Főkép

Bori aranyos, kedves, rendes kislány, akinek egyetlen hibája az, hogy nem létezik. Azaz mégis létezik, kisebb-nagyobb könyvek formájában segít eligazodni a könyvimádó (főleg) lányoknak a világ dolgaiban. Azóta, hogy Liane Schneider először óvodába küldte (Bori óvodába megy, 2010), számtalan kisgyereknek lett az egyik legjobb barátja, és később némileg terjedelmesebb könyvekben a kisebb-közepes iskolásokkal is könnyen megkedveltette magát (mint például Bori és a szerelmes levélben).

 

A Bori Julcsiéknál alszik a Barátnőm, Bori sorozat kicsiknek szóló részlegébe tartozik, és az első ottalvós buliról szól. Az ötlet spontán jön egy kellemesen telt nap után, és néhány cuccot egy hátizsákba dobálva Bori egy éjszakára beköltözik a legjobb barátnője szobájába. A pizsama partin persze minden más, mint otthon.

 

A vacsora nasiformára vágott roppanós zöldség mártogatós szósszal a tévé előtt, és az sem baj, ha a kanapéra is jut egy kicsi. Julcsi fiútesója vízipisztollyal tréfálja meg a lányokat, akik természetesen bosszút állnak, és persze a sok nevetés után jönnek a problémák is: hogy lehet elaludni apu és anyu nélkül egy idegen helyen? Azután győz a fáradtság, és kis barátnőnk, Bori álomba merül...

 

A Bori-sorozat titka a teljesen hétköznapi karakterekben rejlik, akik bájosan egyszerű történetek keretében keverednek teljesen hétköznapi helyzetekbe. A tündér-, sárkány-, beszélőállat-, egyszóval mesetúladagolásban szenvedő gyerekek számára kifejezetten felüdülést jelentenek Bori tökéletesen átélhető kalandjai.

 

Egyetlen szóval sem állítom, hogy nincs szükség a mesék fantáziavilágaira, hőseire és gonoszaira, mert az elborult kivételeket nem számítva mind-mind fontos szerepet játszik a tudat és a lelkivilág fejlődésében. Ugyanakkor, a meséket kiegészítve a Bori-féle mindennapos történetek segítenek a gyerekeknek visszatalálni a való világba, ahol a jóéjtpuszi hiánya előbb okoz kellemetlen érzéseket, mint a népmesék úgyis pórul járó ördöge.