Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek

Nem is tudom, hogy igazán mire számítottam ennek a történetnek a cselekményével kapcsolatban. Persze abban, hogy bizonyos fajta testmozgás lesz benne, teljesen biztos voltam. De azon kívül? Mivel nagyon sokáig úgy tűnt, hogy ez lesz a sorozat utolsó kötete – egészen a pár hónappal ezelőtti bejelentésig, amely 5 év után újabb történetet ígért az olvasóknak –, valamiféle lezárásra és amolyan minden problémára megoldást jelentő eseményekre vártam. Az előző részben (Elnyel a sötétség) is kaptam valamiféle véglegességet, bizonyos gondok esetében eredményt jelentő történéseket, de maradt rengeteg továbbra is nyitott kérdés és lehetőség, amely magában hordozta a várható bonyodalmakat.

Merry végre elérte azt, amiért annyit küzdött, és amit annyi módon próbáltak megakadályozni: várandós és ikrei lesznek. A küzdelem azonban itt nem ért véget, hiszen az ő és gyermekei, valamint a szeretői és egyben testőrei élete is folyamatos veszélyben van. Összecsapása Cel herceggel elkerülhetetlen volt, a következményekbe pedig az addig is labilisan viselkedő királynő végleg beleőrült. Merry és Lord Sholto kettősét a faerie és az Istennő koronázta meg, majd ugyanígy korona került volna Merry és Doyle fejére is, de erről a lehetőségről mindketten lemondtak, és az Unseelie trónját feladva, magukat a szerelem mellett elkötelezve inkább Fagy életét választották, majd követőikkel együtt visszatértek Los Angelesbe. Merry békés és nyugalmas életre vágyik, de helyette brutális gyilkosságok ügyében kell nyomoznia, mert a városban kegyetlenül gyilkolják a féltündéket és a holtesteket mesekönyvek illusztrációinak megfelelően helyezik el. A gyilkos megtalálását nehezíti, hogy az újságírók folyamatosan a hercegnő nyomában vannak, a csendes és nyugalmas otthon pedig a szeretők vitatkozásától, hatalmi harcoktól és összecsapásoktól hangos.

„A pletykalapok még mindig a tündérmesei befejezésről cikkeznek, de közben emberek halnak meg, néhányuk az én kezem által, és ahogy a legtöbb tündérmese esetében, ez is inkább vérről és az önmagunkhoz való hűségről szólt. A szerelem csupán az az érzelem volt, ami végül elvezetett oda, mit is akarok valójában, igazából ki vagyok. Azt hiszem, vannak ennél rosszabb érzések is, amiket követhetnék.”

Az előző kötet eseményekben gazdag és kifejezetten megrázó történései után kissé furcsán ért ez az „egyszerűen csak nyomozzunk és küzdjünk meg a mindennapi problémákkal” témájú regény. Teljesen más hatást keltettek bennem a most olvasottak, mint az előzmények. Vártam a nagy durranást, a trónért folytatott küzdelmeket és összecsapásokat, a királynő bosszúját, az alattomos támadásokat, de semmi, a tündérdombok és uralkodóik hallgattak és meghúzódtak az udvarukban. Éppen csak szóbeszéd szintjén kaptam némi információt a sidhe udvartartásokban történtekről és uralkodóik reakcióiról. Szóval a tündérdombi politika most nem foglal el olyan jelentős helyet, mint az előző részekben, mégis van néhány okfejtés, ami így is elég bonyolultra sikerült, és bizony volt olyan mélyreható következtetés, amit többször is el kellett olvasnom, mire kihámoztam belőle a lényeget és a mögöttes tartalmat.

A lelki tényezők mindig is fontos szerepet játszottak a szerző könyveiben, és nincs ez másként most sem. Cel herceg korábbi testőreivel szemben még mindig elég nagyfokú bizalmatlanság tapasztalható, mindezek mellett lassanként fel kell dolgozniuk a herceg mellett átélt események utóhatásait, ami nem egyszerű feladat. Megdöbbentő információkat tartalmaz a regény erről az időszakról. Nem jelent újdonságot, hogy Merry pasijai nyűgösek és a hercegnőhöz fűződő, leginkább intim kapcsolatuk erre nem megoldásul szolgál, hanem csak tovább bonyolítja a helyzetet. Az egyesülések következtében volt, aki visszakapta a hatalmát, vagy annak jelentős részét, ami nagy előny a többiekkel szemben, de sajnos a jelenlegi társadalomban már nem használhatja fel maradéktalanul visszaszerzett képességeit, ami miatt némiképp korlátok közé szorítva érzi magát. Aki nem részesült abban a kegyben, hogy a hercegnő ágyában gyarapíthatta adottságait, természetesen azt teszi szóvá, hogy ő kimaradt a jóból. A fő kérdés tehát továbbra is – és öröktől fogva – állandó: kinek van nagyobb? Mármint hatalomból. Ugye mindenki erre gondolt? Szerencsére úgy néz ki, hogy az Istennő kegyeltjének számító hercegnő egyre jobban tudja kezelni ezt a problémát és (tű)sarkaira állva sorozatosan rendet tesz a tesztoszterontól feszülő ősi és kevésbé ősi hatalmasságok között. Nem igazán irigylem Merry helyzetét, akinek a terhessége minden nyűgje mellett még ilyen problémákkal is foglalkoznia kellett, de a konfliktuskezelése csodálattal töltött el.

„A tündérmesék egy szempontból igazak, mielőtt a mese végére érnél, rossz dolgokat élsz át, nehéz döntéseket kell hoznod. Ha úgy vesszük, én megkaptam a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" mesevégződést, de a tündérmesékkel ellentétben a való életben nincsen vég; sem boldog, sem boldogtalan. A történeted, az életed folytatódik. Az egyik percben azt hiszed, nagyjából kézben tartod az életedet, aztán a következő pillanatban már látod: ez csak egy illúzió volt.”

Ami kifejezetten tetszett a történetben, hogy a szerző ebben a kötetben kiegészíti a korábbi események során adagolt információkat, és így teljesebbé teszi a tündérek világát, a történelmüket, sőt, Merry szeretőinek múltjáról is csepegtet némi információt. A hangsúly részben a mágia visszatérő hatalmára és annak kezelésére, további felhasználására helyeződik. Az Istennő kiválasztotta Meredith hercegnőt és továbbra is folyamatosan biztosítja támogatásáról, mutatja számára az utat, sugallja a tennivalókat. Nehezményeztem viszont, hogy szinte semmit nem haladtunk előre a történettel, nem tekeredett tovább a fő eseményszál, az egész olyan, mintha csupán egy kitérő lenne, ami érdekes ugyan, de nem sikerült rájönnöm, miért is volt rá szükség. A végleges lezárás és a problémák megoldása tehát még várat magára, és ennek ismeretében már nem is tűnik olyan hihetetlennek a folytatás, még akkor sem, ha évek teltek el az utolsó kötet megírása óta.

A szerző életrajza