Kínai sztereotípiák

Kína sokáig egy eléggé zárt közösséget alkotott, ahová igen nehéz volt bejutni, ezért alakult ki bennünk egy távoli, sejtelmes ország képe, és persze nekik is voltak elképzeléseik rólunk, európaiakról. Később útleírások születtek, amiket itthon is olvashattunk, esetleg ismerősök beszámolói alapján bizonyos elképzeléseink lettek, amik néha igazak voltak, néha nem. Kína az elmúlt 20 évben megnyílt a világ felé, és rohamos fejlődésnek indult. Kinyíltak a kapuk, majd szembetalálkoztak az itteni sztereotípiákkal, sőt, a saját elképzeléseikről is kiderült, hogy sok közülük nem is igaz.

 

Az egyik ilyen nézet, hogy minden ázsiai egyforma. Európai szemmel nézve ez lehet, hogy igaz, de ne feledjük, hogy az ázsiaiak számára viszont éppen mi, nem-ázsiaiak vagyunk egyformák.

 

Az egyik legnagyobb sértés, ha egy kínait japánnak néznek, hiszen Kínában a világháborús események miatt mind a mai napig megvetik a japánokat, sőt, bizonyos országrészeken (mint Guangzhou, Jiangsu, Shanxi) az ellenségesség olyan erős, hogy ott a japánoknak nem tanácsos kíséret nélkül tartózkodni huzamosabb ideig. Kínában a rasszizmus egyébként érdekes kérdés. Jelen van, ugyanakkor nagyon kíváncsiak is más népekre és fajokra, s ez a kíváncsiság le szokta győzni a legellenállóbbakat is, azután pedig egy-egy külföldi köré gyűlnek hallgatni, mi történik a határaikon túl. Miután minden kérdésükre készségesen válaszol az ember, utána mosolyogva meghívják maguk közé játszani, italozni vagy enni a messziről jött idegent, és boldogan mesélnek saját kultúrájukról.

 

Kínában, ahogy már említettem, szintén kialakultak bizonyos sztereotípiák a nem-ázsiaiakkal kapcsolatban. Az egyik ilyen, hogy minden európai szőke, kékszemű és fehér bőrű. A baj csak az, hogy az ő szemükben minden fehér bőrű ember amerikai, orosz vagy ukrán, sőt, a szép nők biztosan oroszok. Miért? Az oroszok és ukránok régebben örömlányként dolgoztak Kínában, így óhatatlan lett az általánosítás. Persze a fiatalabbak körében ezek a nézetek kihalóban vannak, de mivel beléjük nevelték… Ehhez a meggyőződéshez szintén hozzátartozik, hogy Kína egyik nagyvárosa, Harbin orosz alapítású, és több mint száz év alatt folyamatosan telepedtek le újabb orosz családok – a városban orosz ortodox egyház is működik. Ha pedig valaki nem orosz vagy ukrán, akkor gazdag amerikai. Hiszen aki eljutott Kínába, az biztosan gazdag! És amikor rádöbbennek, hogy egyik tipp sem nyert, néha egészen szokatlan reakciókat produkálnak. Engem például már néztek koreainak, japánnak, meg kínai ujgurnak is.

 

Kína nagy területen helyezkedik el, ebből kifolyólag vannak bizonyos területi átfedések, de viszonylag jól el lehet különíteni a népcsoportokat egymástól. Sokan meglepődnek, mikor azt mondom, hogy néhány területen bizony élnek szőke, kék szemű kínaiak is, ahogy olyan város is létezik, melynek lakói – az évezredeken át tartó hódítások alatt perzsa vagy iráni felmenőiktől örökölve – kb. 60%-ban fehérbőrű DNS-sel rendelkeznek. Itthon azt is kevesen tudják, hogy az ország öt nagy vallása közé tartozik jelenleg is az iszlám – Xingjiang területén, ami főleg ujgurok, valamint kazahok által lakott rész, a mai napig ez a vezető. Habár elsőre azt hihetnénk, kevés muszlim és xingjiangi élhet Kínában, elárulom, majdnem mindenhol találkozhatunk velük, nagyobb városok központjaiban több éttermet is üzemeltetnek, és rögtön felismerhetőek magas termetük, szakálluk, valamint öltözködésük miatt.

 

Az egy dolog, hogy ha Kínáról hallunk, általában Peking vagy Sanghaj jut elsőre eszünkbe, de hajlamosak vagyunk minden kínait a „kicsi, rizsevő sárgák” közé sorolni. Ez abból adódhat, hogy az Európa nagy részén élő ázsiaiak többsége dél-kínai vagy vietnámi, akik valóban alacsonyak, ám az észak-kínaiak között nem ritka a 180-190 cm-es magasság sem. Ennyit a méretekről, most nézzük a rizsevést. A Jangce vonala mentén egy természeti határ húzódik, elkülönítve az északi és a déli vidékeket. A természeti adottságok miatt északon javarészt gabonaszármazékok és húsfélék kerülnek az asztalra, míg délen leginkább rizs és zöldség van terítéken.

 

Gyakran hallom, hogy a kínaiak kutyát és macskát esznek. Az utóbbi esetén ez a kijelentés teljesen megalapozatlan, mivel a cicákat eléggé tisztátalan állatnak tartják, ellenben kutyát valóban fogyasztanak, de nem kapni minden utcasarkon, ráadásul ez az egyik legdrágább húsáru, amit csak nagyon ritkán engedhetnek meg maguknak. Ja, és ezek nem a köztudatba beépült házi kedvencek, hanem egytől egyig kifejezetten étkezési célra tartott, úgynevezett haszonállatok. Ha a mindennapi ételekre gondolunk, akkor északon szamárhúst esznek előszeretettel, ám emellett, ahogyan nálunk is, a disznó- és a csirkehús a legkelendőbb.

 

Minden kínai lány vékony, már-már anorexiásnak néz ki – hisszük mi, itt, a világnak ezen a részén. A valóságban a kínai lányok, mint ahogy általában az ázsiaiak is, valóban inkább vékonyak, de nem kórosan, ám Kínában is egyre nagyobb probléma a túlsúlyosság, hiszen évről-évre nő az elhízottak száma, és sajnos már gyerekeknél is gyakran előfordul ez a probléma. Ez leginkább abból következhet, hogy az amerikai gyorséttermek egyre jobban terjeszkednek, s a nagyvárosokban még mindig egy gyermek engedélyezett, ezért azt az egyet rettentően elkényeztetik, megadva neki mindent.

 

Kínával kapcsolatban mindenképpen felmerül az elvakult kommunizmus, Mao személyi kultusza és az internet cenzúrája. Itt megint fontos, hogy északon vagy délen vagyunk-e, ugyanis míg északon minden állami épület előtt Mao szobrok vannak, addig ezek helyét délen átveszik a költők, írók és más kulturális személyek szobrai. Északon hihetetlenül erős a kommunizmus, ám ennek hatása dél felé haladva folyamatosan csökken, ami érezhető az emberek viselkedésén is, mint ahogy más országok hatásai is. A kínai történelemben megfigyelhető, hogy az ország egyesítése után az északi részek voltak a legtöbb császári dinasztia befolyása alatt, mivel védve voltak a támadások ellen, dél pedig a tengerészetnek és a kereskedelemnek köszönhetően kulturális központtá vált. Az általános hiedelemmel ellentétben Kínában a rendőrök nem bántanak ok nélkül, legtöbbször nem szólnak bele igazán a kihágásokba, amíg nincs komolyabb baj, sőt, legtöbbször a segítségére vannak a lakosságnak.

 

Az internet blokkolása ellen egyre több kínai használ különböző, nagyon egyszerű megoldásokat, ami által már ők is használhatnak cenzúra nélküli internetet. Persze senkit sem kell sajnálni, mert meg van a maguk közösségi portálja, a QQ, ami a mi általunk használt Facebooknál is több felhasználót számlál a maga közel 800 millió aktív fiókjával. A QQ felhasználói nem nevet kapnak, hanem egy automatikusan generált 10 jegyű azonosítószámot. A telefonokon is szinte kötelező, hogy rajta legyen ez a csevegő programmal egybeolvasztott közösségi portál, hiszen az utcán sétálva is QQ-znak, nem figyelve a közlekedőkre, de láttam már oszlopra is felkenődni pár fiatalt, miközben legújabb képeiket vagy állapotfrissítéseiket posztolták, netán megírták ismerőseiknek, épp merre járnak. De például a QQ Pingvin, a QQ cég logója is az egyik legkedveltebb figurává vált Kínában, s mindenféle berendezést kapni, amin ez az „állatka” látható.

 

A pénz furcsa fogalom Kínában. Nem olyan régen a párválasztásnál még fontos szerepe volt a társadalmi helyzetnek, a rangnak és a pénznek, nem igazán számított, hogy a fiú és a lány szeretik-e egymást. Mostanra ez megváltozott, a szülők már nem igazán szólnak bele gyermekeik párválasztásába, kivéve a nagyon tradicionális családokat, ahol néha még előfordul egy-egy érdekházasság. Amit viszont jelenleg törvény tilt, olyannyira, hogy a házassági szándék bejelentését követően hatósági vizsgálat igyekszik kideríteni, hogy a frigy szerelemből vagy érdekből köttetik-e. Persze hiába a törvény, ha az évszázados beidegződések még jelen vannak, vagyis ha helyes egy pasi, de nem pénzes, nincs kocsija vagy lakása, akkor már nem is olyan vonzó. Külföldi nők esetében más a helyzet, a legtöbb kínai szerint ugyanis a fehér nőknek csak a pénz számít. Éppen ezért nem szabad meglepődni, amikor pénzt ajánlanak fel szexuális szolgáltatásért cserébe, de érdemes megfigyelni az arcokat, amikor határozottan nemet mondunk. Miután elmeséljük, hogy hűségesek vagyunk, és csak szerelemből vagyunk hajlandóak bármit megtenni, akkor teljes, néma döbbenet következik, majd az egy bocsánatkérés kíséretében az elismerés.

 

A kínaiak egy részének – a matematikával ellentétben – nem erőssége a földrajz, ezért szerintük a németekkel vagyunk szomszédságban, esetleg az angolokkal. Ilyenkor el szoktam mondani nekik, hogy Anglia egy külön sziget, és ezen a tényen sokszor meglepődnek. Ehhez hozzátartozik az is, hogy amikor megemlítem, Amerika egy másik földrész, és ott sem az egész kontinens angol anyanyelvű, szintén elképednek.

 

Kínában az az elfogadott tény, hogy Európában mindenki angolul beszél, szerintük nekünk ez az anyanyelvünk. Ha kiderül, hogy mégsem, akkor pedig bizonyosan a második anyanyelvünk. Más nyelvek esetében – mint például a német, a francia, vagy akár a magyar – teljes meggyőződéssel állítják, hogy biztosan nagyon hasonlít az angolra, és nekünk is olyan szegényes a szókincsünk, de amikor az egyetemen elkezdik tanulni, rendszeresen ledöbbennek, hogy mégsem annyira hasonlóak, és nem is olyan könnyűek.

 

A kínaiak szerint Európában mindenki magas, legalább 170-175 cm. Ennek jegyében találtam már olyan kínai álláshirdetést egyetemi tanári pozícióba, amiben kritérium volt az európai vagy amerikai állampolgárság, a fehér bőr és a minimum 165 cm-es magasság. Amikor meglátnak egy alacsony európait – jómagam 160 cm-rel büszkélkedve is állítom –, nem akarják elhinni, hogy nálunk létezik alacsony ember is.

 

Kínai nézet szerint a mi reggelink mindig pirítós narancslével és tejjel, esetleg néha tükörtojás vagy főtt tojás is az asztalra kerül. Nekünk ez furcsa elsőre, őket viszont ebben a nézetben nevelik, hiszen gyermekkoruktól kezdve ezt olvassák az angol könyvekben. Ja, és szerintük a kávé elengedhetetlen, a teát pedig a legtöbb szemlélet szerint mi nem is ismerjük. És kizárólag pékárut fogyasztunk minden nap, minden étkezésnél, sok csokoládét eszünk, és nem kerül az asztalunkra csípős étel. Sőt, olyan is volt már, hogy elmagyarázták nekem, hogyan kell rántottát készíteni, mert biztosan nem láttam még olyat. Természetesen ismét elállt a szavuk, amikor kiderült, hogy tudok készíteni, méghozzá jó hagymásat. Szerintük mi halat sem fogyasztunk. Ám amíg mi undorodunk a bogaraktól és a csúszó-mászóktól, ők ugyanígy undorodnak a sajttól, valamint a máktól – amit drognak tartanak, ezért megkóstolni sem igazán hajlandóak –, továbbá ha megemlítjük nekik a zsíros kenyeret hagymával, sóval, pirospaprikával, bizony ők is erősen zöldülnek.

 

A kínaiak sokszor érdeklődnek arról, hogy Európában léteznek-e panel épületek, vagy tényleg csak kertes házak vannak. Pedig olyan nyilvánvaló a dolog, hogy a mi agyunkon át sem futna ez a kérdés. Ugyanígy érdekli őket, hogy Európában kapni-e rizst, hogy télen -5 fok alá süllyed-e a hőmérséklet, hogy esik-e a hó, és hogy nyáron megy-e 30 fok fölé a hőmérséklet?

 

Ha már tisztában vannak a ténnyel, hogy mi magyarok vagyunk (még ha nyelvünket és földrajzi elhelyezkedésünket nem is tudják eltalálni), történelmünket – főleg az idősebbek – rettentő nagy pontossággal el szokták mesélni, sőt, a nagyobb uralkodók nevét is szokták tudni. Érdekesség, hogy Petőfinek külön szobra van Kínában, annyira közkedvelt költő, ráadásul Shanghaiban közel 40 épületet egy magyar, Hugyecz László tervezett, amiknek többsége a mai napig a város látványossága. Az orvosok és zenetudományokkal foglalkozó személyek rendszerint ismerik a híres magyarokat, mint például Kodályt, Semmelweist vagy Bartókot, akikről nagy tiszteltettel beszélnek.

 

Egyébként az ázsiaiak, különösképpen a kínaiak rettentő érdeklődő és kíváncsi nép, gyakran egymás kosarába is belenéznek bevásárlás közben, s ha az utcán hirtelen megtorpan valaki és felnéz, akkor gyűlni kezdenek körülötte mások és vele együtt figyelnek, mi lehet az, ami megállította a másikat. Ha értjük a nyelvüket, szokásaikat, kultúrájukkal és velük szemben pedig elfogadóak vagyunk, akkor megnyílnak előttünk, beszélnek tradícióik gyökeréről, válaszokat adnak nagy kérdésekre, sok furcsaságukra, hogy miért cselekszenek úgy, ahogyan, és könnyen rájövünk, hogy a kínai világ nem is annyira zárt, mint eddig véltük. Csak megértés és egy kis szív kell hozzá. Ha ezek megvannak bennünk, könnyen beláthatjuk, hogy nem is vagyunk annyira különbözőek, és rádöbbenünk: a kínaiakban igen jó beszélgetőtársra lelhetünk.