Beleolvasó - Terry Pratchett: Az Igazság
Írta: ekultura.hu | 2013. 10. 01.
Fülszöveg:
VILMOS CSUPÁN AZ IGAZSÁGOT SZERETNÉ MEGRAGADNI. SAJNÁLATOS MÓDON MINDENKI MÁS MEG ŐT. ÉS EZ MÉG CSAK A HARMADIK KIADÁS…
Szavasshy Vilmos szándékán kívül a Korongvilág első újságjának szerkesztőjévé válik, és immár meg kell birkóznia a hírlapírókra váró hagyományos kihívásokkal: ismeretlenekkel, akik az életére törnek; egy leszokóban lévő vámpírral, akit öngyilkos vonzódás fűz a villanófényes fényképezéshez; néhány egyéb személlyel, akik más módon kívánják őt holtan látni – és a talán legrosszabbal: a férfival, aki folyvást azért zaklatja, hogy közölje a kertjében termő, vicces alakú zöldségek képeit.
Részlet a regényből:
A pletyka tűzvészként söpört végig a városon. (Márpedig a vörös kakas ugyancsak gyakran meglátogatta Ankh-Morporkot, mióta polgárai ráébredtek a „tűzkár elleni biztosítás” kifejezés jelentésére.)
A törpék képesek arannyá változtatni az ólmot…
A hír átzizegett a bűzös levegőn, amely megülte az alkimisták negyedét, ahol már évszázadok óta próbálkoztak – sikertelenül – hajszálpontosan ugyanezzel. Igaz, minden helybéli meggyőződéssel állította, hogy másnapra sikerül véghezvinni a dolgot. Vagy a következő keddre. De a hónap végéig egészen biztosan.
A szóbeszéd még a Láthatatlan Egyetem varázslóit is elgondolkodtatta, akik a maguk részéről viszont tudták, hogy át lehet változtatni az egyik elemet a másikká, amennyiben az ember nem bánja, hogy az a következő nap visszaalakul. De akkor meg mi értelme az egésznek? Emellett a legtöbb elem tökéletesen elégedettnek tűnt azzal a formával, amelyben éppen tartózkodott.
Az értesülés eljutott a Tolvajok Céhének heges, karfiolszerűen duzzadt, némely esetben teljes mértékben hiányzó füléig is. És bár a Céh az a hely volt, ahol a tagok bármikor élesíthettek egy keveset szakértelmük pajszerein, ugyan miért is érdekelte volna őket, hogy az arany eredetileg honnan származik?
A törpék képesek arannyá változtatni az ólmot…
A hír felkeltette a Patrícius hűvös, ám maradéktalan figyelmét is, méghozzá roppant gyorsan, mert az ember nem maradt sokáig Ankh-Morpork egyeduralkodója, ha csupán másodikként értesült az újdonságokról. Lord Lodoci sóhajtott, majd feljegyzett valamit, aztán egy rakás más feljegyzés mellé helyezte a papirost.
A törpék képesek arannyá változtatni az ólmot…
A pletyka végül elért a törpék hegyes füléig is.
–Tényleg képesek vagyunk erre?
–Átkozott legyek, ha tudom! Én biztos nem.
–Ja, de ha képes lennél, akkor se árulnád el. Én biztosan nem mondanám el, ha képes lennék rá.
–Mért, képes vagy rá?
–Nem!
–Ahhá!
A szóbeszéd eljutott az Éjjeli őrség füleibe is, méghozzá egy jeges este, a tízórai kapuszolgálat során. Az Ankh-Morpork kapuinál teljesített őrszolgálat nem számított túlságosan megerőltetőnek: jobbára csak integetésből állt, amivel az ember sürgetőleg jelzett bárkinek, aki át akart haladni a kapukon. Ámbár a mondott fagyos, sötét estén alig volt számottevő forgalom.
A városőrök a kapu boltívének szélárnyékában húzódtak meg, miközben megosztoztak egy nyirkos cigarettán.
–Nem lehet egy valamit egy másik valamivé alakítani – jelentette ki Göcsört káplár. – Az alkimisták már nagyon régóta próbálkoznak ezzel.
–De általába’ csak arra képesek, hogy egy házat egy nagy gödörré változtassanak – toldotta meg Bendő őrmester.
–Pontosan erről beszélek – felelte a káplár. – Nem lehet megcsinálni. Az egész azok miatt az… elemek miatt van. Egy alkimistától hallottam. Mer’ minden elemekből van, ugye? Föld, Víz, Levegő, Tűz meg… hogyhíjják. Közismert tény. Minden ezekből van, csak épp a jó arányba’ összekeverve.
Majd fázósan toporgott kicsit.
–Ha ólomból aranyat lehetne csinálni, akkor mindenki azzal foglalkozna – tette még hozzá.
–A varázslók képesek rá – mutatott rá az őrmester.
–Ó, na persze, mágia… – legyintett elutasítóan Görcsi.
A sárga ködfelhőkből egy nagy szekér csattogott elő, majd a kapun áthaladva sárral fröcskölte be Bendőt, köszönhetően az Ankh-Morpork sugárútjaira oly jellemző tócsák egyikének.
–Átokverte törpék! – mormolta nem túl hangosan az őrmester, miközben a jármű továbbimbolygott a város belseje felé.
–Jó sokan tolták azt a szekeret – jegyezte meg mintegy utólag Göcsört káplár. A jármű lassan eldülöngélt egy sarokig, aztán befordult rajta és eltűnt a szemük elől.
–Biztos a miatt a sok arany miatt – vélte Bendő.
–Ha! Ja. Biztosan.
A pletyka elért Szavasshy Vilmos füléig is, és ott egy bizonyos értelemben meg is torpant, mivel a fiatalember kötelességtudóan lejegyezte.
Ez volt ugyanis a munkája. Lady Margolotta von Überwald havonta öt dollárt küldetett neki ezért. Kvirm anyahercegnője ugyancsak havi öt dollárral jutalmazta ez irányú tevékenységét. Ahogy a lancre-i Verensz király, valamint még pár kostetői előkelőség is. Al-Kháli serifje hasonlóképp, ámbár ez utóbbi esetben Vilmos fizetségét fél szekérderéknyi füge jelentette, évente két alkalommal.
A fiatalember úgy vélte, hogy mindent egybevetve a vállalkozása ígéretes. Csupán annyit kellett tennie, hogy roppant elővigyázatosan megfogalmazott egy levelet, majd visszafelé felírta arra a puszpángfadarabra, amelyet a Tsalafinta Kézmívesek utcájában dolgozó Mézretsző úr, a vésnök bocsátott a rendelkezésére, aztán pedig a már említett Mézretsző úrnak adott húsz dollárt, hogy gondosan távolítson el minden fölösleges fafelületet a betűk körül, és az így előállt dúc segítségével készítsen öt másolatot az irományról.
Persze óvatosan kellett eljárni, megfelelő üres teret hagyva a „Nemes Ügyfelem, ….......... figyelmébe” és más hasonló részeknél, amelyeket Vilmos utólag töltött ki, kézzel, de még a költségek levonása után is majd’ harminc dollárja maradt úgy, hogy havonta alig kellett többet dolgoznia hozzá egy napnál.
Ankh-Morporkban egy lekötöttségek nélküli fiatalember havi harminc-negyven dollárból szerényen megélhetett. Vilmos mindig eladta a fügét is, mert noha lehetséges volt pusztán fügén elélni, ha az ember kipróbálta, igen hamar azt kívánta, bárcsak ne ez lenne a helyzet.
A fenti jövedelmén felül mindig akadtak olyan járulékos összegek, amelyeket innen-onnan fel tudott csípni. A betűk világa a legtöbb ankh-morporki polgár számára csukott kö… rejtélyes, papírlapokból összeállított tárgynak számított, de ha a szükség úgy hozta, hogy mégis írásba kellett foglalniuk valamit, közülük számosan lépdeltek fel a nyikorgó lépcsőn a tábla mellett, amelyen a következő állt: Szavasshy Vilmos – Írásba adom.
Többek közt törpék is, példának okáért. Akik munkát keresve folyamatosan érkeztek a nagyvárosba, és az első dolguk általában az volt, hogy küldtek egy levelet haza, amelyben elújságolták, milyen jól megy a soruk. Ez olyannyira megjósolható tény volt – még abban az esetben is, ha az adott törpe valójában már a sisakját rágta éhségében –, hogy Vilmos Mézretsző úrral készíttetett néhány tucat egyenlevelet, amelyekben csak pár helyen kellett üres részeket kihagyni, de egyébként a célnak tökéletesen megfeleltek.
Szerető törpeszülők szerte a hegyvidéken nagy becsben tartottak olyan leveleket, amelyek jóformán betűről betűre így szóltak:
Kedveſ [Anya és Apa],
jó egészſégben megérkeztem hát ide, éſ már szállásom iſ van a[z Árnyakban, a Csálé utca 109. szám]alatt. Minden csodállatoſ! Nagyszerű munkát találtam, [I.N.A.R.B. Vigécz úrnak] dolgozom, éſ moſt már hamaroſan rengeteg pénzt kereſek. Az összeſ jó tanácsot, amivel elláttatok, a szívembe fogadtam: nem vedelek éſ nem vegyülök ama korcsmákban mindenféle trollokkal. De zárom iſ ſoraimat, mert mennem kell; ölellek benneteket, éſ remélem, hamarosan ismét látlak titeket, mindazonképpen [Eméliá]t!
Szerető fiatok,
[Hasadtorom Tomás]
…Aki többnyire tántorgott, miközben tollba mondta a fentieket. Könnyen szerezhető húsz garast jelentett egy-egy ilyen levél, és Vilmos járulékos szolgáltatásként gondosan személyre szabta az iromány helyesírását, sőt: megengedte a küldőnek, hogy saját ízlése szerinti központozást alkalmazzon.
Ezen a bizonyos estén, miközben odakinn havas eső kopogott a tető cserepein, Vilmos a Bűvészek Céhe fölötti apró irodájában ült és éppen írt. Közben fél füllel hallgatta a bűvésztanoncok esti tanórájáról felhallatszó lehangoló, ám lelkiismeretes zsolozsmázást.
–…figyeljetek jól! Készen álltok? Helyes. Tojás. Pohár…
–Tojás. Pohár – mormolta az osztály kedvetlenül.
–…Pohár. Tojás…
–Pohár. Tojás…
–…varázsszó…
–Varázsszó…
–Ta-damm! Ennyi az egész. Ahhahahahaha…
–Tadamm! Ennyi az egész. Ahhahahahaha…
Vilmos másik lapot húzott maga elé, kihegyezett egy újabb írótollat, pár pillanatig a falra meredt, majd róni kezdte a sorokat:
…Végül pedig, némileg könnyedebb témákat érintve: az a hír járja, hogy a törpék képesek arannyá változtatni az ólmot. Azt senki sem tudja, a pletyka honnan ered, bár a városban ügyes-bajos teendőiket intéző törpék felé manapság gyakran kiáltanak olyasmiket, mint például: „hé, gyepdísz, mutasd csak meg, hogy’ kell, csinálj nekünk egy kis aranyat!” – Igaz, ilyesmire csupán az Ankh-Morporkba újonnan érkezettek vetemednek, mivel a helyiek pontosan tisztában vannak annak a következményeivel – ti. az időnek előtti elhalálozással –, ha valaki „gyepdísznek” titulál egy törpét.
Az Ön hűs. híve: Szavasshy Vilmos
Az ifjú mindig is szerette efféle derűs részletekkel zárni levél formájú beszámolóit.
Majd előhalászott egy puszpángfa táblát, meggyújtott egy újabb gyertyát és a levelet írással lefelé a táblára helyezte. Azután következett a gyors átdörgölés egy kanál domború felével, és a tinta már át is került a fára – ő pedig szinte a zsebében érezhette a harminc dollárt, és annyi fügét, amennyiből bárki a hányásos rosszullétig ehetné magát.
Éjjel a fatáblát beadja Mézretsző úrhoz, másnap pedig egy kényelmes ebédet követően akár fel is veheti a nyomatokat, amelyek csöppnyi szerencsével a hét közepére már úton lesznek a címzettek felé.
Vilmos felöltötte a köpenyét, a fatáblát gondosan zsírpapírba csomagolta, majd kilépett a fagyos éjszakába.
A világ négy elemből épül fel: Földből, Levegőből, Tűzből és Vízből. Ez egy közismert tény, amellyel még Göcsört káplár is tisztában van. Emellett tökéletesen téves elképzelés. Mert létezik egy ötödik elem is, amelyet általában Meglepetés néven emlegetnek.
Csak a példa kedvéért: a törpék valóban rájöttek, hogyan lehet aranyat csinálni az ólomból – csupán épp a nehezebbik módra bukkantak rá. A nehezebbik és a könnyebbik mód között az a legfontosabb különbség, hogy az előbbi működik.
A törpék a ködbe meredve taszigálták előre az utcán a nyikorgó, túlterhelt szekeret. A jármű egyes részein jég formájában kicsapódott a pára, és a törpék szakállából is jégcsapok lógtak.
Egyetlen fagyott tócsa kérdése volt csupán az egész.
A jó öreg Szerencse úrnő – mindenki tudja, mire számíthat tőle.
A Kiadó engedélyével.