Főkép

2013. október 12-én, szombaton a hazai zenei éra leghitelesebb Guns N` Roses Tribute csapataként indult Hollywood Rose 10 éves születésnapi koncertet tart a Petőfi Csarnokban.

 

Az immár két, saját dalokat tartalmazó nagylemezzel is rendelkező csapat mindig nagy hangsúlyt fektetett a születésnapi koncertekre, s most sem tervezik ezt másképp. Vendégzenészek, látványos fény-és hangtechnika, koncert kedvencek, ritkán játszott különlegességek és természetesen a Guns N` Roses öröksége is megelevenedik majd a színpadon, miután az Üzletembers és a Hendrix Reload bemelegítette a közönséget. Mindemellett pedig vendégeskedik a színpadon Vörös Gábor (Piramis, Omen) is.

 

Az este különlegessége, hogy itt kerül bemutatásra a zenekar gitárosának, Takács Vilkónak Pisztolytáska és Rózsapatron - A Guns N` Roses és én című könyve, amely a Pluralica kiadásában jelenik meg. A személyes hangvételű mű a Guns történetén vezeti végig az olvasót  úgy, hogy közben a Hollywood Rose turnébuszában utazik és ízelítőt kap többek között a fellépések utáni öltözők hangulatából is. Amikor a Guns és a rock hétköznapi élet részévé válik – ez a könyv alapja. Rajongóknak kötelező darab, ráadásul ezen a napon 40% kedvezménnyel lehet majd megvásárolni a kötetet.

 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/184021611752382/

 

Beugró: elővétel: 2200 Ft / helyszín: 2500 Ft

Dátum: 2013.10.12., szombat

Kapu: 18:00

Kezdés: 19:00

Hely: Petőfi Csarnok, 1146 Budapest, Városliget, Zichy Mihály út 14.

 

További infók:

http://www.hollywoodrose.hu

https://www.facebook.com/hollywoodrose

http://www.youtube.com/user/HollywoodRoseHungary