Főkép

John Bunyan műve, A zarándok útja 1678-as első megjelenése óta az egyik legtöbbször kiadott és legnagyobb becsben tartott angol nyelvű vallásos kötet. Bunyan nem volt művelt ember, a Biblián kívül alig-alig olvasott mást, nem meglepő tehát, hogy regénye, ez az igen naiv stílusban előadott történet a kitartásról és a hit erejéről szól. A megjelenése óta eltelt több mint 300 évben milliókra gyakorolt igen nagy hatást - ezek egyike Rachel Joyce, a négygyermekes anyuka, aki sokáig a BBC egyik rádiójának dolgozott, majd tavaly, immár középkorúan megjelentette első regényét is, amely azonnal óriási közönségsikert aratott és még a kritikusok sem fanyalogtak. A könyv angol címe (The Unlikely Pilgrimage Of Harold Fry), illetve a mottó is John Bunyan művére utal.

 

A történet röviden annyi, hogy a nyugdíjas Harold Fry egy nap levelet kap régi kolléganőjétől, Queenie Hennesseytől, amiből megtudja, hogy a több mint 20 éve nem látott barátja haldoklik. A hírrel nem igazán tud mit kezdeni, egy pár soros válaszlevélben fejezi ki sajnálkozását, azonban, amikor a postaládához ér, nem bírja bedobni. Elmegy hát a következőig, de ott is ugyanaz a helyzet. Míg aztán egy rövid beszélgetés után, amit egy benzinkutas lánnyal folytat a hit gyógyító erejéről, saját maga számára is érthetetlen módon úgy dönt, hogy gyalog, egy szál öltönyben és vitorláscipőben keresi fel az asszonyt, és meggyőzi magát, hogy addig semmi rossz nem történhet Queenievel, amíg ő úton van. Bár sem öltözéke, sem fizikuma nem engedné meg, hogy megtegye az 1000 kilométeres gyalogtúrát, mégis nekivág, méghozzá döbbent feleségét szó nélkül hátrahagyva. Az úton számtalan emberrel találkozik, akik meghallgatják történetét, segítik, tanácsokat adnak neki és elmesélik neki saját életüket és sorsukat. A történet előrehaladtával Harold szinte mindent hátrahagy és az emberek jóságára bízza magát - az út végére teljesen más emberré válik.

 

Persze ha a férfi a józan eszére hallgatna, azonnal autóba vágná magát és egy napon belül ott lehetne a rákban haldokló asszony ágyánál. De ő nem teszi, marad ennél a jobb szó híján vallásos meggyőződésnél és zarandoklatnál. Sem a narrációban, sem a történetben nincs semmi újszerű, hisz már ezer életére visszaemlékező öregemberről, haldokló barátról, vagy az útról, mint az élet metaforájáról olvashattunk, de úgy tűnik, hogy egy kellőképpen jó tollú író ezeregyedjére is kellemes olvasmányt tud varázsolni ebből a témából. Ha az olvasó nem akad fenn túlságosan a valószínűtlen utazás túlzottan irreális, és az előadás naiv voltán - hisz Harold motivációja valljuk be, eléggé érthetetlen, az emberek szinte egymást tapossák, hogy megoszthassák magvas és pont a történethez kapcsolódó gondolataikat a férfival, illetve az utazó egyetlenegy zűrbe sem keveredik, minden ember, akivel találkozik jóindulatú és barátságos - akkor egy nagyon szerethető és szívmelengető történetet kapunk.

 

Rachel Joyce nagyon egyszerű stílusban és nyelvezettel mesél az élet nagy dolgairól, és bár a könyvből feltűnően hiányzik az élet igazán sötét oldala, a történet édes melankóliája sokáig az olvasóval marad.