Interjú: Szarka Tamás (Ghymes) – 2013. december

A Ghymes együttesnek nemrég jelent meg két dupla válogatás lemeze. Ebből az apropóból ült le Galgóczi Tamás egy rövid beszélgetésre Szarka Tamással.

 

Eltelt egy év, utoljára tavaly beszélgettünk az új lemez megjelenése kapcsán. Az eltelt időben milyen visszajelzések jöttek a rajongóktól, melyik szám nyerte el legjobban a tetszésüket?

 

Azt nem tudom melyik szám érte el a legnagyobb sikert, merthogy ezeket nem mérjük, mi csak játsszunk, de ez is aranylemez lett, ezt a visszajelzést tudjuk mondani, valószínűleg tetszett az embereknek. Egyébként mondhatni sikeres volt ez az év, merthogy ezt az anyagot játszottuk és teltházak voltak.

 

2013 a jubileum éve az együttes életében, hiszen tudomásom szerint idén 30 évesek, és gondolom a nyári fesztivál is az évfordulóról szól – vagy tévedek?

 

Nem az évfordulóról szólt, mivel a tavaszi nagykoncert lemezbemutató volt és a fesztiválon is az új anyagot játszottuk. Január 4-én jön majd a visszatekintés, amikor a Papp László Budapest Sportarénában lépünk fel.

 

Ha már szóba került a visszatekintés. Gondolom ennek a része, hogy megjelent a két válogatás, az egyik a koncert- a másik a stúdiólemez. Kicsit meglepett az ötlet, hogy a hallgatókra, a rajongókra bízták a választást, mindenesetre a honlapjukon (www.ghymes.hu) egészen komoly listát lehetett látni az eddig megjelent dalokból. Volt egy-két olyan választás, ami meglepte Önöket?

 

Igazából azért nem leptek meg ilyen dolgok, merthogy mindegyik zenéhez közünk van, mindegyik a miénk, nincsenek töltelék nótáink, sosem voltak. A mi lemezeink sűrűek, sokat dolgozunk rajtuk, hosszú ideig vagyunk a stúdióban. Mivel köztudottan a rádiók többségében már-már tökéletesen ignorálják a Ghymes együttest, így nem arról van szó, hogy fölgombostűzünk egy slágernótát a lemezre, és a maradék ötven percet kitöltjük valamivel. Természetesen a közönséget megkérdeztük, de nem a közönség döntött arról, hogy milyen számok kerüljenek a lemezre, hanem a megkérdezésükkel döntöttünk. Mivel alapjában véve a közönség azt sem kérdezte meg annak idején, hogy megalakuljunk, nem szavaztak arról, hogy megalakuljunk, és nem is kérte senki ezeket a dalokat, mi magunktól írtunk. Biztos vagyok benne, hogy a közönség nagykorúsít már bennünket annyira – hiszen nagykorúak lettünk, harminc évesek –, hogy ebbe mi is beleszólunk, mint ahogy mindig beleszóltuk. Egyébként az érdekessége ennek az anyagnak, hogy négy CD, kettőször kettő CD, nem két CD-ről beszélünk, hanem négyről, harminchét nótáról. Plusz érkezik még egy dupla LP is, mert a pozsonyi kiadó szerette volna ezt is elkövetni, hogy legyen LP-nk.

 

Bakeliten is megjelenik az anyag?

 

Igen. De nem az egész, hanem csak a fele – ez mindenképpen érdekesség, manapság ez luxus.

 

Egyre többen csinálják, bizonyos kiadóknál ez már tendencia, hogy egyre többféle lemezt adnak ki bakelitformában is. Úgy látszik kezd visszagyűrűzni ez a hordozó.

 

Igen, van ennek egy bukéja, az a meggyőződésem. Mivel ezt a kiadó akarta, természetesen örülünk, mivelhogy pozsonyi kiadó adta ki.

 

Gondolom ez az oka annak, hogy a számcímek nem csak magyarul olvashatóak a hátsó borítón.

 

Természetesen, sőt lefordítatta a szövegeket is. Szereti a zenekart, hosszú évek óta jó a kapcsolatunk, most is ő jelentkezett, hogy szeretné ezt kiadni. Periférikus zenével foglalkozik főként, és mivel mindig rendkívül igényesek voltak a kiadványai – persze, hogy belementünk. Más ajánlatunk egyébként nem is volt. Aztán lehet lesznek furcsa kérdések, hogy miért írtuk ki szlovákul – hát ezért.

 

Magyarországon ki fogja forgalmazni a lemezeket?

 

Két forgalmazóval vagyunk kapcsolatban, de nem mondok neveket.

 

Ami nekem furcsa volt első ránézésre, az a borító. Ez kinek az ötlete volt? – mert szerintem zseniális.

 

Köszönöm szépen, az én ötletem volt. Tetszett nekem ez a fénykép, már évek óta rá akartam tenni valamelyik lemezre, csak Gyula mindig erősen tiltakozott, merthogy én húzom az ő fülét, nem pedig ő az enyémet. De most mondtam, hogy a Best ofra tegyük fel, mert ennél jobb alkalom nem lesz. Aztán mutattuk mindenkinek, és meglehetős tetszést aratott, és aztán ő is belement. Jobbat hirtelen nem tudtam volna elképzelni.

 

De azt hiszem ez a kezdettől napjainkig van, hiszen a hátsó borítón már egy sokkal frissebb felvétel látható.

 

Azért érdekes talán ez a kép, merthogy gyerekkori képeket, babaképeket szoktak hozni mások is – nincs új a nap alatt. Nyilvánvalóan nekem tetszik ez a kép, hosszú évek óta kedvencem ez a családi fotó, ami véletlen, hiszen nyilvánvalóan a fotós, akiről nem tudjuk, hogy kicsoda, nagyon ügyes volt, ahogyan elkapta ezt a pillanatot. Akkor ugye még nem létezett digitális fotózás, mégis lefényképezte. Van olyan felvétel, ahol nem húzom a fülét, csak ülünk egymás mellett. Az érdekessége az, hogy ez viszont gyakorlatilag ötven évet ível át, hogy mi egymás mellett megmaradtunk. Ez a két baba ötven éve gyakorlatilag így ül egymás mellett.

 

És szerencsére már nem csak egymás fülét húzzák, hanem zeneileg is inspirálják egymást.

 

Közös szerzeményünk természetesen van, hiszen írok Gyulának szövegeket, de zenében nem dolgozunk együtt soha, nem is dolgoztunk. Mindenki saját maga írja meg a nótáját, és csak a kész eredményt mutatjuk meg egymásnak. Nem tudnék másokkal zenét írni, valószínűleg ő sem. Persze van, aki ezt közösen csinálja, van, hogy öten írnak egy dalt és biztos az is jó, de személy szerint nekem ez ugyanolyan intim dolog mint a versírás, nem tudok elképzelni ott még valakit. Úgy tudom, ezzel nem vagyok egyedül, mert nem emlékszem a Bartók Béla Kft.-re, sem arra, hogy a József Attila és csapata írták volna a Hetediket.

 

Ha már így szóba került. Gyula tavaly nem tudott válaszolni arra kérdésemre, hogy a „Még” című szám mi alapján, minek a hatására született, ezért most újra felteszem a kérdést.

 

Régen vagyunk a pályán és régen futunk kilométereket, országokat, időket, éveket. Hallok időnként érdekes megnyilatkozásokat, főleg barátaimtól, akik idejekorán temetik magukat, és egyáltalán. Ez az út maga. Ahogy folyik, folyik, és ahogy a folyamatában van, tehát a mozgás, ami folyamatosan van. Ez az ami engem érdekelt, ezért írtam. Mozgásban vagyunk, ha mozgásban vagyunk akkor élünk. De ezt sokféleképpen megfogalmazták már, hogy úton lenni élet, megérkezni halál, ésatöbbi, ésatöbbi. Engem ez a mozgás érdekelt.

 

Visszatérve a válogatáslemezre. Azt látom, illetve olvastam a hátsó borítón, hogy a koncerthez egy 2011-es felvételt használtak fel. Viszont a stúdiónál újra felvették a számokat, vagy régebbi verziókat használtak?

 

Vannak új verziók és régiek egyaránt. Attól is függött, milyen volt a kedvünk, volt, amit áténekeltünk, és van új szöveg is egyébként. Van egy dal, a szerelmes dal, amire új szövetet írtam és ez gyakorlatilag ilyen értelemben új nóta, mert ezt a szöveget senki nem ismeri, egyetlen alkalommal, három vagy négy éve elénekeltem egy koncerten. Azóta soha. A többi szám közül ötöt vagy hatot, vagy nyolcat átjátszottunk a stúdióban.

 

Mi alapján döntötték el, hogy mihez nyúlnak hozzá?

 

Például a szerelmes dal esetében a sávokat nem tudtuk kinyitni. Nem lehetett új szöveget felénekelni rá, merthogy az egy régi szisztéma volt. A technika úgy változik, hogy saját magát zabálja fel. A számítógépek nem emlékeznek a négy-öt évnél idősebb szüleikre, nem tudnak velük beszélni. Az meg már tizenegykét éves, nem tudtuk kinyitni a sávot, és ezért feljátszottuk újra. Volt, amikor úgy éreztük, jobb lesz, ha átjátsszuk. De nem mindenhez nyúltunk hozzá, van ami egy az egyben átkerült mint válogatás.

Az élő anyag meg furcsa pont, az élő anyag CD-re víve, mert tényleg az a pillanat, az az egyetlen pillanat van megragadva, mégis valahogy a koncert hangulata ott van, és ez valahogy különlegesebb. Kevesen operálnak vele a mai napig. Márpedig a jövő valószínűleg az élő CD lesz, azért mert a stúdió – hogy történt, hogy nem – de nem lett ingyenes. A közönség és általában az emberek nem tudom milyen oknál fogva, öt-tíz éve úgy döntöttek, hogy a stúdió ingyenes. Most elárulok egy nagy titkot: a stúdiók továbbra sem ingyenesek. Egészen komolyan mondom. Tessék utána érdeklődni, a mikrofon most is pontosan ugyanannyiba kerül, a stúdiómérnök most is annyiért ül ott, mint tíz éve. Az egy hónap pontosan annyiba kerül, mint tíz éve. Márpedig CD-t nem hajlandóak venni az emberek. Ma nem akarnak fizetni a zenéért, a stúdiófelvételért. Egypár millió forint egyébként egy minőségi stúdió. Természetesen nem a laptopról a kredenc oldalába, mert így is lehet zenét csinálni. Miért ne, lehet. Viszont akkor jön majd, hogy csak élő zenéket fognak kiadni a zenekarok, sőt, az is elképzelhető, hogy egyáltalán nem fognak kiadni lemezeket, hanem aki kíváncsi rájuk, az eljön a koncertekre. Ellopja majd a telefonjára, és otthon sisteregve, romantikus lélekkel hallgatja, hogy milyen jó lenne, ha ez stúdió minőségben szólna. De nem lesz valószínűleg ilyen. Nem hajlandók ma az emberek a stúdióért fizetni. A zenész munkájáról ne is beszéljünk.

Én betiltanám az összes CD-t és az összes fölvételt holnaptól. Legalább egy évre. El lehet játszani a gondolattal, mi lenne, ha egyáltalán semmiféle rögzítés nem történne holnaptól, mint ahogy például száz éve sem történt. Nagyon sok ember lenne a koncerteken, és drága lenne a jegy.

 

Ebből a szempontból az együttesnek szerencséje van, mert hazai viszonylatban nagyon sokat lépnek fel, rengeteg koncertet adnak. Így talán némileg függetlenek attól, hogy a lemezeladások mit produkálnak. Bár azért az aranylemez ennek kicsit ellentmond.

 

Nyilvánvalóan van közönség, aki megveszi az aranylemezt, de az aranylemez ezerötszáz példányt jelent Magyarországon. Nem tudom, hogy ez fedezi-e a stúdiót, mert nem számoltam ki…

 

Biztos, hogy nem.

 

Senkit sem bántok, csak magyarázok. Mert eléállni ennek nem akarok. Ha valakinek nem kell a stúdió fölvétel, akkor nem kell, ezt megértem. De egyébként meg kell, ez az érdekes. Hallgatják az emberek, imádják. Ez a technika következménye, és áldani vagy átkozni a technikát – talán nincs is köze egymáshoz a kettőnek. Abszurdum ebbe belemenni.

 

Az egyik könyvkiadó vezetője – a könyvek is felkerülnek PDF formátumban illegálisan az internetre – mindig vitatkozik az olvasókkal, hogy bemennek a boltba, elveszik a zsemlét és fizetés nélkül hazamennek? A kettő ugyanaz.

 

Igen. A zenénél megteheti, ezért meg is teszi. Keresni a hibát sem kell. Ez egy ilyen dolog. A szerzői jogdíj nem olyan régi, mondhatni újkeletű, sokezer évig nem volt, helyette voltak az úgynevezett mecénások. Aminek éppen annyi volt az átka, mint az áldása, ez egy hosszú történet, ne menjünk bele, de volt. A mecénások eltartottak zenészeket, akik között elég sok zseniális valahogy odakeveredett. Nyilvánvalóan sok zseniális nem keveredett oda, mint ahogy most sem keveredik ide, mert alkoholista lesz, meg nem értett lesz, szerintem az arányok valahogy ilyenek. Szóval hajdan voltak mecénások, akik támogatták a zenészt. Megvették a zsebükből, a zenész persze meghajolt, de zenélt, és mégiscsak születtek zseniális dolgok. Ezt a mecenatúrát egyszercsak átvette a kedves lakosság, és azt mondta, hogy majd én leszek a mecénás, és veszek lemezt. A lemez, mint olyan elve technikai újdonság volt, eleve az hozta a jogdíjat. Tehát akkor jó volt nekünk zenészeknek a technikai újdonság? Most meg már nem jó? Nyilvánvalóan ezt is lehet mondani. Kár itt hibást keresni, egyébként meg imádom, amit csinálnak, tényleg hatalmas mennyiségű szeretetet kapunk, amit nem is tudom, hogy megérdemlünk-e. Ebben nem vagyok egészen biztos, lehet, hogy igen, majd meggyőzőm erről magamat.

 

Maradjunk annyiban hogy igen.

 

Köszönöm szépen. Főleg a többiekről beszélek, hogy az a gyönyörű, csillogó-villogó 5.1-es, vagy legyen sztereó hangzás, amit stúdióban el tud érni az ember, mesteri zenészekkel – most nem a műanyagról beszélek, hanem csodálatos, zseniális zenészek beülnek és rögzítik az ő tudományukat, ami esetleg huszonnyolc vagy harmincöt éve benne van a kezükben és odaadják. Ezért kár, hogyha ez elmúlik – márpedig múlóban van.

 

Az előbb említésre került, hogy a rádiók nem játsszák az együttes dalait, ami nekem azért fura, mert a tévében azért időről-időre felbukkannak vagy zeneileg, vagy beszélgetős műsorban. Ez vajon miért van?

 

Nem tudom. Televízióban igen, rádiókban nem. Ezt már sokat vizsgáltam, hogy miért nem. Tisztelet a kivételnek már-már romantikusan nem. De azért Gyulával utánakérdeztünk és van egy általános szlogen ránk rádiós berkekben: túl jók.

 

Bocsánat, de ez elsőre elég viccesen hangzik.

 

Ezt egy zenei szerkesztőtől hallottuk. Ő mondta. Ezzel tulajdonképpen mit mondott: hogy az én közönségem idióta. Tehát lehülyézte a közönségét. Mert nekik nem kell a túl jó. Namost ha én azt mondom, hogy a túl jó az rossz, a rossz meg a jó, akkor én megállok középen és nem tudom mit csináljak ezzel. Meglehetősen egyszerű gondolkodású embernek tartom magam, faluról jöttem, halmozottan vidéki, kukoricaföldről, tehát ezzel a szakkifejezéssel istenigazából nem nagyon tudok mire menni. Nem ezért dolgoztunk, és úgy gondolom, a világ sem erre kell menjen.

Meggyőződésem egyébként az is, hogy van a kortárs zene, azért ismerem. Nyilvánvaló, hogy vannak elhajlások, furcsa mozdulatok, útkeresés, az emberek kilencven százaléka egy-egy kortárs komolyzenei műnél gyakorlatilag kirohan az első percben. A Ghymes nem ez, hiszen könyörgöm, vannak olyan nóták, mint például a „lányokon a haj, repül mint a hal”, egy csomó nótánk van, ami meglehetősen közérthető.

 

Igen és vannak versek, amiket megzenésítettek.

 

Ez egy romantikus dolog, hogy miért van így. Közben folyamatosan, bárhova megyünk, rádiókba riportot adni, komolyan mondom, akkora szeretettel találkozunk, hogy tényleg nem értem amikor körülnézek, és mindenki azt mondja, hogy annyit hallgatom a zenéjüket otthon mert olyan jó.

 

Oké, ezzel nem lehet vitatkozni. Kicsit más. Említésre került a januári koncert. Erről mindenképpen beszéljünk. A plakáton láttam, hogy vendégek is lesznek. Könnyű volt őket felkérni vagy ők jelentkeztek?

 

Nem jelentkeztek, mi kértük őket fel, de az az igazság, hogy könnyű volt őket táncba vinni, és ez nagyon jólesik.

 

Pár nevet mondana?

 

Természetesen. Az MR Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Balogh Sándor vezényletével, az MR Magyar Rádió Gyermekkórusa, és a budapesti Nemzeti Színház két művésze jön vendégnek, tehát nyilvánvalóan ez egy nagy volumenű dolog lesz. De miért is ne tegyünk az Arénába nagy volumenű koncertet? Amúgy is imádom a szimfonikus hangzást, és ha hozzájutunk ilyen kapcsolathoz, hogy mi szimfonikusokkal játszhatunk, akkor a közönség szétszedi a házat, nekik is tetszik – ez nyilvánvaló. Ezért is szövetkeztünk, így nagyjából százhuszan leszünk a színpadon. Mindenkit szeretettel várunk, nagy buli lesz, úgy érzem.

 

Ennyi fellépővel gondolom próbálnak előzetesen, nem csak lélekben készülnek.

 

Persze. Vannak részpróbák, már próbáltunk a gyerekkórussal, a szimfonikusokkal is, hiszen utoljára egy éve dolgoztunk együtt Sándorral a Kossuth téren, amikor négyszázezer ember előtt játszottunk, szóval ismeri egymást a két csapat – ha lehet ilyet mondani. Mindamellett, hogy ez egy újévi koncert és karácsonyhoz is közel van, és harmincévesek is vagyunk, azt se felejtsük el, hogy ez egy jótékonysági koncert is, az Istenadta Tehetség Alapítvány javára is játszunk aznap este - az alapítványt Mádl Dalma alapította.

 

Ezt akartam kérdezni, hogy az alapítványról mit kell tudni?

 

Az alapítvány alapvetően azzal foglalkozik, hogy azok a tehetségek, akik ma születnek, tehát tíz-tizenöt éves gyerekről van szó, akik rossz helyre születtek, őket kellene segíteni azzal, hogy később minket tudjanak segíteni. Mert ugye a tehetségek, a kiugró tehetségek, zseniális gondolatok nélkül továbbra sem lennénk jól meg.

Ötven évig volt egy olyan gondolat, hogy a mennyiség átmegy minőségbe – ezt próbálom elképzelni, hogy tízezer verébből egyszer mégiscsak lesz egy sólyom. Nem tudom, a mai napig nem sikerül ezt elképzelnem. Nekünk ők is kellenek. Nekik meg mi kellünk. Nélkülünk nem mennének semmire és viszont. Merthogy a C-vitamint is egy ember fedezte fel. Kellenek a szólisták és kell egy gyönyörű, nagy zenekar. Úgy gondolom, hogy ezért kell nekik segítenünk. Mert lehet rossz helyre születni. Ez biztos, én is tudom, tanúsítom.

 

De ez nem rajtunk múlik, ami jutott, abból kell a legtöbbet kihoznunk, vagy amire lehetőségünk van. Ehhez kapcsolódik az utolsó kérdésem. Egész évben koncerteznek, járják az országot, meg a határon túl. Ha az ember csak a tévét vagy általában a médiát nézi, akkor az a benyomása van, mint ami annak idején az orosz helyzetnél, hogy borzasztó itt élni, mert csak tragédiák, negatív élmények vannak. Mennyiben tudja a zenéjük esetleg az emberekben módosítani ezt az attitűdöt, hogy az élet nem annyira pocsék, és hogy vannak jó dolgok?

 

Pontosan erről beszélek. Bocsánat nem, utazhatunk, tessék elstoppolni egy kicsit kijjebb, mondjuk Afrikába, szegényebb országokba, a világ nagy részébe. Ez egy tényleg Kelet-Európai, mondhatni Kárpát-medencei, és azon belül is főként magyarországi specialitás, hogy nekünk borzasztó rossz az életünk. Hát akkor jelentem, hogy a civilizáció fölső tíz százalékába tartozunk. Ahogy a múltkor egy autóversenyző frappánsan mondta, a neve sajnos nem jut eszembe, a Dakar rallyn vett részt: „hazajövök, folyik a melegvíz, bármikor megtankolhatom az autómat és mindig van friss pékáru, és még meg is tudom venni.” De a világ nagy részén ez nincs így. A világ nagy részén nem folyik a víz, se a meleg, se a hideg. Nincsen autó sem és nincs napi kenyér.

Van egy ilyen bús, komor, magyar gondolat, ami itt Budapesten erősebb szerintem, mint vidéken. De én ezt folyamatosan mondom, hogy ez egy gyönyörű hely, és gazdag. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de ez egy iszonyatosan gazdag ország – ha globálisan nézzük. Márpedig ma mindenki globálisan szeret gondolkodni és globálisan szeret nézni. Ha valakinek van annyi esze, hogy globálisan gondolkodik és néz, akkor azonnal ordít neki, hogy ez egy kánaán. Bocsánat, egész Kínához képest, mert Kína robog, persze Kína robog, de a kilencven százaléka a mai napig hozzánk képest nyomorog.

 

Nem biztos, hogy azt a környezetszennyezést, ami náluk van, meg szeretném élni.

 

Szegények betemették magukat a kosszal. Szörnyű. Nézzünk tovább. Nézzük Afrikát, nem is tudom. India fejlődik – persze, de honnan, könyörgöm. Nem innen, ahol mi vagyunk. Szóval ez egy csodálatos hely, nyilvánvalóan, ahogy mondják az okosok, fejben dől el minden. Félig tele vagy félig üres a pohár. Meg lehet boldogan élni egy életet és ugyanazt az életet meg lehet teljesen boldogtalanul is. Csak nincs értelme. De szívesen tesszük egyébként. Na most ha van egy „jó ha fáj, fájni jó” hozzáállás – amit megértek, mert néha én is fájok, ami hű de jólesik, mert fáj a szíve az embernek, szóval az is jó, csak néha pihenjünk meg könyörgöm. Nézzünk körül, itt a karácsony, itt a csoda, várjuk az újat, várjuk a kisdedet, várjuk azt, hogy hosszabbak legyenek a napok és megegye a farkas a telet és eljöjjön a tavasz. Mindig ezt csináljuk, erről szól az egész, hogy túléljük ezt a hideget. Mert régen alapvetően az nyert évről-évre, az volt a legnagyobb csata, megélni a tavaszt, erről szólt fizikailag az élet. Most mondjuk tízezer évvel ezelőttről beszélek. Valaki túléli-e a telet. Ha túlélte, akkor megvolt az év.

Mindenkinek azt kívánom, hogy boldogságban élje túl a telet. Ez szép dolog, mindenkinek boldog karácsonyt kívánok.

 

Legyen ez a zárómondat. Köszönöm szépen a beszélgetést.

 

Én is köszönöm.