Threshold: Clone (Definitive Edition, CD)

A 2012-es év nem csak a bivalyerős March of Progress albumot hozta meg az angol progresszív metal élvonalába tartozó Threshold rajongóinak, hanem 2004-ig bezárólag mindegyik lemezük újrakiadását (Definitive Edition) is. Az eredeti albumokat megspékelték némi koncertanyaggal, illetve máshol nem hallható stúdióváltozatokkal, hogy aztán a Clone az Extinct Instincttel együtt októberben kerüljön ismételten a piacra.

 

1998-at írunk, két éve született meg a Dolly névre hallgató birka, nem meglepő, hogy a génmásolás a dalszövegírásra is hatással volt. A lemez tanúsága szerint Karl Groomék nem éppen feltétlen hívei a természettudományos áttörésnek: egy olyan konceptlemezről van szó, amelyben a klónozás által egy új, telepátiára képes emberfaj jön létre, akik végül meghódítják a világűrt. A bandától már megszokott módon ismét történt tagcsere két korong között: Damian Wilson megint távozott, helyére Andrew „Mac” MacDermott került, aki nem hogy jól pótolta, de felül is múlta elődjét/utódját. Egy hosszú barátság kezdete volt ez, aminek később Mac elharapódzó alkoholizmusa miatt kellett véget vetni.

 

A Threshold sosem játszott olyan zenét, amit jó szívvel ajánlhatnánk a progresszív zenében kevéssé otthon lévő zenehallgatóknak, a Clone-ra talán ez még inkább jellemző. A lemez atmoszférája kimondottan komor, depresszív, slágeres dallamot csak elvétve találunk rajta – tipikusan az a fajta zene, ami sok meghallgatást igényel, de akkor bőségesen meghálálja. A progresszív zenék bibliájának is nevezhető prog-archives.com egyenesen a csapat legerősebb albumának tartja.

 

A nyitó „Freaks” a csapat agresszívabb oldalát képviseli, Mac mindjárt bizonyságot tesz arról, hogy neki sem okoznak gondot a magas hangok, ugyanakkor kellemesebb orgánuma van, mint Wilsonnak. Nehezen emészthető, mégis szerethető darab, amelyhez képest az „Angels” sokkal fülbemászóbb – ha tipikus Threshold-számot keresünk, ez alkalmas a feladatra: a refrénben kórusénekkel, sok billentyűvel, miközben az ének jóval központibb szerepet kap a gitároknál. A lemez csúcspontja azonban egyértelműen a harmadik szám, a „The Latent Gene”. Ez a leghosszabb a lemezen – igaz, a többi sem épp rádiós hosszúságú –, egyúttal a legkomplexebb is, súlyos és lírai motívumok váltják egymást. Itt a gitárok is nagyobb szerepet kapnak, mint a megelőzőekben.

 

Konceptlemezről lévén szó nem meglepő, hogy a dalok alaphangulata hasonló. A „Lovelorn” azonban még a többinél is nyomasztóbb, nagyjából annyira pesszimista, mint a Crimson Glory zseniális „Lonely” című nótája. A „Change” és a „Life’s Too Good” is eléggé érfelvágósra sikerült: utóbbi azonban jelentősen tempósabb az azt megelőzőnél, de a címével ellentétben minden, csak nem optimista. A „Good-Bye Mother Earth” hasonlóan összetett, mint a „The Latent Gene”, itt azonban legalább három dalra elegendő anyag kap helyet, gyors tempó- és hangulatváltások követik egymást.

 

A közismert űrszondáról szóló „Voyager II” sem lóg ki a sorból: hozza az anyag jó és rossz tulajdonságait egyaránt. Metalos körökben elég gyakori, hogy az utolsó dalban még egyszer szabadjára engedik az energiákat. A Threshold ebben sem követi a megszokott modellt: lírai számmal zárnak, a „Sunrise on Mars”-szal. De még milyen líraival! Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a „The Latent Gene” mellett ez a legemlékezetesebb darab az albumon, és a legtöbb dallal ellentétben optimista a végkicsengése.

 

Ehhez a kiadáshoz három nótát kapunk ajándékba: két élő nótát és a „The Latent Gene” „rendezői változatát”. Talán mondanom sem kell, hogy ezek nélkül is érdemes lenne beszerezni a korongot, amely sok türelmet igényel, de érdemes bizalmat szavazni neki.

 

Az együttes tagjai:

Karl Groom – gitár

Nick Midson – gitár

Andrew „Mac” MacDermott – ének

Richard West – billentyű

Jon Jeary – basszusgitár

Mark Heaney – dob

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Freaks

2. Angels

3. The Latent Gene

4. Lovelorn

5. Change

6. Life’s Too Good

7. Goodbye Mother Earth

8. Voyager II

9. Sunrise On Mars

10. Freaks (Live in Paris)

11. Change (Live in Paris)

12. The Latent Gene (Uncut Version)

 

Diszkográfia:

Wounded Land (1993)

Psychedelicatessen (1994)

Livedelica (koncert, 1995)

Extinct Instinct (1997)

Clone (1998)

Hypothetical (2001)

Critical Mass (2002)

Concert in Paris (koncert, 2002)

Critical Energy (koncert, 2004, 2CD)

Subsurface (2004)

Surface to Stage (koncert, 2006)

Dead Reckoning (2007)

The Ravages of Time- The Best Of Threshold (2007)

March of Progress (2012)