Factory Floor: Factory Floor (CD)

Annyi biztos, hogy furcsa időket élünk, már csak a zenei világ szempontjából is. Manapság ugyanis szinte minden zenei stílusnak megvan a maga ellenpontja, vagyis ugyanúgy, ahogy létezik popzene, úgy a palettán megtalálhatóak a pop teljes esztétikáját és eszköztárát tagadó műfajok is, de tulajdonképpen minden zsánerből létezik már kifordult és lázadó ellenműfaj. Ez alól nem kivétel a klasszikus értelemben vett elektronikus tánczene sem.

 

A 2005-ben alakult londoni Factory Floor például éppen ilyen anti-zenét készít. Nem lehet egyértelműen bekategorizálni azt, amit csinálnak, mert a dalaikban egyaránt ott van a New Order – és rajtuk keresztül a Joy Division – poszt-punk és alternatív tánczenei öröksége, az industrial és a krautrock zakatolása (a nevük ilyen szempontból találóbb nem is lehetne), és a minimál techno finomsága. És persze mindez nagyon kísérletező, nagyon poszt-, nagyon anti formában. Mert bár a ritmusok kiválóan alkalmasak a táncra, az önfeledtség és a felszabadultság távol áll ezektől a daloktól.

 

Az egész lemezt valamiféle nagyon furcsa, fekete-fehér, szorongós, komor hangulat hatja át, amiben ugyanakkor megtalálható egyfajta lynchi pszichedelia, amit a Nik Colk Void által szállított, fátyolos, érzelemmentes, beszédszerű női vokál csak tovább erősít. A határozott hangulati tényező mellett azonban egyértelmű, hogy ez a zene a táncparkettre íródott, mert minden számban táncolható, pumpáló ritmusokat kapunk, melyek a hallatán képtelenség egyhelyben megülni.

 

Ezzel együtt érdemes megjegyezni azt is, hogy a dalok mindegyike külön világ, elég csak a „Turn It Up” poliritmiájára és nyitány jellegére, vagy a „How You Say” törzsi hangulatára gondolni. Az album csúcspontja azonban minden kétséget kizáróan a negyedikként érkező „Fall Back”, amiben Colk Void többször is felteszi a kérdést a hallgatónak: Érezted, hogy hátra fogsz esni? Érezted, hogy a föld alá fogsz zuhanni? Hát, ha eddig nem is, ezek után már biztosan. Mert ebben a dalban kristályosodik ki leginkább a Factory Floor lényege, vagyis az, ami többé teszi a zenekar nevét viselő debütálást egy egyszerű depresszív elektronikus albumnál: a zsigeri lényeglátás, amivel megragadják a korszellemet, és úgy fogalmaznak meg valami nagyon hideget és kellemetlent róla, hogy közben az embernek nem szomorkodni, csak önfeledten rángatózni támad kedve.

 

Bár az üzenet sosem kerül előtérbe és nem telepszik rá a hallgatóra, végig ott bujkál a minimalista felfogás szerint született dalok réseiben, és néha felsejlik egy-egy csendesebb rész vagy kiállás közben, hogy még inkább szíven üssön. A „Fall Back”-hez egyébként klip is készült, ami nagyszerűen érzékelteti a Factory Floor világát, így mindenképpen érdemes ezzel kezdeni az ismerkedést, mert ha az erős vizualitással megtámogatott – amúgy szintén nagyon minimál – videó nem ránt be, akkor valószínűleg a lemez sem fog. Pedig ha 2013-ban valaki csak egyetlen egy elektronikus lemezt akarna meghallgatni, én biztosan ezt ajánlanám neki. Mert csontig hatol, nem ereszt, és egyszerre sivatag, egyszerre dzsungel (csak, hogy a magyar vonatkozás is meglegyen).

 

 

Az egyetlen negatívum talán csak a sűrűsége lehet, mert könnyen el tudom képzelni, hogy valakinek sok így egyszerre ez a közel egy órás zenei anyag, amit még a három rövidke átvezető se tud kellőképpen fellazítani. Emiatt lehet, hogy az eddig főleg az EP és maxi formátumot előnyben részesítő csapatnak ezek után is kissé rövidebb anyagokban kellene inkább gondolkodnia, bár személy szerint én akár egy dupla albumot is szívesen vennék tőlük. Miután többször meghallgattam a lemezt, akaratlanul is eszembe jutott Morrissey, aki a Smiths „Panic” című dalában arra szólította fel a hallgatóságot, hogy akasszák fel a DJ-t, mert a zene, amit játszik, semmit sem árul el az életről. Pedig ha szegény DJ a Factory Floor lemezét tette volna fel, ezt a kifogást biztosan nem lehetett volna felhozni ellene, mert ezek a dalok nagyon is sokat árulnak el az életről – bár tagadhatatlan, hogy főleg sötét és hideg dolgokat, amiket lehet, hogy sosem szerettünk volna hallani.

 

A zenekar tagjai:

Gabriel Gurnsey – moduláris szintetizátorok, elektronika

Dominic Butler – dob, dobgép

Nik Colk Void – manipulált ének, gitár, sampler

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Turn It Up

2. Here Again

3. One

4. Fall Back

5. Two

6. How You Say

7. Two Different Ways

8. Three

9. Work Out

10. Breathe In

 

Diszkográfia:

Factory Floor (2013)