Főkép

Egyszeri felajánlások már korábban is történtek magánszemélyek közreműködésével, de hazánkban az Ekultura.hu Kulturális Alapítvány tevékenysége az első olyan kezdeményezés, mely hosszú távon szeretné a rászorultakat könyvadományokkal ellátni. A könyvek a szerkesztőség, valamint az önkéntes felajánlók példányai. Számos külföldi példa bizonyíték arra, hogy a program működőképes lehet, ilyen például a Sidney-ből induló „Aszfalt Könyvtár” melyet alapítása óta Ausztrália minden nagyvárosában életre hívtak, és működésük során szocio-kulturális mozgalommá fejlesztettek.

 

„A könyv nem megteremti az otthont, hanem ő maga az, abban az értelemben, hogy - akárcsak egy ajtót - kinyitjuk, és bemegyünk rajta. Odabent másfajta időt, másfajta teret találunk.” Jeanette Winterson szavai talán sehol sem hangzanak olyan drámaian és erőteljesen, mint egy hajléktalan szállón – talán éppen ezért lett ez a néhány sor a helyi könyvtár mottója. Közel 4 hónapja volt az első intézményi találkozásunk az Ekultura.hu Kulturális Alapítvány képviselőivel, és az akkor adományozott 60 könyv egyetlen pillanatra sem került be a nagyvonalúan könyvtárnak nevezett kétajtós szekrénybe. A hölgyek folyamatosan cserélgetik egymás közt, mindegyik példány hiánytalanul megvan, sőt, a megmozdulás hatására már a lakók is gazdagítják az egyre növekvő készleteinket. Már az első pillanatban szimpatikussá vált az Alapítvány tudatos adományozói magatartása, mellyel az értékes felajánlást közvetlenül a célcsoporthoz juttatják el. Nincsenek leadott, raktárban elfekvő adományhalmok, minden azonnal annak a kezébe kerül, akinek a legnagyobb szüksége van rá.

 

Az ünnepek előtt ismét visszatért hozzánk az Alapítvány néhány tagja, ezúttal azonban abból a célból, hogy az éjjeli menedékhelyünkön lakó asszonyok hosszú kívánságlistáját teljesítse. Elsősorban a romantikus műfaj szerepelt a legóhajtottabb könyvek közt, de a felsorolásban ott a krimi és a szépirodalom néhány gyöngyszeme, illetve felmerült az igény önismereti könyvekre is. A hölgyek izgatottan várták az újabb könyveket, nem vesztegették az időt arra sem, hogy a könyvek kipakolásra kerüljenek, szinte rögtön válogatni kezdtek a rendelkezésükre álló példányokból. Kicsit aggódtam, mert egyikük – bekapcsolva a túlélő üzemmódot – olyannyira buzgó volt, hogy kis híján kibillentette egyensúlyából az alapítvány egyik képviselőjét. Pontosan az ilyen szituációk kialakulását megakadályozandó fogalmaztuk meg a saját bejáratú könyvtári etikettünket, mely úgy látszott néhány pillanatra a feledés homályába merült. Kéztördelve álltam, és csitítgattam a bottal és két hatalmas szatyorral a nézelődök közt utat törő nénikét, azt gondolván, ha a támogató most elesik, többé nem jönnek. De nem volt szükség a közbeavatkozásra, vendégeink példás profizmussal és emberséggel kezelték a helyzetet, ajánlották a különböző könyveket, néhány lakónkat pedig már ismerősként köszöntötték.

 

Sokat beszélgettem arról, hogy ügyfeleink miért szeretik ennyire ezt a programot. A válasz egyértelmű volt: mert első esetben történik velük, hogy a szponzorok az intellektuális szükségletek kielégítését tűzték ki célul. Élő, érző, gondolkodó, olvasási igényekkel rendelkező embernek tekintik őket. A hajléktalanokhoz eljutott adományok többsége leginkább a lomtalanítás kategóriájába sorolható, ezek a kötetek viszont frissek, tiszták, nem pince- és doh-, hanem könyvillatúak, azt az illúziót keltve, mintha csak egy könyvesboltból léptek volna ki éppen.

 

Munkám során számos jótékony hatását vettem észre a programnak. Nőtt a rendszeresen olvasó asszonyok száma, fejlődött a közlési készségük, és már nem volt szükségük a közreműködésemre, egymásnak ajánlották olvasmányaikat. Első hallásra talán nem tűnik nagy eredménynek, de ha belegondolunk, hogy a teljes egzisztenciavesztéssel járó trauma pszichés hatásai hosszú évek óta meghatározzák mindennapjaikat, akkor akár áttörésként is tekinthetünk a változásokra. Lakóink javarészt napi szinten küzdenek anyagi gondokkal, mentális kapacitásuk szinte teljes egészét a nap túlélése köti le. A sors furcsa fintora pedig, hogy az állandó stresszhelyzet pont azokat az erőforrásokat csökkenti legjobban, melyek ahhoz szükségesek, hogy életük irányítását újra a kezükbe vegyék. Ha a tudomány oldaláról vizsgáljuk az eseményeket, akkor szintén örvendezésre van okunk. Már a szórakoztató céllal történő olvasás is javítja az agyfunkciókat, az ok-okozati összefüggések felismerését, így egy-egy jól időzített olvasmányélmény sokat segíthet a felhalmozott kudarcélmények feldolgozásában.

 

Szociális munkásként mi is dolgozunk azon, hogy ügyfeleink önálló életvezetési képességeit újra felszínre hozzuk, de ez nem jelentheti azt, hogy egész nap balsikereiket feszegetjük. Könyvtárunk hamvaiból való feltámadása újabb közös beszédtémát adott, és bátran kimondhatom, hogy inspiráló hatással volt rám az Alapítvány lendületessége, hite. Igyekszünk is élni a lehetőséggel, sőt tovább fejleszteni. „Kékharisnyák” néven már tervezem egy irodalmi csoport létrehozását, és tervbe vettük a felolvasóestek bevezetését, mellyel az analfabéta, ill. funkcionális analfabéta lakóink is bekapcsolódhatnak a tevékenységünkbe.

 

Sokféleképpen lehet segíteni a rászorulókon, így az Ekultura.hu Kulturális Alapítvány sem állt meg a könyveknél, hanem felajánlotta képviselői szaktudását is. Ily módon találtunk megoldást például arra a problémára, hogy mi legyen azokkal a hajléktalanokkal, akik szeretnének olvasni, de már nem látják a betűket. Legutolsó látogatásuk alkalmával ennek a részleteit beszéltük meg Dr. Domsa Patríciával, akinek segítségével januártól rendszeres szemvizsgálattal és szemüvegadományokkal fogja visszakapni sok saját fedél nélkül élő embertársunk az olvasási lehetőségét. Mikor elbúcsúztunk, elővettem az előjegyzési naptárát és elkezdtem beírni a jelentkezők nevét – hamar betelt 2014 januárja.

 

Az esti villanyoltáskor örömmel láttam, hogy a céltalan téblábolás és valóságshow-nézés helyét ma este ismét átvette az olvasás. Elbeszélgettem a botos nénivel is arról, hogy miért sietett olyan nagyon a könyvekhez. Az válaszolta: „Ha nem olvashatnék, már rég nem élnék.” Nem volt több kérdésem, mert tudtam, hogy az állítás ezúttal nem üres frázis, az idős asszony valóban reggeltől estig olvas. Megértettem, hogy az a délután több volt puszta jótékonysági eseménynél, mert az oly nagy odaadással beszerzett könyv számára tényleg az a bizonyos Winterson-féle ajtó – egy különleges és varázserejű átjáró, melyen keresztül az éjjeli menedékhelyről távozván belépett egy „másfajta térbe”, hogy egy „másfajta időben” élhessen.

 

 

A cikk fotóin szereplő személyek hozzájárulásukat adták a képek elkészültéhez, és az Ekultura.hu Kulturális Alapítvány cikkében való megjelenéshez.