Amon Amarth: Deceiver of the Gods (CD)

– És az új Amon Amarth lemez milyen?

– Jó.

– Bővebben?

– Nem jó.

 

Tulajdonképpen elsőre ennyivel is el lehetne intézni a svéd dallamos death metal zenekar legújabb albumát, a Deceiver of the Godst, de természetesen, mint általában, a helyzet most sem ilyen egyszerű. Főleg, mert a végső verdikt ebben az esetben csakis az előzetes elvárásoktól függ. Ha ugyanis valamiféle hatalmas revelációt, világmegváltó fordulatot vagy csak egy második Once Sent from the Golden Hallt várunk az Amon Amarth-tól, mindenképpen csalódni fogunk, mert a zenekar – mostanra kilenc lemezzel a háta mögött – továbbra sem tér le a régóta kitaposott ösvényről, ami viszonylag szűkős mozgásteret biztosít csak a megújulásra.

 

Nézzük tehát a leltárt: most is, mint eddig, megkapjuk a skandináv mondavilággal, vérgőzös csatákkal és hőstettekkel foglalkozó epikus szövegeket (amiket Johan Hegg ugyanúgy acsarkodva prezentál), a dallamos, de mégis erőteljes riffeket, és a maximum középtempóig lassuló, de jellemzően inkább death metalosan gyors tempókat. (Az utóbbi stílust szerintem egyébként a legtöbben már csak megszokásból emlegetik a zenekarral kapcsolatosan, mert bár a svédek hevesen tiltakoznak a viking metal elnevezés ellen, ez már régóta inkább tiszta heavy metal, mint akármi más). Emellett, a korábbiakhoz hasonlóan, a komplexitást ismét szinte teljesen elfelejthetjük, mivel az Amon Amarth a 2013-as lemezével is inkább a szívre akar hatni, nem az agyra.

 

 

Igazságtalanság lenne azonban azt állítani, hogy nem találhatunk olyan apró, de azért jelentős változásokat, amik ezeket a dalokat érdekessé tehetik akár a régi rajongók, akár a zenekarral most ismerkedők számára. Először is, a Deceiver of the Godson az eddiginél jóval markánsabban vannak jelen a NWOBHM-ra jellemző, leginkább Maidenes, könnyen dúdolható gitártémák (elég csak a címadó dalra, vagy az utolsó előtti „Coming of the Tide”-ra gondolni). Másodszor, a „Hel” című tételben kapunk egy vendégénekest, az ős-Candlemass-os Messiah Marcolin személyében, aki bár sokat nem tesz hozzá a dalhoz (és engem például a hideg ráz a félméteres vibrátóitól), de ezzel is egy kis változatosságot hoz az egyébként némileg egysíkú lemezbe. Harmadszor, a With Oden on Our Side óta most először Heggék nem Jens Bogrent ültették a produceri székbe, hanem a legendás Andy Sneapet, aki nagyon organikus, erőteljes, mégis tiszta hangzást adott a lemeznek. Bár a produkció az én ízlésemnek kissé túlzottan is jólfésült és híján van az egyéni karakternek, technikai szempontból tényleg egy rossz szót nem lehet szólni Sneap munkájára, mivel egy alapvetően közönségbarát, belépő szintű metal albumhoz épp ilyen megszólalás illik.

 

Ebből is érződik azonban, hogy az Amon Amarth tagjai tulajdonképpen ezzel a lemezükkel sem akarnak mást, csak szórakoztatni. Ezt pedig nagyon jól csinálják. Ugyanis bármennyire egyszerűek és kiszámíthatóak a dalaik, bármennyire nem érződik a lemezről lemezre való fejlődés az esetükben, a svéd zenekar mégis egyike azoknak a bandáknak, akikről nem tudom elképzelni, hogy valaha is igazán rossz albumot készítsenek. Megbízhatóak, ugyanúgy, mint mondjuk a Cannibal Corpse vagy akár az Iron Maiden. Összességében tehát elmondható, hogy a Deceiver of the Gods semmilyen szempontból nem mérföldkő, nincs is rajta semmi meglepő, vagy igazán világrengető, de mégis jól esik hallgatni, és ahogy már említettem, a végső ítélet csak és kizárólag a hallgató elvárásain múlik. Ennek fényében pedig a cikk elején olvasható beszélgetés akár az alábbira is módosulhat:

 

– És az új Amon Amarth lemez milyen?

– Nem jó.

– Bővebben?

– Jó.

 

Ui.: A borító ismét nagyon szép.

 

Ui.2: Ha megvennénk a lemezt, mindenképp a speciális változatot válasszuk, ahhoz ugyanis jár az Under the Influence című EP, amin további négy zseniális dal található az Amon Amarth-ra nagy hatás gyakorolt zenekarok stílusában előadva. 

 

 

A zenekar tagjai:

Johan Hegg – ének

Olavi Mikkonen – gitár

Johan Söderberg – gitár

Ted Lundström – basszusgitár

Fredrik Andersson – dobok

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Deceiver of the Gods

2. As Loke Falls

3. Father of the Wolf

4. Shape Shifter

5. Under Siege

6. Blood Eagle

7. We Shall Destroy

8. Hel

9. Coming of the Tide

10. Warriors of the North

 

Diszkográfia:

Once Sent from the Golden Hall (1998)

The Avenger (1999)

The Crusher (2001)

Versus the World (2002)

Fate of Norns (2004)

With Oden on Our Side (2006)

Twilight of the Thunder God (2008)

Surtur Rising (2011)

Deceiver of the Gods (2013)