Főkép

Gázálarcos-hastáncos tűzidomárok, párductestű, enyhén szadista hajlamú, domina szerkós táncosnők, a közönség soraiból kiemelt szupertehetségű, öltönyösből bohóccá átvedlett bringazsonglőr, a szegény, mostanra égett szájú Igor, a púpos koreográfus és Bagira az olykor engedetlen, idomárját csillogó szemmel imádó kutya némileg sötéten, downtempoban lüktető elektronikus zenei aláfestéssel. Fúziós cirkusz melyben a zene, a vizuális- és más mozgásművészetek elegyednek: varieté és burleszk, kicsit underground, kicsit steampunk, nagyon-nagyon freak.

 

Hogy kik ők? Hagyományok nélküli vándortársulat. A csoport 2010-ben lépett fel először, az azóta már kapuit bezárt Tűzraktér gyomrában, mely egyben a próbatermük is volt, és ahol annyira összekovácsolódtak, hogy azóta együtt is maradtak. Előadásaikat az újcirkusz emblémával címkézhetnénk, hiszen mutatványaik színházi előadásmóddal keverednek. Picit utánanéztem, mert kíváncsivá tettek: van köztük BMX-világbajnok, az ozorai kultúrfilmekből is ismert tűzzsonglőr és eredeti foglalkozását tekintve pantomim művész is. Egy harmincfős társulat cirkuszi ősök nélkül: tagjai többnyire amatőr fellépők, akik autodidakta módon, külföldi tapasztalatok, utcai fellépések alapján tanulták ki a cirkuszi előadók művészetét, akik nem megélhetésért, hanem szenvedélyből és a tapintható egymás- és a műfaj iránt érzett szeretetből és tiszteletből merítik erejüket. Hát, ami nem öl meg az erősebbé tesz, mondják. Ők a bizonyíték, én pedig bevallom, kedves esetlenségüket látva még életemben nem izgultam ennyire előadókért, mint értük a január 24-i Trafóbeli fellépésükön.

Sötét, füstös teremben, piszkossárgán pislákoló lámpák, és mintha a levegő is csak ködösen, nehézkesen derengene, akárha az öreg London utcájára csöppentünk volna egy Darren Shan regényben. Én nem találtam az előadásban koncepciót, nincs történet, az egész egy rögtönzött burleszkhez hasonlítható, egy magas színvonalú utcai mutatványos bemutatóra, láthatóan hatalmas lelkesedéssel és megfelelő igényességgel megtámasztva. Semmi nagyképűség, minden annyira természetes, annyira mosolygós – az artisták bebizonyították, hogy amatőrségük az első pillanattól felejthetővé válhat, hiszen kreativitással és elég gyakorlással elérték azt, hogy két órára lebilincseljék a színházlátogatót. Ugyanakkor annyira naiv, annyira kedves és szerethető volt az előadás, hogy folyton azon izgultam, nehogy valaki leessen, megégjen, leejtse, bakizzon, megbotoljon, elguruljon: de úgy látszik, pont odaillő kisboszorkányt engedtek a terembe, mert ami elromolhatott, az el is romlott, ezáltal – mosolyogva jegyzem meg persze, de – képzeletbeli részévé váltam az előadásnak. Ezek a kis groteszken kackiás szemöldökű akrobaták és táncosok minden pillanatát élvezték az előadásnak, hibáikon saját maguk is kacagtak, ahogy mi, a közönség is, és ebben a családias hangulatban őszintén izgulhattunk mindannyian kötél- és rúdtáncosaik, valamint zsonglőrjeik testi épségéért.

 

Végére hagytam, pedig nekem az első pillanattól fogva – miután Igor leporolta őket, amitől életre keltek és a húrok közé csaptak – meghatározta az este hangulatát a sajátos zenei világú nyíregyházi Óperentzia zenekar is, melynek tagjai jazz, funk, downtempo és egy kis breakbeat zavarba ejtően magas színvonalú egyvelegét húzták. Zenéjük picit retro, picit horrorisztikus hangulatával szuper keretet adott az estnek: tökéletesen passzoltak ehhez a légkörhöz, sőt, nélkülük biztosan nem lett volna az előadás olyan, amilyen. Én borzasztóan jól szórakoztam velük, és örülök, hogy bejutottam a második nap is több mint teltházas előadásukra!

 

Szereplők: Zoletnik Zsófia, Mező András, Kiss Gergely, Kollányi Julianna, Mikó Dávid, Csepi Márton, Herczeg Virág, Méhes Csaba, Téglás Krisztina, Viosz Bernadett, André Rolland, Adolf Diána, Kozma Bognár Sándor, Kőrösi Norbert, Tóth István, Turai Bálint, Nagy Zsuzsa és Bagira

 

Zene: Óperentzia zenekar

 

A képek forrása: www.trafo.hu