George R. R. Martin: Lázálom

George R. R. Martin leginkább úgy ismert, mint A tűz és jég dala ciklus könyveinek szerzője, a fantasy zsánerét megújító író, aki már eddig is kiemelkedőt alkotott, és remélhetőleg be is fejezi azt, amit elkezdett. Kevesen tudják azonban, hogy nem csak a fantasy, de bizony a vámpírregények terén is említésre méltó történetet tett le az asztalra. A Lázálom, amely már címében is több jelentést hordoz, egy klasszikus, ugyanakkor mégsem szokványos történet. A regénynek 2002-ben már volt egy magyar kiadása, amelynek minősége finoman fogalmazva is kritikán aluli, most viszont, a Trónok harca sorozat sikerén felbuzdulva a ciklus hazai kiadója átdolgozott fordításban és lényegesen tetszetősebb kiadásban ismét a könyvesboltok polcaira, és ezzel a figyelem középpontjába helyezte a művet.

Abner Marsh tulajdonosa és egyben kapitánya is egy hajózási társaságnak, amely különböző természeti katasztrófák, balesetek és meghibásodások miatt sorra veszíti el a hajóit, míg végül csak egyetlen kivénhedt gőzös marad. A kapitány úgy érzi, hogy a sorozatos balszerencse után végre rámosolyog a szerencse, amikor egy egészen szokatlan időpontban üzleti megbeszélésre invitálják, ahol egy titokzatos idegen felkínálja neki álmai megvalósításának lehetőségét: megépítheti a legcsodálatosabb gőzöst, amelyet valaha is a hullámai hátán ringatott a vén Mississippi. Az idegennek, Joshua Yorknak azonban feltételei is vannak, melyek betartásához mindenáron ragaszkodik, ám ezek első ránézésre eltörpülnek a felkínált előnyök mellett. De csak első ránézésre. Mert amikor a csodagőzös kifut, a kabinjainak egy részét elfoglaló, különleges szokásokkal rendelkező társaság hamar felhívja magára az utazók és a legénység figyelmét: a gőzös első – St. Louis és New Orleans közötti – útján egymást érik a furcsaságok, a Mississippi vizét pedig egyre több helyen festi pirosra a vér.

„Az éjszaka csodálatos, s bennem él a remény, hogy sötét pompájában nyugalmat és méltóságot lelhetünk. Túl sokan félnek ok nélkül a sötétségtől.”

Az 1800-as évek közepére helyezett történetben könnyedén és hihetően keverednek a valós események és a fantasztikum. A Mississippi vidékére jellemző párás, fülledt levegő, a számtalan titkot magában hordozó múlt, valamint a rabszolgák mélyen gyökerező babonás félelme már több fantasy regény vagy éppen rémtörténet alapjául szolgált. A szerző remekül használja ki a területi adottságokat, a fehér és a színes bőrű ember viszonyát, amivel tökéletesen mutatja be, hogyan keveredik a technológiai fejlődés, a szkepticizmus, a dicsőség és a pénz hajszolása, a gőzhajók csatája, a versenyzés mámora és a racionalitás az ősi félelmekkel, megérzésekkel és babonával. Mindezek mellé pedig bekapcsolódik legendák lassanként megelevenedő világa.

„Én mélységesen tisztelem a szépséget; de megesik olykor, hogy ami külsőre szép, az belül ocsmány romlottságot rejteget.”

A misztikum hol enyhébben, hol erősebben érezteti hatását a lassú folyású, részletes, ugyanakkor mégis mozgalmas történetben. Olvasás közben sok mindent megismerhettem a gőzhajózásról, a hajók felépítéséről, az utas- és áruszállításról, valamint a korra alapvetően jellemző hangulatról. Elkápráztatott a hajó működtetésének leírása, a gőzhajók iránti megszállott csodálat, teljesen magával sodort, amikor két pompás példány vetélkedett egymással és közben megküzdött a folyó szeszélyeivel.

„Kortyolj az életükből, és a tiéd tovább tart. Egyél a húsukból, és a tiéd erősebbé válik. Élvezd a szépségüket, és meg fogsz szépülni tőle.”

Bár ez a regény lényegesen korábban keletkezett, mint a nagy sikerű fantasy sorozat kötetei, már itt is érezni lehet, hogy a szerzőnek vérében van az ellentétek egymásnak feszítése, az ideológiák egymással szembeállítása. Az emberek különböző kultúráinak találkozása mellett a természetfeletti világában is két különböző nézet és elképzelés csap össze. A regény első felében külön szálon fut a gőzhajóját megépíttető, az emberekkel szövetségre törekvő, népének szabadságát szem előtt tartó különc figura, Joshua York, valamint a régi rend szerinti életvitelt folytató, a kizsákmányolás, uralkodás, illetve a megfélemlítés elvét valló és alkalmazó Damon Julian története. Elkerülhetetlen a két akarat összecsapása, talán ez a regény egyetlen kiszámítható momentuma. Mindezek ellentételezéseként a következmények pont elegendő meglepetéssel szolgálnak, a remek, élettel teli karakterek pedig igazán élvezetessé teszik a történetet. Nagy hirtelen nem is tudok olyan szereplőt megemlíteni – legyen az ember vagy vámpír –, akinek ne lett volna hihető motivációja, kellően kidolgozott jelleme, ráadásul még a mellékszereplőkben is feszült az erő és az energia.

Nehéz bárhová is besorolni ezt a regényt, hiszen egyszerre klasszikus vámpír- és az alapjait tekintve hiteles történelmi regény, hátborzongató thriller, erős társadalomkritika és ideológiai fejtegetés. Klasszikus vámpírtörténetet emlegettem, de azért azt nem hagyhatom szó nélkül, hogy Martin vérszívói nem mindenben felelnek meg az elvárásoknak, a különbségek alapja pedig az a mitológiai háttér, amely – a jelenkori történet folyását egy fejezet erejéig megszakítva – a múltba tett látogatás során tárul fel az olvasó előtt. Van még egy „időugrás” az eseményekben, amit gyakorlatilag a regény egyik gyenge pontjának tekintek, ugyanis a részletes felvezetést és az események, a feszültség kiteljesedését követően megszakad a történetmesélés addigi folyamata. Egy viszonylag hosszabb időszakról csak összefoglalót kapunk először az egyik, majd kicsit később a másik szemszögből, pedig mindezen idő alatt olyan események történtek, amelyek érdekesek és kidolgozásra érdemesek lettek volna, engem legalábbis kifejezetten érdekeltek volna a részletek. A lezáró momentumok felkavaróak, de az előbb említett időbeli hézag miatt az előzményekhez képest nem olyan súlyosak, mint amelynek lehetőségét magukban hordozták, illetve a befejezés lényegesen egyszerűbbre sikerült, mint amit ez a regény megérdemelt volna

A történet az elején kíván némi türelmet (vagyis egy mozgalmasabb időszakban nem célszerű kézbe venni), mert az események csak lassan indulnak be, de amikor ez megtörténik, már nem lehet félretenni. Talán nem olyan tökéletes, nem olyan kiforrott, mint a Trónok harca és folytatásai, ennek ellenére minden tekintetben olvasásra érdemes mű, amelyet csak ajánlani tudok – szerintem a vámpírtörténetek elvakult imádói és a felhígult, szirupos, esetenként csillogó vérszívókat felvonultató írásokat elviselni képtelen olvasók is egyaránt élvezni és a legtöbb esetben szeretni fogják.