Főkép

Ha egy zenekar szakít korábbi hagyományával, annak hátterében úgy gondolom, az esetek többségében valami komoly elhatározás áll. A Billy Talent három, csupán számozással ellátott korong után 2012-ben egy Dead Silence című albummal örvendeztette meg a rajongóit, én meg rögtön azon kezdtem elmélkedni, hogy vajon mit is jelenthet ez az újítás. Kitörést a punk-rock stílusból? Komolyabb elmozdulást az alternatívabb, vagy épp ellenkezőleg, a keményebb műfajok felé? Újítást a szövegek terén, netán komolyabb zenei üzenetet? Napestig lehetne sorolni, mi minden képzelhető a „nevesítés” mögé – úgyhogy annál jobban megdöbbentem, hogy tulajdonképpen semmi nincs a változtatás mögött, a Billy Talent pontosan ugyanazt a zenét játssza, mint korábbi albumain. Ami persze még véletlenül sem baj.

 

Én is azok közé tartozom, akik a kanadai csapatot a Billy Talent II azóta slágerré vált dalaival („Red Flag”, „Fallen Leaves”) szerettem meg, így számomra az együttes neve gyakorlatilag egybeforrt a kirobbanó energiákat felszabadító, igazi pörgős számokkal – s valami ilyesmit vártam az új lemeztől is. Bár végül csalódnom nem kellett, azért tökéletesen nem is vagyok megelégedve: a kelleténél több olyan dal került a korongra, amely a lüktető életöröm helyett a lassabb ütemével és az alternatívabb hangzásával próbál megnyerni. Ez a fajta póz pedig annyira nem áll jól a srácoknak (kivétel a lemezindító „Lonely Road to Absolution”), hiszen igazán ütős szövegek hiányában csak a nem túl erős dallamvilág marad, mellette a kicsit érzelgősebb, „elmélyedősebb” hangulattal – amit mondjuk a Hurtsnél szeretünk, azt a Billy Talentnél már nem biztos, hogy olyan pozitívan éljük meg.

 

A lemez nagyobb részén azonban hibátlanul érezzük a lázadó, felrobbanni készülő punk-energiát, a Green Day-hez hasonló, bár annál ritmikailag talán egyszerűbb atmoszférát, amely olyan dühös dalokban kristályosodik ki, mint a „Viking Death March” vagy a „Crooked Minds”. Mindkettőről sejteni, hogy hasonló slágernek készült, mint a már említett „Red Flag”, s igazából hiba nélkül hozza azt a gitárközpontú, vokálra erősen építő hangzásvilágot, amiért olyan sokszor fordult már meg a lejátszómban a korábbi korong is. Személyes kedvencem mégis a címadó „Dead Silence”, ami nagyon ügyesen egyensúlyoz az album dallamosabb, a szöveget középpontba állító, illetve a keményebb, üvöltő fele között. A frontember és a vokalista „játéka” a refrénnel kellően egyedivé teszi a dalt, hogy ne folyjon egybe a többi számmal, mégis sikerüljön még a korong végére megmaradt energiákat mozgósítani.

 

Kicsit ugyanis olyan érzésem volt a lemezt hallgatva, hogy látatlanban nem tudnám megkülönböztetni az egyes számokat, a néhány pozitívan vagy negatívan kiemelkedő kivételtől eltekintve. Hiába jó például a „Runnin’ Across the Tracks” vagy a „Surprise Surprise” önmagában, ugyanazt a stílusos punk-rockot érezzük a kisebb gitárszólókkal, Ben Kowalewicz erős hangjával és a vokál jelenlétével, mint nagyjából bármelyik véletlen Billy Talent-számban, egyszerűen „beleolvadnak” az átlagba. Végső soron nincs ezzel gond, elvégre azért ez az „átlag” elég kellemes színvonalat jelent, bármikor szívesen elhallgatok egy-egy ilyen dalt, csak nem szabad a nagy megújulásra és évtizedes punkhimnuszokra várni – arra ott vannak a korábbi lemezek, s remélhetőleg majd a következő korongok.

 

Azért a „Man Alive!”-ot még muszáj lesz megemlítenem, ugyanis bár semmi világrengető nincs az énekes és a rá „válaszoló” gitáros, illetve vokalista párosában, mégis minden egyes meghallgatáskor azt veszem észre, hogy magával ragadnak ezek az „odamondogató” riffek, és kedvem lenne üvölteni egy sort valamely koncertjükön. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy egy élő koncerten még nagyobbat szólnának a Billy Talent dalai, a hatalmas tömeg tombolásában lehetne érezni azokat az energiákat, amelyek a lejátszóban itt-ott azért elsikkadnak. Szerencsére azért nem mindenhol, sőt, talán jól jelzi a lemezhez való viszonyomat, hogy míg a Dead Silence gyakorta előkerül, addig a Green Day három 2012-ben kiadott korongja jóval ritkábban, pedig állítólag utóbbi a nagyobb név. Akárhogy is, a Billy Talent negyedik lemeze tökéletes példa arra, hogyan lehet hangulatos, fülbemászó, mégis ütős dalokat írni, amelyek képesek bármilyen helyzetben felrázni, és elérni, hogy azonnal keresni akarjunk egy koncertet, ahol kitombolhatjuk magunkat. Ennél több pedig nem is kell.

 

Az együttes tagjai:

Ben Kowalewicz – ének

Ian D’Sa – gitár, vokál

Jon Gallant – basszusgitár, vokál

Aaron Solowoniuk – dob

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Lonely Road to Absolution

2. Viking Death March

3. Surprise Surprise

4. Running Across the Tracks

5. Love Was Still Around

6. Stand Up and Run

7. Crooked Minds

8. Man Alive!

9. Hanging By a Thread

10. Cure for the Enemy

11. Don’t Count on the Wicked

12. Show Me the Way

13. Swallowed Up by the Ocean

14. Dead Silence

 

Diszkográfia:

Billy Talent (2003)

Billy Talent II (2006)

Billy Talent III (2009)

Dead Silence (2012)