Suuns: Zeroes QC (CD)

Úgy egy évvel ezelőtt találkoztam először a Suuns zenéjével, amikor éppen lustán kattintgattam a YouTube-on a kapcsolódó videók között, amiket egy ismerős szám mellé kisorsoltak. Nagyon szeretek így új zenéket keresni, és elégedett vagyok a rendkívül kifinomult módszeremmel, amelynek a lényege a következő: bármit elkezdek hallgatni, ha tetszik a címe, az előadó/zenekar neve, vagy a videóból látható képkocka, viszont ha nem mondom az első tíz-húsz másodperc után, hogy: „hú!!”, akkor rögtön be is zárom a böngészőlapot.

 

Mivel ez az ajánló a Suuns első albumáról szól, könnyen kitalálható, hogy az ő zenéjük azonnal hatott. A dalaik roppant szuggesztív, „éjszakai” hangzása rögtön megfogott, és az énekes hangjába is egyből beleszerettem – régtől fogva odavagyok a vinnyogós, „törékeny” hangú énekesekért, és Ben Shemie is ilyen. Úgyhogy azóta is lelkesen hallgatok mindent és bármit, amit a Suuns valaha csinált, illetve a titkos misszióm, hogy mindenkivel megismertessem őket, mert úgy általában eszméletlen jók.

 

A hosszas felvezető után rátérek végre a Zeroes QC című albumra, ami a sötét-elektronikus hangzást a rockzenével vegyítő kanadai indie-zenekar első nagylemeze volt, és 2010-ben jelent meg. A nyitódal, az „Armed for Peace” rögtön egy kiváló darab, és remekül bemutatja, hogy mit tud a Suuns, amikor igazán jó formában van. A szám igen lassan építkezik: a nyikorgó, minimál-elektro indítás után lassan egyre több hangszer lép be, és az 1:50 körül megszólaló éneknek már egy mérhetetlenül sötét hangóceánon kellene áttörnie magát – ami majdnem lehetetlen. De az ének erőtlensége nem „hiba” (sőt: egészen biztosan szándékos), mert az a kevés, ami Ben Shemie fáradt-enervált, néha szinte éteri hangjából eljut hozzánk a hangzavaron keresztül, így is roppant hatásos.

 

A Suunst hallgatva egyébként is mindig az a benyomásom, hogy ezek a srácok igencsak agyasak, és nagyon jól tudják, mi (és miből mennyi) kell ahhoz, hogy a végeredmény valami olyasmi legyen, amire csak annyit tudok mondani: „váó!”. És az „Armed for Peace” kiválóan demonstrálja a zenekar tudatosságát: az aprólékosan egymásra pakolt hangokat és a gondosan adagolt effekteket hallva egyértelmű, hogy a bandának határozott elképzelései vannak arról, hogy hogyan érjenek célt egy számmal, és általában el is jutnak a célhoz: az elszabadulni készülő, de még éppen kordában tartott, egyszerre ijesztő és lenyűgöző káoszhoz.

 

Ez a fajta megcsináltság/tudatosság mégsem tűnik lélektelennek vagy túl „technikásnak” – a Suuns hangzása nagyon is életteli, még lemezen is, élőben hallani őket pedig valószínűleg maga lehet az extázis. Na nem mintha a banda „tipikus” bulizenét játszana – bár sok daluk egészen euforikus hatású, és nagyon is el tudom képzelni, hogy veszett őrjöngésre késztetnek akár egy stadionnyi embert is, alapvetően mindegyik szám igen sötét és nyugtalanító, és szinte mindig van bennük valami nehezen megfogható kétségbeesés és őrület.

 

 

A Suuns „jellegzetes” indie-kétségbeeséséhez valóban nehéz kulcsot találni – a szövegek legalábbis nem segítenek. Ahogy a fenti videó is bizonyítja, a dalszövegek többnyire érthetetlenek/értelmezhetetlenek (és titokban azt gyanítom, hogy ezek a roppant enigmatikusnak és sokatmondónak tűnő szövegek többnyire nem is állnak másból, mint színtiszta nonszenszből, ami véletlenül nagyon jól hangzik), mégis szinte hipnotizálnak. Ez a bűvös hatás persze nagyban köszönhető Ben Shemie hangjának és előadásmódjának is – az énekes időnként a világ összes terhét a hátán cipelő, melankolikus-őrült figurát játssza (mint a „Gaze”-ben); néha olyan hűvös és távoli, mintha egy másik bolygóról szólna hozzánk (mint az „Arena” című számban); máskor olyan – ironikusan – „popos” érzékenységről tesz tanúbizonyságot, mint akármelyik, lányszíveket összetörő mainstream énekes (mint a „Fear”-ben); megint máskor pedig úgy tesz, mintha egy óvodai rigmust kántálna (mint az „Up Past the Nursery”-ben).

 

 

De bármit is csinál az énekes, és az elektro-rock bármelyik területére is merészkedik a zenekar, az biztos, hogy jó adag ötlet, tehetség és tudás van abban, amit csinálnak. És még akkor is, ha időnként ezeréves hangzásokat hasznosítanak újra és formálnak a saját képükre, a végeredmény nagyon meggyőző. Hangszernyúzó, agyba-mászó, elborult örömzene, csak sötéten-melankolikusan – már ha létezik ilyesmi. De úgy tűnik, létezik, mert a Suuns pont ezt csinálja.

 

Az együttes tagjai:

Ben Shemie – ének, gitár

Joseph Yarmush – gitár, basszusgitár

Liam O`Neill – dobok

Max Henry – basszusgitár, billentyűk

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Armed for Peace

2. Gaze

3. Arena

4. Pie IX

5. Marauder

6. Sweet Nothing

7. Up Past the Nursery

8. PVC

9. Fear

10. Organ Blues

 

Diszkográfia:

Zeroes QC (2010)

„Bambi” b/w „Red Song” (2011)

Images Du Futur (2013)