Főkép

„Ez is csak Amerikában lehetséges” – jutott eszembe több alkalommal is olvasás közben. Egyrészt ott vannak akkora távolságok, amelyeket a törvényszegő állampolgárok a maguk előnyére tudnak fordítani, hiszen kis túlzással elegendő egyik államból a másikba átlépniük, és mintha a föld nyelné el őket. Mondjuk ez manapság, a 9/11-es események után már nem feltétlenül igaz, és pár elszórt utalásból arra tippelek, hogy a történet az ikertornyok pusztulása után játszódik (a könyv egyébként 2004-ben jelent meg angolul), ennek ellenére úgy éreztem, a nehezítések dacára elegendő, ha a rosszfiúk áttelepülnek egy másik államba, ahol álnéven élvezhetik a megszerzett javakat.

 

Másrészt pedig azért tippeltem Amerikára, mert csak egy ekkora lélekszámú országban jöhet létre a bűnözők olyan rétege, akik nem kábítószerrel üzletelnek és nem is a kisnyugdíjasokat zaklatják hó végén, hanem főállásban szegik a törvényt (de nem gengszterek), és vannak annyira profik, hogy idejük nagyobbik részét szabadlábon töltsék, miközben a nagypályán játszanak. Közéjük tartozik Mr. Parker, akit nem csak azért szeretünk, mert Richard Stark (eredeti nevén Donald Westlake) rengeteg regényt írt a kalandjairól, hanem mert annyira cool figura. Hogy ez mit jelent? Például megszállottságot, ha munkáról van szó. Legyen az betörés, rablás, vagy nagyértékű javak más módon történő eltulajdonítása, Parker az alaposság híve! Megfelelő előkészület, részletes terv, s nem utolsósorban hozzá hasonlóan profi társak. Ha úgy hozza a szükség, természetesen egy pillanatig sem riad vissza az erőszaktól, mi több, a gyilkosság is hozzá tartozik a szakmájához, de lehetőség szerint igyekszik elkerülni az efféle extrákat, mert csak feleslegesen feldühítené vele a zsarukat, amire senkinek sincs szüksége.

 

Ebben a számára ideális rendszerben szükséges rosszként tekint az amatőrökre, akiket csak azért tűr meg maga körül, mert többnyire tőlük származnak azok az információk, amiket aztán pénzre lehet váltani. Sajnálatos módon elenyésző azon esetek száma, amikor a „civilekkel” itt véget ér a közös munka, mivel többnyire elkerülhetetlen bevonásuk a tervezett akció kivitelezésébe. És rendszerint itt kezdődnek a problémák.

 

Westlake nem csak abban zseniális, hogy megalkotta és sok-sok éven keresztül életben tartotta Mr. Parkert, hanem mert szerethetővé tette a törvényekre és a magántulajdon szentségére fittyet hányó bűnöző figuráját. Az ő alakján és kalandjain kívül legalább ennyire érdekesek – legalábbis számomra – a mellékszereplők, a civilek bemutatása. Mik a céljaik, mi motiválja őket, mit csinálnak – mindezt a Ross Macdonaldet idéző tömörséggel. Legyen szó életunt orvosról, alkoholista feleségről, jó útra tért bűnözőről – gyakorlatilag úgy tudunk meg róluk minden fontosat, hogy egy felesleges szó nem hangzik el közben. Legfeljebb azért fogtam a fejem, hogy időnként milyen hajmeresztő lépéseket tesznek, a szívbajt hozva a profikra.

 

Ez a könyv azért is különleges, mert nem ér véget az utolsó oldalakon, hanem a Kérdezd a papagájt című regényben folytatódik – márpedig ilyen megoldással még nem találkoztam Parker-történetben. Ennek köszönhetően teljesen nyitott marad a kérdés, „hősünk” vajh megússza lebukás nélkül az aktuális munkát, vagy egy darabig hűvösön elmélkedhet azon, mit rontottak el. Pár hónap és kiderül – én biztosan megvárom.