Főkép

Hitvese, a híres katalán szoprán, Montserrat Figueras halála óta mintha kissé melankolikusabbnak tűnne Jordi Savall, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy továbbra is páratlanul értékes produkciókkal örvendeztesse meg a régi zene mellett elkötelezett közönséget. Mint például egyik utolsó közös elképzelésük, a CD-n bőséges információmennyiséggel kiegészítve, könyvformátumban megjelent, és 2011-ben Grammy-díjjal jutalmazott Dinastia Borja zenei anyagával, amely hét évszázad stílusban és kultúrában is különböző kompozícióival ismerteti meg a hallgatóságot. Ennek a vállalkozásnak a hangversenytermek atmoszférájához igazított változatát hallhattuk ezúttal a Művészetek Palotájában.

 

A valenciai dinasztia, amint azt, például, az egy évvel a lemez megjelenése után vetíteni kezdett Borgiák című tévésorozatból is tudhatjuk, két pápát és egy szentet is adott a világnak, emellett bűnös életmódjukkal és művészetszeretetükkel szintúgy elhíresültek. A világi és egyházi műfajok épp ezért egyaránt képviseltették magukat a koncerten, és mivel az Ibériai-félsziget történetileg mindig is több kultúrájú területnek számított, megszólaltak arab, valamint szefárd zsidó dalok is, így téve még színesebbé a zenei palettát. Ráadásul a művek nem feltétlenül kapcsolódtak szorosan a Borgia családhoz, így egyes történelmi események kapcsán előkerültek egészen más vidékekről származó alkotások is, például egy oszmán táncdal, melynek ritmusában és melódiai szerkezetében a mai balkáni muzsika előképére ismerhettünk rá.

 

A műsor első részében a 11. századtól a nagyjából a mi mohácsi vészünkkel azonos korszakig keletkezett kompozíciókat hallhattunk, és Josquin Desprez furcsamód nem a cappella, hanem hangszeresekkel kiegészített rekviemjének felcsendüléséig majdhogynem kizárólag Gilles de Binchois neve tartozott a szó szerint nem ismeretlen szerzők közé. (A koncert anyaga, úgy tűnik, nem mindenben követte a hangfelvételét, a számokat felkonferáló narrátor pedig nem említette a CD-n több művével is szereplő Guillaume Dufay nevét.) Az áttekintő jellegű előadás lehetőséget adott Savallnak arra, hogy azzal mutassa meg sokrétűségét, hogy elsőrangú hangszereseivel és kórusával éppúgy megszólaltasson muzulmán (arab és török), mint középkori és reneszánsz műveket, melyek közül a leghatásosabbnak, valószínűleg mások megítélése szerint is, többnyire a vokális és a keleti darabok bizonyultak.

 

A második rész a reneszánsz pompáját és játékosságát tárta elénk olyan neves komponisták szerzeményeivel, mint Clément Janequin, Josquin des Prez és Cristóbal de Moráles. Ez az a kor, amely gyakorlatilag teljességgel hiányzik a magyar zenetörténetből, hiszen a török hódoltság miatt nem létezett önálló zenei kultúránk, ugyanakkor ma már jól ismerjük a humanizmus időszakának teljesítményeit, no meg e századok muzsikáját is – ha másképp nem, tanulmányainkból és koncertélményekből, esetleg régizenei hangfelvételekről. Ugyanakkor Savallra jellemző módon rengeteg volt az improvizáció és feldolgozás, és ugyan valamelyest variálódtak a hangszerek, mindvégig jelen maradtak egyes instrumentumok, ezért aztán a hangzás is meglehetősen egységesnek érződött. Azaz az egyértelmű kitekintések kivételével, mint amikor a keleti hangszeresek a közönség sorai közt vonulva érzékeltették a mórok kiűzetésének keservét, inkább a közös, mint az eltérő elemek érvényesültek a zenében.

 

Talán a némiképp karibias beütésű ráadásban éreztem a leginkább teljes felszabadultságot, habár az első rész fenséges lezárása és még néhány táncdal és kórusmű szintén felhőtlennek ható örömével emelte a lelket, összességében mégis a vidámság, a fájdalom és a magasztosság kiegyensúlyozott jelenléte jellemezte a koncertet, ezzel is tökéletesen tükrözve a világot, az életet, a valóságot. A legfontosabb mégis az, hogy Jordi Savallt és együtteseit élőben hallani és látni bármikor, bármilyen összetételű műsorral felemelő élmény – olyasvalami, amitől vitathatatlanul gazdagodunk lélekben és tudásban is. Csak megköszönni lehet a szervezőknek, hogy elhozták nekünk ezt a produkciót, és reméljük, még sok hasonlóban lehet részünk, amíg csak a viola da gamba katalán mestere hajlandó és képes hasonló kegyben részesíteni a rajongóit.

 

Előadók:

Jordi Savall – viola da gamba

La Capella Reial de Catalunya

Hespèrion XXI