Főkép

November végén elkezdtük szervezni a soron következő Ekultura.hu Kulturális Alapítványos megmozdulást, és mivel eddig minden alkalommal csütörtökön mentünk, kézenfekvő volt, hogy negyedik alkalommal is ezt a napot nézzük ki a hétből. Eredetileg a Dankó utcai oviba mentünk volna, ám ez mindenféle körülmények miatt egy későbbi időpontra tolódott, szóval kellett egy új terv. Szerencsére nem okozott gondot új helyszínt találni, amiről kiderült, hogy gyakorlatilag családi szállóként működik, ahol óvodástól a felnőttig minden korosztály képviselteti magát, kicsit fogtuk a fejünket, mert akkor még csak idősebbeknek való olvasnivalónk volt. Szerencsére egy körlevél a munkahelyünkön és az ekultura.hu szerkesztőségén belül megoldotta a problémát, hiszen kaptunk mesekönyveket, lapozgatókat, foglalkozatókat, szóval az akadály elhárult.

 

Aztán az utolsó napokban mindenféle körülmények miatt úgy alakult, hogy a megszokott csapat létszáma megcsappant, egészen pontosan egyedül maradtam. Huhh. Persze ilyen miatt lemondani nem akartuk, kivált, hogy az érkezést előzetesen akkorra beszéltük meg, amikor várhatóan a legtöbben lesznek jelen. Semmi gond, megyek, viszem, csinálom.

 

Szerencsére az egyik kollégám arrafelé lakik, így az odautazás megoldódott, és nem sokkal sötétedés után megérkeztem a Rákosszeg parki Családok Átmeneti Otthona elé. A zuglói panelház alsó három szintjén kialakított intézményben 18 összkomfortos (másfél szobás, egy szoba két félszobás), bútorozott, mosógéppel, centrifugával, televízióval, alapvető konyhai kellékekkel, igény szerint kisággyal felszerelt lakás, összesen 80 férőhely fogadja ország egész területéről a rászoruló családokat. Az otthon fő célkitűzése a lakhatásukat vesztett családok részére átmeneti elhelyezés és gondozás biztosítása, a gyermekek családban történő nevelésének elősegítése, a családból történő kiemelés megelőzése azon családok esetében, akiknél az átmeneti elhelyezés és gondozás hiányában a gyermekeket el kellene választani családjuktól.

 

 

Már vártak, és pár lépcsőfok megtétele után egy pincehelyiségbe jutottunk, ahol eredetileg gondolom a lakók pincéi voltak, amit ügyesen összenyitottak, így egy meglepően nagy tér keletkezett. A padló új burkolatot kapott, a falak javítva, lefestve, rajtuk bájos figurák és a környezetvédelemmel kapcsolatos rajzok. Csocsóasztal, játékok és egy bordásfal – aztán előkerült két apróság, akik azonmód elszaladtak a többiekért. Mire végignéztem a dekorációt, első ránézésre tucatnyi kisebb-nagyobb gyerek került elő, lányok-fiúk vegyesen, akik némi önfeledt rohangálás után leültek, mert beharangoztak nekik, mint valakit, akit a Télapó előre küldött.

 

Ez a fejlemény kissé meglepett, hiszen erre igazán nem voltam felkészülve. Azért igyekeztem helytállni távollévő megbízóim nevében, és miután kiderítettem, kinek kellett volna virgácsot hoznom, ki szeret olvasni és mit, valamint arra is rájöttem, hogy nagyon fiatal koruk okán páran még nem tanulhattak meg olvasni, a legjobb rész következett, amit minden jelenlévő élvezett: kibontottuk a dobozt, amiből előkerültek az olvasnivalók. Szerencsére jutott mindenkinek, bár pár választáson elcsodálkoztam, mint amikor például egy iskolás fiú egy dalos füzetet választott, merthogy az milyen jó lesz az iskolában. Öröm volt nézni a gyerekeket, hiszen volt, aki rögtön a helyszínen belemerült az olvasnivalóba. Közben a jelenlévő szociális munkással beszélgettem, aki mesélt a terveikről, a nehézségeikről és persze az örömeikről.

 

Hazafelé nem csak azért éreztem magam furán, mert most fordult elő első ízben, hogy kapcsolatba hoztak a Télapóval, hanem azért is, mert rá kellett jönnöm, sokkal több helyre kellene könyveket eljuttatnunk, mintsem korábban gondoltuk. Egyelőre viszont csak a havi két alkalomra van elegendő könyvünk, szóval erre ki kell találnunk valamit.