Főkép

Nem tehetek róla, de valahogy nem tudom a helyére tenni azt, ami gyakorlatilag az alfája ennek zombidúlta világnak: még mindig nem értem, miként is működik az a „fertőzés”, amitől a halottak felkelnek és üldözőbe veszik az élőket. A legtöbb eddig leírt tulajdonság alapján nekem a jó öreg élőhalott verzió jut eszembe, kezdve az élők érzékelésével, a csillapíthatatlan éhséggel, az enyhébb sebekkel szembeni érzéketlenséggel. Ennek ellentmond pár apróság, például ezek a teremtmények megőriztek valamit eredeti emberi érzéseikből – gondolok itt például az előző kötetből a biztonsági övvel nem boldoguló zombira, vagy a mostani részből arra a jelenetre, amikor a Kormányzó dédelgetett „kislánya” táplálkozás után már-már emberi tekintettel néz maga elé. Szóval bizonyos értelemben rendben van a zombiság, de ezt a fertőzés dumát még mindig nem tudom hova tenni. Mi az, ami nem az élőket készteti saját fajuk felfalására, amúgy kannibál módra, hanem a halottakat változtatja sétáló hullává? Remélem, egyszer erre a magyarázatra is sort kerítenek a szerzők.

 

A sorozat könyv formájában eddig megjelent utolsó kötetét adta ki most a Delta Vision Kiadó, és gyakorlatilag ebben sem csalódik a borzongásra vágyó olvasó. A korábbihoz képest talán kevesebb gyomorfogató szaghatás található a regényben, de egyébként egy az egyben megkapjuk azt a reménytelen világvége hangulatot, ami manapság a zombi sztorik sajátja.

 

A történet főszereplője látszólag Lily Caul, aki gyakorlatilag azóta sodródik mások oldalán, mióta a zombik bekopogtak Amerika hátsó ajtaján. Valójában az ő sztorija csak ürügy arra, hogy kiteljesedjen a Kormányzó személyisége, és közvetlen közelről lássuk, miként erősíti meg lépésről lépésre hatalmát Woodbury városában. Nem tudom, hogy a szerzőpáros milyen előzetes kutatómunkát végzett, de van benne valami ijesztően végzetszerű, ahogyan az évezredekkel korábban már bevált római módszereket, és persze a modern eljárásokat is alkalmazva teljesedik ki az a totális diktatúra, amivel a képregénysorozatban találkozunk.

 

Azért ebben a kötetben is akad pár meglepő fordulat, amelyek közül nekem leginkább Josh és Megan sorsa tetszett. Furcsaságként pedig azokat a „kibeszélő” részeket említem, amikor az író olyan részleteket árul el az olvasónak, amikről a szereplőknek fogalmuk sincs: mint például az a fejezet, amikor Lily és Josh berendezkedik egy biztonságosnak ígérkező házban, amiről mi megtudjuk, hogy a kert végében százfős zombihorda sétafikál, és csak idő kérdése, mikor fedezik fel a házhoz jött eleséget. Vagy amikor az ítéletidő a szabadba mossa a temető zombijait…

 

Jut eszembe, az illatmintákon kívül a zombik elleni küzdelem leírásán sincs már akkora hangsúly. Persze menetrendszerűen felbukkannak és megnehezítik az emberek hétköznapjait, de Woodbury városában már értelemszerűen más foglalkoztatja az élőket.

 

Részlet a regényből