Shannon Messenger: Vihar szeli ketté
Írta: Tóth Éva (Könyvek erdeje) | 2013. 08. 27.
Szeretem az újdonságokat, amikor egy történet olyat kínál, amiről eddig még nem olvastam és úgy vélem, hogy azok, akinek sok könyv fordul meg a kezében, hasonlóan vélekednek, hasonló élményekre vágynak. Nem volt véletlen tehát, hogy felfigyeltem Shannon Messenger regényének megjelenésére, hiszen számos újdonságot hordoz magában. Például olyan kiadó hozta el a magyar olvasók számára ezt a történetet, ami eddig szakkönyveken kívül mindössze két, a szórakoztató irodalom kategóriába sorolható könyvet adott ki. Emellett pedig már maga a regény is különleges, hiszen a megszokott fantasy lények helyett szilfek, azaz levegőelementálok kapták a főszerepet. Csoda, ha olvasni akartam? Számomra egyáltalán nem.
Vane Weston hét éves korában túlélt egy olyan tornádót, ami több felnőtt, köztük a szülei halálát okozta. A bekövetkezett tragikus események hatására minden törlődött a fejéből, a gyerekkora összes emléke és a szülei arca is fehér folt csupán az emlékezetében. Közel tíz éve, a tornádó óta azonban minden éjszaka kísérti egy sötét hajú lány arca, ami újra és újra felbukkan az álmaiban. Audra nem ember, hanem légelementál, egy szilf, aki képes kommunikálni a széllel és irányítani azt. Mindezek mellett ő Vane őrzője, aki megfogadta, hogy megvédi a fiút közös ellenségüktől, az elköteleződéstől és felkészíti a változásra, ha elérkezett az idő. Amikor Audra egy hirtelen cselekedetével elárulja a tartózkodási helyüket és akaratlanul is Vane felé irányítja az ellenség figyelmét, felfedi a kilétét a fiú előtt és bevezeti őt a szilfek titokzatos, varázslatos és egyben veszélyekkel teli világába, amelynek elfogadása nem éppen a legegyszerűbb feladat.
„– Szilfek? – Nem erre a válaszra számítottam. Most komolyan, ha egyszer muszáj mesebeli lénynek lennem, igazán lehetnék olyan, amiről legalább már hallottam. – Mi az isten az a szilf?!”
A regénnyel kapcsolatos újdonságok nem merültek ki annyiban, amit a bevezetőben emlegettem, hanem tovább folytatódtak, ahogy fokozatosan haladtam az olvasással. A történet nem lépi túl a young adult kategória határait, mégis üdítően friss élményt kínál és elég sok mindenben eltér az eddig megszokottól, az általam olvasottaktól. Mindenképpen említést érdemel, hogy egy olyan kalandról van szó, amely végre nem iskolában játszódik és nagy megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy ebből következően a bál sem kötelező eleme a cselekményeknek. A már unalomig ismételt tantermi és egyéb helyszínek helyett jelen esetben a világ egyik legmelegebb részére, a kaliforniai Coachella-völgybe repíti olvasóit a szerző, ahol a kíméletlen forróság, az elhagyott datolyaligetek, a szélerőművek csoportjai érdekes és egyben értékes hátterét képezik a történetnek.
„Ma negyvenkét fok van. Olyan nap, amikor a helybeliek elüldögélnek, és arról dumcsiznak, milyen „kellemes lett az idő”, hiszen két napja még ötvenkét fok volt.”
Abból a szempontból is különlegességnek számít a regény, hogy ezúttal a fiú főszereplő áll a középpontban és bár a történéseket, érzéseket Vane és Audra szemszögéből íródott váltott fejezetek által ismerjük meg, de határozottan Vane az események legfontosabb szereplője. Érdekes volt egy tizenhét éves fiú gondolatait, érzéseit, mindennapi és rendkívüli nyűgjeit olvasni, amelyeket teljesen hihetőnek, valóságosnak tartottam, legnagyobb örömömre az írónő ezen a téren sem esett túlzásokba.
„– Még mindig próbálom meggyőzni magam arról, hogy a hamburgeremben lévő gomba nem volt pszichedelikus, és holnap nem arra fogok ébredni, hogy mindezt csak hallucináltam.”
A regény olvasmányos, mozgalmas, fiatalosan poénos, a történetvezetése a váltott nézőpontok ellenére is folyamatos, kiegyensúlyozott, nincsenek fölösleges időbeli ugrások, túlzott átfedések, a szereplők szinte zökkenőmentesen folytatják az események ismertetését. A két nézőpont nagyon jót tett a történetnek, hiszen Vane szemszögéből megismerjük a nehézségeket, amelyeket át kell élnie és a jellemében bekövetkezett változás sem elhanyagolható, Audra szemszögéből viszont a szilfek társadalmába, annak hierarchiai felépítésébe és az események közeli múltjába nyerünk betekintést. Mindkét szereplő nagyon szimpatikus volt a számomra, mert Vane tényleg igazi kamasz fiú, de mindezek mellett jólelkű, segítőkész és könnyen megszerethető, mellette Audra a harcos, ő képviseli a történetben az elkötelezettséget, a kitartást.
Mint minden young adult történetnek, ennek a regénynek is kötelező eleme a csók és semmi komolyabb testi megnyilvánulás. A kategória adta határokat nem lehet túllépni, de a megszokottat is érdekessé lehet tenni, a szerző pedig nem is hagyta ki az adódó lehetőséget. Nagyon ügyesen úgy csavarta a történetet, hogy a párocska közötti vonzódást szimbolizáló első csók ne csak szimpla testi érintkezés legyen, hanem az események szempontjából is lényeges elem, a szilfek életében bekövetkező változás visszafordíthatatlan része. Ami ilyen fontos, az persze kiváló alapot szolgáltat a bonyodalmakhoz, mint azt olvasás közben meg is tapasztalhatjuk. Persze más megoldásra váró probléma is van bőven, hiszen az emberek világában eddig jól elrejtett fiú élete került veszélybe, aki annak ellenére is fontos szereplője a szilf hatalmi játszmáknak, hogy nincs róla tudomása. Rövid idő alatt kell olyan képességeket elsajátítania, amelyre másoknak hosszú évek állnak a rendelkezésére, ugyanakkor meg kell birkóznia a múltjával is, illetve a helyén tátongó hatalmas ürességgel.
A légelementálok világa teljesen elvarázsolt, a történet hátterét adó szilf társadalom felépítése, tagozódása, a különféle széltípusok, a velük való egyesülés és természetesen a megidézésük, az irányításuk mind olyan momentum és esemény, amely érdekessé és igazán élvezhetővé teszi ezt a történetet. A regény cselekményének egyedisége mellett a felbukkanó kifejezések is kellemes élményt jelentenek, meg van a maga története és magyarázata az orkánosztagnak, a viharhozóknak, a Légvágónak, a madarak irányításának, a szelek különböző formáinak és elnevezéseinek. Egy nagyon jól felépített történet, két szerethető és talpraesett főhős, gördülékeny, pont megfelelő helyeken poénos megfogalmazás, kifejezetten jó leírások, valamint a könyv végi csavar teszik teljessé az olvasási élményt, hoznak friss fuvallatot a fiataloknak íródott, de a felnőttek számára is élvezhető regények közé.
Shannon Messenger jól ismeri azt a környezetet, amelyet a könyvben olyan hitelesen tár elénk, hiszen maga is hasonló helyen, sivatagi homokviharoktól, óriásbogaraktól és hőségtől körülvéve nőtt fel. Sok mindent tanult és kipróbál már az életében, de rádöbbent, hogy igazi szenvedélye a gyermek- és ifjúsági könyvek írása. A Vihar szeli ketté az írónő első ifjúsági regénye és nem túl meglepő módon egy trilógia első kötete. Részemről kíváncsian és várakozásokkal telve fogom lesni a következő rész magyar megjelenésének időpontját és amint lehetőségem adódik rá, be is számolok az élményeimről, Vane és Audra további kalandjáról.