Lingua Mortis Orchestra: LMO (CD)

Úgy tűnik, hogy akárcsak réges-régen (ha nem is egy térben távoli, legfeljebb kultúrájában és felfogásban messzi „galaxisban”) a szimfóniák, úgy ma a szimfonikus metal forrásai kifogyhatatlanok. Ennek oka pedig nem kis részben az lehet, hogy az együttesek egyre gyakrabban tudnak közösen alkotni valódi nagyzenekarokkal, és a billentyűkön szintetikusan előállított póthangzások helyett tényleges hangszerek képességeit tudják és egyben kénytelenek kihasználni, ez pedig voltaképp egészen új lehetőségeket nyit meg a kísérletező kedvű muzsikusok előtt.

 

Ennek a fejlődésnek egyik legszebb példája a német Rage együttes új, kibővített projektje: a Lingua Mortis Orchestra, melynek gyakorlatilag azonos nevű bemutatkozó albuma a trió 1996-os Lingua Mortis című, úttörő jellegű nagylemezének egyenes ági leszármazottja, koncepciójában pedig – mert hiszen konceptalbumról lenne szó – a Gelnhausenben 1599-ben lezajlott boszorkányégetés történetét dolgozza fel. Jószerével mindezekből levezethetően a zenét a többféleképp feldolgozott vezérmotívumok, a baljós vagy dühödt atmoszféra, a női és férfi énekhangok kellemes egyensúlya jellemzi, és ehhez járul hozzá egyrészt a Rage tagjainak elképesztő virtuozitása, valamint a nagyzenekar telt, színes játéka, és ebből, azt hiszem, rögvest kikövetkeztethető, hogy gyakorlatilag már első hallásra könnyen megszerethető anyagot hallhatunk az új lemezen.

 

Így aztán, cseppet sem meglepő módon, már az első pillanatok megragadják az embert. A dijeridoo-k és a különös, kissé balkáni, de legalábbis kelet-európaiasan népies női éneket a fő témát is megszólaltató kórussal, nagyzenekarral és neoklasszikus gitártémákkal teli témák követik, ezzel alapozva meg az élményt. De az igazi csoda az oboákkal finomított, ugyanakkor zúzós, elképesztően kemény központi motívum első kidolgozása. Talán, ha ezt az egyetlen számot, az önmagában is több mint tízperces „Cleansed By Fire”-t készítették volna el, már akkor maradandót alkotott volna a csapat, amely ezzel a stílusteremtőnek tekinthető Therion mellé sorakozott fel a szűkebb műfajon belül alkotó legkarakteresebb csapatok közé. A svédeken kívül pedig, mivel a gitár nem csupán központi szerephez jut, hanem a heavy, progresszív, de akár deathbe vagy extrémbe hajló metal alműfajok is erőteljesen az előtérbe kerülnek, szemben, mondjuk a Nightwish powerből kiinduló számaival, legfeljebb az Edenbridge sorolható ide.

 

Persze, akik ismerik a Rage-t, eleve nem csodálkozhatnak ezen, sőt, valószínűleg a hasonlítgatásokat is kikérnék maguknak, a felsorolt jegyek mégis efféle kategorizálásra késztetnek – legalábbis engem. Ugyanakkor, ha igazságos szeretnék lenni a Lingua Mortis Orchestrához, nem szabad elhallgatnom, hogy amikor épp nem death hörgést hallunk tőlük, akkor valóban természetesebbnek ható énektémákat (az „Eye For An Eye” például hetekig kiirthatatlanul megmarad az ember fülében) használnak fel a zenei építmény megalkotásához, mint, mondjuk, a Therion. És még a legkegyetlenebbül zúzós és pokoli dallamokat is (mint amilyen a korong kiemelkedően legizgalmasabb szerzeményének, a „Witches’ Judge”-nak a kezdő témája) rendre gondosan kidolgozott, nagyobb ívű pillanatok és feloldásként, már-már feloldozásként felfogható fordulatok és akkordfűzések váltják. Tiszta líraiságban ugyanakkor a „Lament” operai magasságai juttatnak el az élvezetek csúcsára. És azok a gitárszólók! Persze személy szerint erre vagyok kihegyezve, ha metalt hallgatok, de hát a rock megszületése óta elsősorban mégiscsak a hathúros és a lélegzetelállító, sokszor követhetetlennek vagy megvalósíthatatlannak tetsző futamok és rögtönzések adják a kemény zenék lényegét.

 

Ha a konceptalbumok hagyományát a Jethro Tull Thick As A Brickjétől és Mike Oldfield Tubular Bellsétől eredeztetjük, és az elgondolás egyik kiemelkedő teljesítményének a Pink Floyd The Wallját tekintjük, akkor a Lingua Mortis Orchestra debütáló albuma egyrészt tökéletesen beleillik a sorba, másrészt rendkívül messze eljutott már a kezdetektől, amennyiben valóban jóformán a wagneri opera szintjére jutott – természetesen a saját műfajának keretein belül. És ami a legnagyobb öröm, hogy ezt akár koncerten is megnézhetjük, meghallgathatjuk, és az sem lehet kétséges, hogy a műsor lehengerlő, feledhetetlen élményt jelentene. Ahogy pusztán maga a sokadik meghallgatásra is döbbenetesen magasztos motívumokkal teli, lenyűgözően meghangszerelt és általában véve tökéletes nagylemez is. Szóval, aki csak egy kicsit is szereti a szimfonikus metalt, annak mindenképp meg kell hallgatnia.

 

A zenekar tagjai:

Peter Wagner – ének, basszusgitár

Victor Smolski – gitár

André Hilgers – dob

Jeannette Marchewka – ének

Dana Harnge – ének

Henning Basse – vokál

 

Orquestra Barcelona Filharmonia

Daniel Antolí i Plaza – karmester

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Cleansed By Fire

2. Scapegoat

3. The Devil’s Bride

4. Lament

5. Oremus

6. Witches’ Judge

7. Eye For An Eye

8. Afterglow

9. Straight To Hell

10. One More Time

 

Diszkográfia:

LMO (2013)