Főkép

Ez a könyv egy igazi óda az óriás körtéhez – abszolút kedvenccé is vált, Möbius-szalagként kezdjük újra meg újra a történetet, alighogy véget ért. Pedig a borítón látható „Így működik a tested”-et idéző rajzos katyvasz, és a cím alapján nem remélnénk jelentős izgalmakat. Egy körte csak egy körte, legyen bármilyen nagy. Vagy óriási. Tévedés! Miután kiárusítottuk a belsejét pürének, lekvárnak, fagylaltnak, kiválóan alkalmassá válik arra, hogy átszeljük vele a hatalmas és rejtelmekkel teli tengert. Ehhez azonban szükséges a sors kezére játszó véletlenek sorozata is, ami szerves része minden jó történetnek.

 

Onnan indulunk, hogy Napvárosba (ahol a polgármester távolléte alatt Karc alpolgármester regnál – nomen est omen) palackposta érkezik. Benne magocska; a gyanútlanul elültetett magból pedig egyetlen éjszaka alatt kinő a címadó körte, ami eleinte nem tűnik áldásnak. Például megrongálja főhőseink házát. A főhősök, kinézetük alapján Babar király és a teszveszes Cicó távoli unokatestvérei, becsületes nevükön Sebastian és Micó élete pedig már sohasem lesz a régi. Mivel a körte semmilyen szabványnak nem felel meg, az alpolgármester céltalan agressziója, és a körtén ragadt tudós, Glükóz professzor kíséretében távozniuk kell a városból, természetesen szándékuk ellenére.

 

Szerencséjükre az ősök áldása is kíséri őket, hiszen az elefánt dédpapája tengerész volt. A körtébe bútorozott dédapai láda muníciója roppant jól jön, amikor kalandból kalandba keverednek. A tenger márpedig bővelkedik kalandokban: Sebastian és Micó dinnyére éhes kalózokkal és tengeri szörnnyel találkoznak, ami persze nem az, aminek látszik, majd átvágnak a rémségek sötét, köddel burkolt Bermuda-háromszögén is. Rendíthetetlen hőseink, mi mást tehetnének, a maguk módján küzdenek meg mindennel, és végül felbukkan előttük a Rejtélyes Sziget.

 

Itt felszedik a korábban idesodródott főpolgármestert, hiszen ő küldte a palackot (köszi!) és irány haza. A sziget ugyanis nem akármilyen sziget, de nem szeretnék minden poént lelőni. Többek közt kiderül az óriás körték termesztésének titka, és Karc alpolgármester is kap egy ejnye-bejnyét. Végül mindenki (a körte is) megtalálja, hogy mire rendeltetett, de a legjobb továbbra is a parton horgászni, almalevet inni, és újságot olvasni.

 

A dán író-szerző a képregényeiről vált híressé, és bár az óriás körte nem képregény, a hatás érezhető. Hatalmas, feliratozott, mozgásban lévő, lendületes képek, kevés, nagyon lényegre törő, tömör szöveg, gyors egymásutánban pörgő események. A girbegurba betűtípust nehezen szokta meg a szemem, sokszor beletört a nyelvem az olvasásba, amíg meg nem tanultam kívülről, de hangulatában jól illik a sztorihoz.

 

A Hihetetlen történet az óriás körtéről olyan, mint egy koktél; keveredik benne egy kis Miyazaki (bizonyos képi elemek egyértelműen utalnak a japán mester hatására), némi Verne Gyula (és nem csak az abszurd utazás miatt), cseppnyi Tesz-vesz város (főleg a szereplők terén), sőt, még a Lost is felderengett előttem néhány pillanatra. Mindehhez a népmesék fordulatossága szolgált közvetítőanyagként, és még ha szét is bontható a könyv ezekre az elemekre, akkor sem nevezhető sablonosnak. Élvezet olvasni, minden fejezet végén ott van a gondosan porciózott izgalom, amely folytatás utáni várakozást ébreszt. Beszippant, és kiköp, mint a tenger az óriás körtét az utazás végén.