Beszámoló: Black Comedy (színházi előadás)
Írta: Bodor Máté | 2013. 11. 19.
Peter Shaffer eddig egyet jelentett számomra a nagybetűs Equus-szal, a pszichodráma iskolapéldájával, a moralitás nagyszerűségével – erre szembetalálkozok egy bohózatával, amiben a szereplők a sötétben tapogatóznak egy áramszünet miatt. Brindsley Miller, az ifjú szobrász (Schmied Zoltán) barátnőjével, Carollal (Szilágyi Csenge) várja a leendő apóst (Blaskó Péter), hogy áldását adja a nászra, valamint a gazdag Georg Brambergert (Vári-Kovács Péter), hogy megvegye az egyik szobrát. Csakhogy a vak sötétben időközben megjelenik a víkendről váratlanul hazaérkező szomszéd, Harold Gorringe (Simon Kornél), akinek a bútorait a párocska kölcsönvette a jobb benyomás érdekében; a szomszédasszony, Miss Furnival (Pokorny Lia), aki fél a sötétben; valamint Brindsley rég látott ex-barátnője, Clea (Liptai Claudia). Ebben a sötétségben próbálják rejtve tartani a titkaikat, csakhogy a fül és a száj ugyanúgy működik, mint a fényben.
Akármennyire is fogjuk a hasunkat a helyzet- és a félreértésen alapuló komikumon, mégis megfigyelhetjük Peter Shaffer morális mondanivalóját. A német menekült villanyszerelő (Papp János) kapcsán aktuális angol problémát feszeget – a külföldi bevándorlók munkavállalását. A volt barátnő szájába adja, hogy a sötétség mennyi minden elfedésére jó: szegényég, titkok, igaz való. A szomszédasszony egy részeg pillanatában kifejti nézeteit a globalizáció ellen, előbukkannak a mindenféle menekültek és bevásárló központok ellen irányuló nézetei. A villanyszerelő kapcsán továbbá megláthatjuk, hogy mennyire ellenséges az úgynevezett angol középosztály a bevándorlóval, ha nincs meg a pénze által megteremtett presztízs. És ettől működik a sötétségbe és komédiába burkolt emberi dráma.
Habár a színpadon teljes a világítás, a színészeknek mégis azt kell játszaniuk, nem látnak semmit, és elhiszi nekik a néző, hogy így is van. Bizonyos jelenetekben lassítva haladnak, ezzel kiemelve a helyzet komikumát, és ekkor a közönség egységesen fetreng a röhögéstől – néha viszont nekem túl sok volt, a nevetéstől nem lehetett hallani a színészek mondatait. Nemcsak a lassított mozgások miatt viccesek ezek a jelenetek, hanem a mimikáktól is: Blaskó Péter és Liptai Claudiazsenialitása a néma jeleneteikben kerül elő. Blaskó igazi ex-katona, a szerep minden sallangjával, Liptait pedig senkinek se kívánom exnek, ha a magánéletében is ilyen, mint a szerepében. Pokorny Lia bár még messze van a hatvantól, mégis remekül játssza a koros aggszüzet – ha esetleg el szeretne vonulni a világtól, egy csendes faluban simán elvegyülhetne. Simon Kornél Haroldja pont annyira meleg, mint amennyire a szerep megkívánja: méltóságteljesen játssza el, nem veszi poénra, szinte úszik a szerepében, akármennyire is sztereotip a karakter. Schmied Zoltán-Szilágyi Csenge kettősét nehezen tudom feledni, a lány igazán habos-babos-butus, Brindsley pedig vérbeli összezavarodott, rejtegető, hazudozó.
A színpadon csak azok a bútorok jelennek meg, amik feltétlenül szükségesek, a többi fel van festve a falra, így keltve a túlzsúfolt és lepukkant lakás illúzióját. A világos és a sötét fogalmának felcserélése a darab elején izgalmasnak tűnt: a nézőtér és a színpad teljes sötétségben van az elején, Brindsley és Carol pedig a tökéletes betörő benyomását keltik, majd lecsapódik a biztosíték, és ők nem látnak semmit, mi viszont mindent.
A darab kezdése előtt negyed órával a The Beatles nevű banda előzenekarként alapozza meg a hangulatot a legnagyobb Beatles-slágerekkel a Yesterday-től a Helpig. Attól jó a zenekar, hogy nem akar a Beatles lenni, nem hozzák azokat a sallangokat, amiket egy ilyen bandától vár az ember: nincs a klasszikus Beatles-haj, a mozgás, hanem csak a tisztelgés az együttes előtt azzal, hogy a nagy névhez méltóan adják elő a számokat. A zenekarban ketten is játszanak a darabból, Simon Kornél és Vári-Kovács Péter.
Amikor kiválasztottam a darabot, amikor bementem a színházba, és amikor leültem a nézőtérre, még féltem, hogy mennyire fogom tudni az eddigi Peter Shaffer-képembe illeszteni, de azzal, hogy a komédia és az emberi dráma, a röhögés és a ráismerés a dolgokra ennyire jól együtt tud működni, bebizonyította, hogy az Equus-hoz hasonló remekmű, ahol kiváló színészek tolmácsolásában ismerjük meg a sötétség jótékony hatását és a szinte már vakító igazságot.
Rendező: Puskás Tamás
Rendezőasszisztens: Hollósi Katalin
Dramaturg: Baráthy György
Szereplők: Schmied Zoltán, Liptai Claudia, Pokorny Lia, Blaskó Péter, Szilágyi Csenge, Simon Kornél, Papp János, Vári-Kovács Péter
Szervező: Centrál Színház