René Goscinny - Albert Uderzo: Asterix és a hősök pajzsa
Írta: Galgóczi Tamás | 2013. 08. 21.
Kérem szépen, elég rápillantani a borítóra és mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a rómaiak által meghódított provinciában egyáltalán nem a búslakodás jellemzi a gall túlélőket, hanem a vidámság. Mert ugyebár Asterix és Obelix szemlátomást nagyon jól szórakozik az elnyomókon, akik valóban viccesen néznek ki, talpig egyenkoszosan. Miután jól kibámultuk magunkat, ideje a tartalommal is megismerkedni.
A sorozat tizenegyedik kötete eredetileg 1967-ben jelent meg folyatásokban, és nem csak Asterix és Obelix jellemét gazdagította, hanem bizonyos értelemben szakított a korábbi történetvezetéssel is, hiszen ezúttal nyomozásban kell jeleskednie a két jóbarátnak. Amire ugyan volt már példa korábban is (lásd például a brit kalandot), de ilyen hosszasan még egyetlen alkalommal sem kutakodtak. Ezúttal a címben említett pajzsot (amennyire francia tudásom engedi, ezt szívem szerint a törzsfőnök pajzsának fordítottam volna) kell megkeresniük, aminek fő jellemzője, hogy eredeti gazdája Vercingétorix volt, aki a korábbi rómaellenes harcok vezérként nagy győzelmet (Gergovia, i. e. 52) aratott, mígnem végleg elbukott Alesiánál.
Miközben eme jelképes pajzsot keresik hőseink, bőven jut idő arra, hogy megismerjük a vidéket (ma már Auvergne néven szerepel a térképeken), ahol az arvernusok élnek. Rácsodálkoznak a helyi tájszólásra, az ételkülönlegességekre és persze a csodás tájra.
Mivel ez a füzet még a korai időkből származik, a szerzőpáros nem érte be egyetlen ötlettel, a nyomozás mellett legalább ilyen fontos Hasarengazfix főnök fogyókúrája, ami remek alkalom egyrészt a lefogyni kívánók mentalitásának bemutatására, másrészt pedig ismét szemtanúi lehetünk annak, mennyit fejlődött a gall vidék a római fennhatóság alatt. Bámulatos például a druidák vezette gyógyfürdőkomplexum, de emlékezetesek azok az aranyköpések, amit a kúra helyszíne felé utazó Hasarengazfix menet közben megoszt velünk.
Mindezeken felül sikerült még pár apró sziporkát is elhelyezni a történetben, de ezek felismeréséhez már kell némi háttértudás. Amikor például Cézár arról értesül, hogy a kincstárban nincs egyetlen hadi emlék sem a Gall háborúból, csak annyit mond: „Nem kommentálom”. Ami azért vicces, mert a gall hadjáratról szóló emlékiratainak az eredeti címe „Commentarii de bello Gallicoban” volt. De legalább ennyire rejtett utalás, hogy az egyik leszerelt római kerékgyártással foglalkozik Nemesosban (mai nevén Clermont-Ferrand). Az üzlet remekül megy, az egész világnak szállítanak kereket, és hőseink természetesen a maguk romlatlan vidéki megközelítésében látogatják meg a vállalat központját. Ez a betét azért mókás, mert manapság pont ebben a városban van a Michelin cég központja – ki gondolta volna, hogy ilyen régen kezdték az ipart.
Korábban már említettem, hogy ebben a történetben újabb adalékot kapunk a két főszereplő jelleméhez. Ez alatt az értem, hogy mit ad isten, a páros menet közben összeveszik holmi fogyókúrán, de olyannyira, hogy jó darabig nem szólnak egymáshoz. Ez persze külsősként nézve kifejezetten humoros, ráadásul sikerült képileg is jól visszaadni a két figura közötti ellentétet.
Lassan mondókám végére értem, már csak a szokásos két téma van hátra. Az eredeti színezést felújították, most már olyan apróságok is jól észlelhetőek, mint mondjuk az álmos kakas feje körüli csillagok (39. oldal). A másik lényegi változás pedig a fordítás. Egymás után elolvastam Kopeczky László és Bayer Antal verzióját, a véleményem pedig az, hogy a második sokkal gördülékenyebb, eltűntek azok a logikátlanságok, amelyek sajnos jellemzőek voltak a korábbi kiadásra (gondolok itt például a 19. oldal második sorának utolsó kockájára). A beírás pedig jól él a lehetőségekkel, különféle betűméretekkel érzékelteti a hangerő változásait, és bár ez alap elvárás ma már, de a szövegek kitöltik a rendelkezésre álló buborékot.
Zárásként egy kiegészítés. A szövegben pár alkalommal szóba kerül, hogy senki nem tudja hol van Alesia. Ez az eredeti megjelenés idején még igaz volt, de pár évvel később sikerült pontosan meghatározni a csata helyszínét, vagyis ma már mindenki tudja, hol is van Alesia.