Horváth György: Estvér

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy könyv, amit Estvérnek neveztek el. Nem bestseller-szerző írta, nem kapott nagy médiakampányt, nem rohant érte mindenki a könyvesboltba, hogy már a megjelenés napján begyűjtsön belőle egy példányt. Még csak azt sem lehetett látni, hogy mindenki ezt a kötetet olvasgatná a metró szürke félhomályában. Pedig külsőre igen tetszetős kiadvány volt: hangulatos és mutatós borítóval, keménykötésben, azt igazán nem lehet mondani, hogy a külseje ijesztette volna el az olvasókat. Ráadásul mindenféle bűvös párducok, sakálok, ködparipák és más varázslatos lények lepték el csodákkal teli oldalait, így aztán különösen érthetetlen, miért nem vált mindenki kedvencévé ez a kedves kis kötet. Elvégre az a könyv, amelyben az egyik szereplőt Bal Jóskának hívják, gyakorlatilag már nem is lehet rossz…

Az Estvér lapjain ugyanis egy varázslatos világba nyerhetünk betekintést, a mesék egyedi és magával ragadó birodalmába, ahol nemcsak, hogy minden megtörténhet, de meg is történik. Egy párduc álomőr védelmezi a Kislányt az árnyákok seregétől, akik megrontják az álmát; A Tejút Csillagcsevelyű Hercegnőjének fia, bizonyos Rásemheder Áron (akit egy ideje csak Bal Jóskaként ismernek) jártában mindenhol galibát okoz; Szikla Szilárd és lávamőbái rettegésben tartják Földmélyét; a Mikulás rénszarvasainak egyike (konkrétan Morcanbarcog) csajozási tanácsokat osztogat az őt felfalni készülő sakálnak; Zordonázó Zabravár, az öreg hintaló sakálbarátjának gyerkőceit neveli; A Sóhajmedrű Mélység Holdsudár Úrnője meg szeretné javíttatni éneklő szitárját; Égi Habók és Holdkacorja a csillag között vágtázik; s még ki tudja, hányféle csodás meglepetés várja az olvasót e kötet meséi között.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy könyv, amit Estvérnek neveztek el. Nem tört túlságosan nagy babérokra, nem akarta megmondani az élet értelmét, viszont ha az olvasóban megfelelő partnerre talált, akkor visszarepítette a gyermekkorába. Abba az időbe, amikor még egyszerűbbnek tűnt az élet, amikor még nem nyomta vállát a sok képzelt vagy valós gond, amikor még nyugodtan hátra lehetett dőlni, s elmerülni az álmok világában, ahol a képzelet szárnyai bárhová elvitték a nyugtalan vándort. Ha az olvasó egyébként is gyermeki lelkülettel volt megáldva, egyszerűbbnek érződött a dolga, de ha véletlenül nagyobb ellenállás merült volna fel, az Estvérnek akkor sem jelentett akadályt a valóságba kapaszkodás. Egymáshoz lazán kapcsolódó tíz meséjét olvasva mindenki újraélhette gyerekkorát, miközben azért nem kellett feladnia szellemi képességeit sem.

Hiszen az Estvér – legyen ez akármilyen furcsa is egy mesefüzértől – elsősorban a felnőttek számára íródott. Ők tudják ugyanis igazán kiélvezni a komolyabb tartalmat, a sorok közötti varázslatokat, s nem utolsó sorban a zseniális nyelvi játékokat. Szép képei, hasonlatai vagy mondatai ugyanúgy az élmény részesei, mint mondjuk a barátságos-szimpatikus karakterek, hogy a szójátékairól vagy a parádés névalkotásairól ne is beszéljünk. Már maga a cím, az estvér egy remek nyelvi lelemény, de ezt a kétszázötven oldalt olvasva állandóan hasonló érdekességekbe ütközünk. Gyakran kerül előre a humor, a finom irónia, s bár bizonyos ötletei alól nehéz magunkhoz térni (a „Pír Anyák” név még mindig nagyon fáj), biztos vagyok benne, hogy sok-sok írói megoldásra hangos nevetés és fejcsóválás a reakció – ezeket pedig nem felejtjük el egykönnyen.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy könyv, amit Estvérnek neveztek el. Nem nyitott új korszakot a mesék történetében, valószínűleg nem fogjuk új kiindulópontként sem emlegetni, ráadásul úgy tűnik, hogy meglehetősen kevesen fedezik csak fel. Azok a kevesek viszont, akik találkoznak ezzel a kedves kis kötettel, amikor a kezeikbe fogják, talán még nem is sejtik, hogy milyen csodák sorakoznak ezeken a lapokon. Azonban ahogy megismerik, ők is azonnal szeretnék visszakapni gyermekkorukat – vagy legalábbis még sok hasonlóan okos és szerethető, felnőtteknek szóló mesét olvasnának. A dedikálásban a szerző belátásomra bízza, hogy útikönyvként, kincses térképként vagy legyezőként hasznosítom-e könyvét. Azt hiszem, már tudom, hogy mit választok.