Frank Wess: Magic 201 (CD)

A sors, mint a legnagyobb rendező, most is jól megkeverte a lapokat. Hiába álltak össze a világ legjobb jazzmuzsikusai és hiába készítettek egy ötcsillagos albumot, a produkcióra komor árnyék vetül. Ugyanis a legendás amerikai zenész, Frank Wess már nem érhette meg a Magic 201 című albuma megjelenését – tavaly október végén sajnálatos módon elhunyt. Wess kapcsán talán egy olyan listát lenne könnyebb összeállítani, amelyben azok a „nagy nevek” szerepelnének, akikkel a hosszú és gazdag pályafutása alatt nem játszott. Hiszen Count Basie-től Clark Terry-ig, Benny Cartertől Hank Jones-ig a jazz számos kultikus figurájával zenélt együtt – stúdióban és színpadon egyaránt. Persze az évtizedek során önmaga is élő legendává vált, lemezek tucatjai őrzik szaxofon- és fuvolajátékát. Az IPO Recordings gondozásában megjelent mostani album a 2011-ben rögzített Magic 101 szerves folytatásának tekinthető. A közreműködő muzsikusok tekintetében van némi változás, mert most Rufus Reid bőgőzik Kenny Davis helyett, és szintén új érkező a gitáros Russel Malone is, miközben az új lemezen a megszokott módon Kenny Barron zongorázik és Winard Harper dobol. A jazzben járatos olvasók azt hiszem már az imént felsorolt nevek hallatán is elismerően csettintenek – persze jogosan.

 

Az album nyolc számos repertoárjában döntően jazz örökzöldek feldolgozásaival találkozunk. Mindig is rejtély volt számomra, hogy egy komponistaként is sokat bizonyított művész miért sztenderdekre építi a lemezét. Azt hiszem, több válasz is kínálkozik erre a kérdésre: lehet, hogy ezek voltak a személyes kedvencei és ezen a szinten már megengedhető, hogy valaki saját kedvtelésből készítsen egy albumot; a másik lehetséges magyarázat pedig az a vágy, amely arra ösztönzi a muzsikust, hogy saját felfogásban szólaltassa meg az ismert dallamokat. Az, hogy jelen esetben melyik áll fenn, már sohasem derül ki… Habár az örökzöldek túlsúlya kétségbevonhatatlan a repertoár tekintetében, mégsem bélyegezhetjük nosztalgialemeznek a kiadványt. Igaz, egészen a lemez utolsó harmadáig kell várni arra, hogy Frank Wess saját szerzeményét halljuk – ott viszont egymás után kettő is akad, a „Blues For Ruby” és az „If You Can’t Call, Don’t Come”. Úgy érzem, hogy a saját szerzeményekben „él” igazán Wess és a jellemének karakterisztikái is ezekben rajzolódnak ki tökéletesen. Sőt, ami még talán ennél is fontosabb, a két kompozíció jól reprezentálja azt, ahogyan a zenének életre kell kelnie.

 

Úgy tűnik, hogy Wess szereti azt a fajta kifejtős játékot, amely során kellő idő áll a muzsikusok rendelkezésére a szabad szárnyaláshoz. A nyolc számból hat esetén hosszabb a játékidő öt percnél, sőt a másodikként említett saját szerzeménynél már a tíz percet „ostromolja” – én mondjuk kifejezetten szeretem az ilyen nagyobb lélegzetű hallgatnivalókat. Az ismert melódiák közül pedig olyanok is szerepelnek a kínálatban, mint például az „It Could Happen To You” (Burke, Van Heusen) és az „Embraceable You” (George és Ira Gershwin).

 

Összességében elmondható, hogy a repertoár egy nagyon jól szerkesztett anyag, az egyes számok jól illeszkednek egymáshoz, és harmonikus egészet képeznek. Gyakran előfordul, hogy egy-egy zenéhez megpróbálok valamilyen közeget társítani, egy olyan miliőt, amelyben számomra a leghitelesebben szól a produkció. Ez nincs másként a Magic 201 esetében sem – a „beillesztés” folyamata itt is elindult. Ezt az anyagot leginkább egy visszafogott eleganciájú, patinás jazz klubban tudnám elképzelni, legfeljebb néhány tucat fős közönség előtt. Ott, ahol bensőséges közeg miatt olyan érzése van minden hallgatónak, hogy csak neki játszik a zenekar. Ráadásul ezekkel a muzsikusokkal élőben találkozni már önmagában is egy élmény. Azonban, a megálmodott helyszín ellenére távol áll tőlem, hogy az anyagot míves szalon vagy bárzenének minősítsem. Inkább olyan zenei mestermű ez amely „megköveteli” az elit közegben történő megszólalást.

 

 

Magával ragadó a lemez hangulata, már az első pillanattól kezdve érezhető a maximális összhang a zenekar tagjai között, mindenki a legjobb tudását nyújtja – sajnos ritkán van alkalom ilyen sok jó muzsikust együtt hallani. Wess ezzel a lemezével jó eséllyel pályázik arra, hogy bekerüljön a halhatatlanok szűkös birodalmába, s bár úgy vélem, az alkotói szándék nem „emlékalbum” elkészítése volt, ez a kiadvány méltó emléket állít az amerikai jazzlegendának, Frank Wess-nek. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy aki egy minőségi albumot akar hallgatni, annak a Magic 201 igazi telitalálatnak számít. Az ilyen kiadványok miatt válik az ember a jazz rabjává…

 

Közreműködtek:

Frank Wess – tenor szaxofon és fuvola

Kenny Barron – zongora

Russell Malone – gitár

Rufus Reid – nagybőgő

Winard Harper – dobok

 

A lemezen található számok listája:

1. It Could Happen to You

2. A Cottage for Sale

3. After Paris

4. The Summer Knows

5. Embraceable You

6. Blues for Ruby

7. If You Can`t Call, Don`t Come

8. If It`s the Last Thing I Do