasás, egy valódi napló, mindenféle énekdallam nélküli szavalás metal zenére. Az albumból fellelhető egy bónusz cd-s kiadás is, amelyen egy Death Punch koncertet hallhatunk, azonban a standard kiadás is rejt plusz felvételeket, így szinte ez is felér már egy deluxe kiadással. A három további dalban újabb közreműködőket köszönthetünk: az „I.M.Sin”-ben egy legenda, Max Cavalera morog saját anyanyelvén, az „Anywhere But Here”-ben Maria Brink több szerepet vállal, és szerintem jobb is lett ez a verzió, azonban a „Dot Your Eyes”-hoz Jamey Jasta (Hatebreed) sem tudott sokat hozzátenni, így azon nem sok minden változott.

 

Az elmúlt évek sikerszériájának és diadalmenetének következménye, hogy ezzel a lemezzel érték el pályafutásuk legmagasabb startját a Billboard összesített albumeladási listáján, ugyanis a második helyen nyitottak 113 ezer eladott példányszámmal, a „Lift Me Up” pedig felért a mainstream rocklista csúcsára. Összességében elmondhatom, hogy a banda ismét előrukkolt egy remek dalcsokorral, nem tértek le a bevált útról, és nem mentek át kísérletezősbe. Igaz, ennek az is a következménye, hogy kissé egybefolyhatnak hosszabb távon a dalaik, mert némileg hasonló ívásúak, és sokat hallgatva akár monotonná is válhatnak, de külön-külön tekintve mindenképpen remek szórakoztatást nyújtanak. És hogy milyen lett a lemez pár hónappal később megjelent második része? Hamarosan elmesélem…

 

Az együttes tagjai:

Ivan Moody – ének

Zoltan Bathory – ritmusgitár

Jason Hook – gitár

Jeremy Spencer – dob

Chris Kael – basszusgitár

 

Közreműködő zenészek:

Rob Halford – ének a „Lift Me Up”-ban

Tech N9ne – rap a „Mama Said Knock You Out”-ban

Max Cavalera – ének az „I.M.Sin”-ben

Maria Brink – ének az „Anywhere But Here”-ben

Jamey Jasta – ének a „Dot Your Eyes”-ban

 

A lemezen elhangzó számok listája:

01. Lift Me Up (featuring Rob Halford)

02. Watch You Bleed

03. You

04. Wrong Side of Heaven

05. Burn MF

06. I.M.Sin

07. Anywhere But Here (feat. Maria Brink)

08. Dot Your Eyes

09. M.I.N.E (End This Way)

10. Mama Said Knock You Out (feat. Tech N9ne) (LL Cool J feldolgozás)

11. Diary of a Deadman

12. I.M.Sin (feat. Max Cavalera)

13. Anywhere But Here (duett Maria Brink-kel)

14. Dot Your Eyes (feat. Jamey Jasta)

 

Diszkográfia:

The Way of the Fist (2007)

War Is the Answer (2009)

American Capitalist (2011)

The Wrong Side of Heaven and the Righteous Side of Hell, Volume 1 (2013)

The Wrong Side of Heaven and the Righteous Side of Hell, Volume 2 (2013)