Főkép

Manapság mindenki (egyébként igen jogosan) arra panaszkodik, hogy egyre kevesebben szeretnek olvasni. Ám azt sokan elfelejtik, hogy az olvasóvá nevelésnek már a gyerekkorban el kell kezdődnie, s bizony folyton táplálni kell a fiatal korosztály kialakuló szenvedélyét. Márpedig ehhez mesékre van szükség, olyan mesékre, amelyek elvarázsolják és lenyűgözik őket, felkeltik az érdeklődésüket, s egyáltalán, a saját nyelvükön (nem összekeverendő a leereszkedéssel) szólnak hozzájuk. Ilyenkor érkezik általában az újabb panasz, hogy a régi mesék már nem igazán szólnak a mai generációhoz, túlontúl avíttasak és nem képesek megtalálni a XXI. századi gyerekolvasót. Ezen segít a Meséld újra! sorozat.

 

Ebben a sorozatban ugyanis neves kortárs írók (Umberto Ecotól Mario Vargas Llosáig) mesélik újra a klasszikus történeteket (a Gilgames-eposztól a Nemo kapitányon át az Antigonéig), kicsit modernizálva és más megvilágításba helyezve a leginkább általános iskolás (annak is az alsó tagozatának megfelelő) korosztály számára. Bár a magyar sorozatcím jól visszaadja a lényegét, sokkal jobban tetszik az eredeti: Save The Story! – tehát Mentsd meg a mesét! Itt ugyanis tényleg erről van szó: az egész koncepciót gondozó Alessandro Baricco és a torinói Holden Iskola (ahol szeretnek új, történetmesélés-központú oktatással kísérletezni) azt próbálják elérni, hogy a kihalásra ítélt, a múlt vizében elmerülni készülő történeteket visszahozzák a köztudatba és újra népszerűvé, sőt, modernné tegyék. A sorban az első történet rögtön Baricco nevéhez fűződik, aki Don Giovanni halhatatlan életútjának dobott mentőövet, még mielőtt örökre eltűnne a klasszikusok temetőjében.

 

„Bűnösök vagyunk-e, ha olyanra vágyunk, amivel másoknak fájdalmat okozunk? Vagy a vágyak mindig ártatlanok, és jogunkban áll megpróbálni valósággá változtatnunk őket?” – teszi fel az egyébként jelentős kérdést az olasz szerző. Don Giovanni ugyanis… nos, szereti a nőket. A szőkéket, a barnákat, a fiatalokat, az idősöket, a teltebbeket, a soványabbakat, egytől-egyig minden hölgy hódolója. Olyannyira szereti őket, hogy nem képes csupán egyet kiválasztani közülük, ő minden nő életébe be szeretné csempészni az örömöt, a boldogságot – a szerelmet. Ezért aztán mindenkit elhagy, csak hogy a következő nőnek is örömet szerezhessen. Néhányan ezért valószínűleg nőcsábásznak hívnák, ám ő úgy érzi, csak kiélvezi az életet. Megbántott nők ezrei epekednek utána, amikor azonban visszatér egy spanyol városkába, hirtelen mindenki az életét követeli: a Kormányzó, akinek elcsábította a lányát; egy dühös testvérpár, akiknek a húgát csábította el; hogy a rendőrségről ne is szóljunk. Vajon ebből a helyzetből hogyan tudja kivágni magát a legendás Don Giovanni?

 

Egyelőre még nem teljesen látszik, hogy miből is áll az eredeti történet leporolása, de Baricco könnyed hangvétele, „mesélős” stílusa mindenképpen közelebb hozza a reménybeli fiatal olvasóhoz a mesét. Gyakran kiszólogat a lapok közül, tisztázza például, hogy most melyik korban járunk („nem létezett repülőgép, mint ahogyan számítógép sem”), a cselekmény fontosabb pontjait megpróbálja más-más oldalról megragadni, következtetéseket von le, mintha tényleg ott ülnének körülötte a gyerekek, akik tátott szájjal figyelik a mesemondót. Témája miatt mégsem lehet ajánlani túlságosan fiataloknak, már a közös feldolgozást igénylő végkifejlet miatt sem – ugyanis Mozart szintén klasszikus operájához hasonlóan itt sem a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” egyszerűsége érvényesül.

 

Amit viszont még muszáj kiemelnem, azok a váratlanul modern illusztrációk. Különleges stílusuk még véletlenül sem a klasszikus hagyományokat követi, s talán pont ezért is válnak olyan hatásossá. A részleteikben nem túl kidolgozott rajzok az elnagyolt vonalakkal, éles színekkel és egyedi, mindenen áttüremkedő, gyakorlatilag külön életet élő textúrákkal dolgozó Alessando Maria Nacar munkáját dicsérik – érződik, hogy a divat világából érkezett a könyvillusztrációkhoz. Nem akar minden apróságában kijavított és tökéletesen ábrázolt alkotásokat felmutatni, csupán hatást szeretne átadni, egy erős benyomást, amit aztán a képzelet gondolhat tovább. Engem már az első pillanatban megtaláltak ezek a rajzok (noha a borító mintha a kelleténél jóval kisebb felbontású lenne), de igazából fogalmam sincs, hogy a gyerekek mennyire szerethetik meg ezt a stílust.

 

Abban viszont biztos vagyok, hogy megéri foglalkozni ezzel a könyvsorozattal. Egy olyan célt tűzött ki maga elé, amit olvasóként csak támogatni tudok – ráadásul úgy tűnik, hogy a legjobb úton halad. Most már csak a gyerekekre és a (mesélő) szülőkre vár a feladat, hogy a maguk teljességében tudják élvezni a történeteket, amit egyébként nem lesz nehéz, elvégre Baricco olyan magával ragadó lelkesedéssel adja elő meséjét, hogy még az olvasóra is átragaszt belőle. Úgyhogy így tovább – csak remélni tudom, hogy magyarul is kézbe vehetjük mindegyik történetet. Mentsük meg a meséket!