Főkép

Peter Ackroyd Shakespeare-je egy színes világ szülötte, elegáns értelmiségi, elkötelezett művész, jól menő üzletember. (Tetszés volt célom) Frank Kermode Shakespeare-je kiismerhetetlen, teljességgel korának gyermeke, aki művei mögé rejtőzik. (Shakespeare kora) Stephen Greenblatté zseniális és legalább akkora költő és filozófus, mint amilyen remek színházi szakember. (Géniusz földi pályán) Germaine Greeré elemző, a lélektant kiválóan ábrázoló, meglepően empatikus és nagyon tudatos alkotó. (Shakespeare) Michael Wood számára művei ráolvashatók az életrajzra, az életrajz segít megérteni a műveket, ezért ideje megfejteni az összes létező Shakespeare-rejtélyt. (Shakespeare nyomában) Valamennyi felsorolt író kötete megjelent magyarul, s egyik jobb, érdekesebb, alaposabb bemutatása a Bárd életének és pályájának, mint a másik.

 

Ha azonban csak egyetlen külföldi szerző Shakespeare-könyvét lehetne olvasásra javasolni, nem ezeket ajánlanám, hanem egy karcsú, magyar kiadásban szemet vonzóan fehér, kék és vörös borítójú, regényolvasói izgalommal böngészhető művet. Bill Bryson Shakespeare-jét.

 

A sznobok kezdhetnek fanyalogni: hiszen a szerző még csak nem is Shakespeare-kutató. Már az is gyanús, hogy mi mindenről képes írni: magyarul olvashatunk tőle könyvet otthonunk tárgyairól, az angol nyelvhasználatról, az angol vidék vonattal-busszal történő beutazásának nehézségeiről… A leghíresebb kötete mégis a nem kis önbizalommal megírt Majdnem minden rövid története, amely a természettudomány összes fontos részletének bemutatása kevesebb, mint hatszáz oldalon. Mindez azonban csakis egyet bizonyít: hogy Bryson az utolsó polihisztorok egyike. Szédítően nagy tudása, tehetsége, szellemessége, és az a bátorság, amellyel az egyes témákat feldolgozza, eredményezte, hogy számos egyetem díszdoktorává avatta, irodalmi díjat kapott a dublini egyetemtől és kitüntetést a Királyi Kémiai Társaságtól, megválasztották a Durham University kancellárjának, a King’s College tiszteletbeli doktorának, továbbá elnyerte A Brit Birodalom Rendje tiszti fokozatát (az OBE-t). Legnagyobb teljesítménye azonban mégis az, hogy 2013-ban tiszteletbeli tagjává választotta a Royal Society, melynek ő lett az első nem brit tagja, lévén amerikai születésű…

 

Shakespeare-életrajza az a fajta könyv, amit azonnal újra akarsz kezdeni, amint befejezted. Amin hangosan hahotázol, és amelyikkel állandóan üldözöd az ismerőseidet, mert csak még ezt a rövid részletet fel akarod belőle olvasni. Meg még ezt… Olyan kötet, amelynek egy-egy bekezdésében három-négy hétre elég ismeret és vitaanyag rejtőzik.

 

Bryson tíz részben mutatja be Shakespeare életét a bölcsőtől a koporsóig. Könnyű kézzel ír le benne mindent, amit csak tudni lehet a legnagyobb angol drámaíróról – és minden olyat is, amit egyáltalán nem lehet róla tudni. Szemünk előtt sorjáznak a lebilincselő részletek Shakespeare képmásainak hitelességéről, műveinek megírási sorrendjéről, házasságáról, elveszett éveiről, (nem létező) kéziratainak történetéről, hat különféle aláírásának különlegességéről, kortársairól, írói módszereiről, nyelvi sajátosságairól, az általa használt kedvenc és az általa következetesen rosszul használt szavakról, a róla írt gúnyiratokról, végrendeletének furcsaságairól –, hogy aztán a zárófejezetben megismerjük az összes olyan személyt is, akiről valaha is feltételezték, hogy Shakespeare helyett megírta a Shakespeare-műveket. Talán ezek az elméletek és cáfolatuk sora a könyv legmókásabb része, efféle mondatokkal: „Oxford grófja ráadásul előre látta halála időpontját, és maga után hagyott jó néhány művet, hogy a sajnálatos esemény előtt már megszokott ütemben lássanak napvilágot éppen addig, míg mintegy egy évtizeddel később elérkezett Shakespeare halála is. Zseniális ember lehetett!”

 

A humor és a fölényes tudás azonban bárhol tetten érhető, ha kinyitjuk a könyvet. Ha például valaki megnézi a 108-109. oldalt, ahol épp most kinyílt nekem a kötet, nemcsak arról olvashat röviden, de alaposan, hogyan került elő a Morus Tamás című színdarab, hogy tényleg Shakespeare írta-e egy részét, s hogy tényleg az ő kézírása-e a szöveg néhány oldala. Emellett egy kis Hamlet-elemzéssel kiderül, miért nem muszáj Shakespeare-t mindentudónak tartani például a csillagászat terén, megkapjuk az adatot, hány nyelven olvashatott a költő, hány növénynév és hány jogi szakkifejezés szerepel a műveiben, megtudhatjuk, mi az az anatopizmus, és hányszor követte el, hogy melyik drámájában biliárdoznak az egyiptomiak, hogy miben különbözött Ben Jonson latin nyelvű olvasottsága a az övétől, s hogy mit írt John Deyden 1668-ban a műveltségéről. És mindezt két oldalon!

 

Aki tehát enciklopédikus áttekintést szeretne a Bárd életéről (három oldal forrásjegyzékkel), aki jó könyvre vadászik, amelytől kialakulhat a Shakespeare-mániája, vagy aki egyszerűen csak szórakoztató olvasmányra vágyik, Bill Bryson kötetétől meg fogja kapni, amit várt, s még többet is. Tudást, szórakozást, izgalmat. Várható ennél több egy irodalmi életrajztól?