Quimby: Kaktuszliget (CD)

Miután tavaly nyáron két Quimby-koncerten is ott voltam, elég hamar megbizonyosodtam arról, hogy az akkoriban még csak készülődő új lemez dalai bizony igen jól fognak szólni. Ezért aztán még inkább kíváncsi lettem a Kaktuszliget címre hallgató albumra, mely végül december első napjaiban jelent meg, s melybe az első néhány hallgatás után én egészen beleszerettem – teljesen magával ragadott az újdonság varázsa, s persze a Quimby utánozhatatlanul egyedi és izgalmas hangzása. Azóta kicsit csökkent a lelkesedésem, abban viszont továbbra is biztos vagyok, hogy a 2005-ös Kilégzés óta nem volt ilyen erős lemezük Kiss Tibiéknek, márpedig azt lassan egy évtized távlatából szemléljük.

 

Nem mintha 2005 óta olyan sok újdonsággal leptek volna meg a fiúk, mindenesetre sem a Kicsi ország, sem az Ajjajjaj nem volt kreatív szempontból a csúcson, mintha mindenkit maga alá gyűrt volna a megfelelés kényszere. Most viszont végre azt érzem, hogy egy nagyobb lépést tettek volna meg a változás felé, mintha végre sikerült volna kialakítani azt a köztes pontot, ami sokaknak tetszhet: úgy a régi rajongóknak, mint azoknak, akik az elmúlt években találtak rá az együttesre. Persze ehhez az is kellett, hogy nyugodtan szabadon ereszthessék magukat a tagok, így talán egy kicsit jobban előtérbe is került a fantázia és a képzelet. Amire szükség is van, mint minden igazán jó Quimby-dalnál és -lemeznél: ezúttal a sivatagba látogatunk el, ahol a kihalt préri látványát csak kaktuszok teszik „színesebbé”.

 

Már a nyitó „Kivándorló blues” remekül megalapozza a hangulatot, erősen aktuális, de nem túlerőltetett témaválasztása és izgalmas hangszerelése miatt rögtön az album egyik legjobbját köszönhetjük. A folytatás, a meglehetősen poénra vett, de annál elborultabb és őrültebb „Unbekannte Schmerzen” Dódi német kiabálásaival tökéletes lehetőség egy nevetéssel egybekötött kiadós tombolásra, ahogy azt a Quimby esetében gyakorta megszoktuk – arról nem is szólva, hogy egy izgalmas videoklip is készült hozzá, ami természetesen nem kevésbé tűnik elmebetegnek, mint a dal szövege. A „Senki se menekül”-ben csendesebb, „filmzenésebb” hangulat felé evezünk, az „Autó a szerpentinen” hangzásvilága tényleg csak annak nem jut az eszébe, aki nem ismeri, viszont ettől függetlenül kimondottan kellemes dalt köszönhetünk: jó refrénje, könnyed, nem túlcifrázott zenéje mellett még a szöveg is rejt magában érdekességeket (a magam részéről két hónapja tűnődőm azon, hogy vajon a „semmi ágán most is egy nagy holló hegedül” mennyiben József Attila utánérzés).

 

 

A „Lámpát ha gyújtok” a balladaszerű lassúzást erősíti, mindezt kifejezetten erős szövegekkel („utolér a múlt, mint a mögöttünk hagyott jövő”), a „Hajnali pszicho”-ban pedig egészen mélyre merülünk a sivatagi hangulatban, a szájharmonika és Kiss Tibi éneke gondoskodik arról, hogy a kissé álmosító atmoszféra ellenére se merüljünk álomba. Hogy igazán felébredjünk, a „Son Of A Bitch” újra elborult kiabálásra szólít fel, egységes hangzása kifejezett erőssége, pedig nekem ritkán jönnek be az angol Quimby-dalok. Nem úgy a „Jön a huzat valahonnan” magával ragadó (bár elég bizarr) szövegvilága és dallama – muszáj idéznem a „beszorul a guanótól az ég ajtaja / csak az ördög segglyukán keresztül juthatunk haza” két sorát. S amikor már azt hinnénk, hogy semmi újdonság nem jöhet velünk szembe a lemezen, érkezik a „Hó” gyerekdala, cimbalommal, egyszerű gitárral, játékos (de kissé bárgyú) szöveggel – a kedvencem biztos nem lesz, gyakorta ki is marad az album hallgatása közben, de azért azt hiszem, az ilyesmire is szükség van a színesítés jegyében.

 

A „Kényszerleszállás” már Livius újabb apokaliptikus látomása („A prófétáknak térdet fejet hajtunk / A végjátékot néhány színes lovasra kell hagynunk”), abból viszont a fogyaszthatóbb, gördülékenyebb, élvezetes változat, amitől persze nem lesz kevésbé elvont, viszont cserébe koncerten is igen jó lesz hallgatni. Az „Állatok a legelőn” lett a kedvencem az albumon, már csak azért is, mert egészen elragadóan indul: a trombita és a zongora párosa valami gyönyörű, simán el tudnám hallgatni napokig, ám teljesen váratlan módon egy újabb tombolásba vált át ­– rendszeresen becsapottnak érzem magam, amikor elérkezek erre a pontra, ám szerencsére a dal folytatása is olyan erős, mint a kezdete. A zárás, a „Búvóhely” már egy kicsit egyszerűbb, könnyedebb stílust ígér, s ebben a fütyüléses kezdet és a játékos dallamvilág is megerősít, bár a lemez legnagyobb részével ellentetében sokkal inkább egy bárban vagy klubban tudnám elképzelni, mint nagykoncerten.

 

 

Nem tökéletes, nem túl hosszú, de (talán pont ezért) kifejezetten jó, sőt, szerethető lett az új Quimby-album – aminél azt hiszem, nem is vártam többet. Szerethető, mert sokkal inkább magukénak érzem, hogy végre nem valami pózt próbálnak felvenni, hanem újra visszatérnek ahhoz, amit szeretnek csinálni. Hogy ezek után merre tovább, azt persze nehéz megítélni, de bízom abban, hogy visszatalálnak saját, kifogyhatatlannak tűnő kreatív energiáikhoz. Amiből tényleg akad bőséggel, ezt jól mutatja a Kaktuszliget CD-hez társított DVD is – a nyári, Sziget fesztiválos koncert felvétele, ami számomra, miután én is ott voltam az ominózus eseményen, kevés újdonságot, ám annál több őrült, cirkuszi, kavalkádi hangulatot biztosít. Hogy emellett a kiadvány egyébként is milyen igényes, az már csak a hab a tortán: ha valamit, hát a Quimby új lemezét biztosan érdemes beszerezni a 2013-as magyar kínálatból.

 

Az együttes tagjai:

Balanyi Szilárd – szintetizátorok, Wurlitzer electric piano, pianino, vokál

Gerdesits Ferenc „Faszi” – dob, mandolin

Kárpáti József „Dódi” – trombita, szárnykürt, szájharmonika, ének

Kiss Tibor – gitár, ének, mandolin, theremin

Mikuli Ferenc – basszusgitár, bőgő

Varga Livius – ütőhangszerek, ének

 

Közreműködtek:

Barbinek Gábor – pozan

Meleg Tamás – szaxofon

Subicz Gábor – trombita

Farkas Mihály – cimbalom

 

A lemezen elhangzó számok listája:

01. Kivándorló blues

02. Unbekannte Schmerzen

03. Senki se menekül

04. Lámpát ha gyújtok

05. Hajnali pszicho

06. Son Of A Bitch

07. Jön a huzat valahonnan

08. Hó

09. Kényszerleszállás

10. Állatok a legelőn

11. Búvóhely

 

Diszkográfia:

A Sip of Story (1993)

Jerrycan Dance (1995)

Majom-tangó (1996)

Diligramm (1997)

Ékszerelmére (1999)

Morzsák és Szilánkok (2001)

Káosz Amigos (2002)

Kilégzés (2005)

Family tugedör (2006)

Lármagyűjtögető (2009)

Ajjajjaj (2009)

Kicsi ország (2010)

Instant Szeánsz (2011)

Kaktuszliget (2013)