Főkép

A borító alapján lányregénynek tűnik, és a főszereplője egy tizenegy éves kislány, nem úgy tűnt, hogy hozzám szól, de beleolvastam, és az a megérzésem támadt, hogy tetszene. És nem tévedtem.

 

A könyv eredetileg 1975-ben jelent meg, de állítólag máig nagy kedvence az amerikai gyerekeknek és irodalomtanároknak. Volt belőle két film is (1981-ben illetve 2002-ben), amiket ugyan nem láttam, de nyilván nem is azok miatt adta ki az Európa. Talán nevelő szándék vezérli a szerkesztőket, hogy olyan ifjúsági fantasyt mutassanak az olvasóközönségnek, melyben van mondanivaló is? Akárhogy is, jó, hogy kiadták.

 

Winnie Foster egy gazdag család sarja, akik vidéken, elszigeteltségben élnek. Augusztus van, s a lány naphosszat csak unatkozik. Aztán a birtokukon lévő, ám számára tiltott erdőben megismerkedik Jessie Tuckkal, aki azt állítja magáról, hogy száznégy éves – noha tizenhétnek néz ki… Innentől akár holmi vámpírregény is lehetne az Örök kaland, de mi sem állhatna tőle távolabb. Noha Tuck és családja örökéletű (vagy csak annak mondja magát?), igazából hétköznapibbak nem is lehetnének. Kicsit szabadosan élnek, nem törődnek egy csomó illemszabállyal, ami Winnie-t odahaza úgy fojtogatja, de egyébként teljesen normálisak – és mikor úgy alakulnak az események, hogy magukkal viszik Winnie-t a házukba, a lány boldogabbnak érzi magát náluk, mint valaha.

 

A regény eleje olyan békét és idilli atmoszférát áraszt, amit még könyvben is nagyon értékelek, hát még a valós életben, ám az az elejétől világos, hogy valami történni fog. Akármilyen rövid legyen is a kötet, a feszültséget remekül építi fel benne Natalie Babbitt. Ám nem ez a lényege, nem borzongatni akar. Sokkal inkább őszinte és emberséges szembenézést kínál (gyereknek és felnőttnek egyaránt) élet és halál egynémely kikerülhetetlen kérdésével – és azzal, amit minden olvasó fel fog tenni a végén: én innék-e abból a forrásból...

 

Egyszerre szerethető-kedves és komoly-fajsúlyos regény az Örök kaland. Úgy jó, ahogy van, 144 oldalon is felér tucatnyi ma divatos YA kiadvánnyal. (De attól még tény, hogy kicsit borsos az ára.)