Főkép

Az 1940-es években a Fekete-erdei kórházat még senki se látogatta, a Princetone-Plainsboro Egyetemi Kórházba se vitték a speciális eseteket, a chicagói kórház sürgősségije is kihalt volt még, a Seattle Grace Kórházban sem voltak még gyakornokok, a Csillagvirág Klinikát pedig még hírből se ismerték, de a Heron’s Park Kórházban már akkor is zajlott az élet.

 

A vidéki hadi kórházba Anglia minden szegletéből érkeznek a besorozott orvosok, önkéntes és szakképzett ápolónők, hogy ellássák a civilek és a katonák sérüléseit, csakhogy pár héttel a bevonulás után már nem csak az esetleges bombatalálattól kell tartania a kórházi személyzetnek, hanem egy titokzatos gyilkostól is, aki szinte tökéletes módon tette el láb alól az egyik idős sebesültet, és megmagyarázhatatlan módon rendezte el második áldozatának holttestét.

 

Ebbe a feszültséggel teli környezetbe viszi el Christianna Brand az olvasóit, mégpedig úgy, hogy szinte látjuk magunkat, ahogy a sebesültekkel teli kórtermekben és folyosókon sétálunk, fülünkhöz kapunk, amikor meghalljuk a bombák becsapódását, érezzük, hogy mennyire félnek az orvosok és ápolók, és látjuk, hogy próbálják túlélni a második világháborút a hátországban, segítve a többi emberen. A kórházi díszletek között elkövetett gyilkosságok lehettek volna olyanok, amiknek a felgöngyölítéséhez az átlagosnál nagyobb orvosi műveltség kellene az olvasónak, de az írónő szerencsére nem állít minket lehetetlen feladat elé, hiszen a nyomokat úgy helyezi el, hogy szinte az orrunk előtt vannak, így ha odafigyelünk, mi is felfedhetjük a gyilkost.

 

Szerettem, hogy minden egyes megismert orvosnak és ápolónőnek megvolt a maga sztorija, amivel a hadikórházba érkezett; hogy emberi történetek bontakoznak ki a kórtermek között; hogy az epilógusban megtudhatjuk, a megismert szereplőkkel mi történt a háború további részében és utána. Viszont nem szerettem, hogy a rendőri munka kissé háttérbe szorult, noha ez azt eredményezte, hogy az olvasó elkezdett saját nyomozást folytatni.

 

A Halál zöld köpenyben című regény egyik erőssége, hogy megérthetjük, mi vezérelte az önkéntes ápolókat jelentkezés előtt, hogyan éltek a hadikórházban, s hogyan élték meg a háborút. Bár Christianna Brandot inkább Nanny McPhee alakjával kapcsolják össze, mégis a detektívregényei vannak többségben. Sajnos magyarra csak ezt az egyetlen krimijét ültették át, de szívesen találkoznék még Cockrill felügyelővel egy kevésbé vészes helyzetben, hogy meglássam, hogyan is működik a szürkeállománya, amikor nem kell törődnie azzal, hogy egy tiszta műtőben annyira nem illene rágyújtania a cigarettára, amit már vagy fél órája kíván.