Főkép

F. Scott Fitzgeraldot a jazzkorszak – az ezerkilencszázhúszas–harmincasas évek – krónikásaként tartják számon, és noha valóban kivételes érzékkel rögzítette a korhangulatot, azaz a két világháború között felnövő új amerikai generáció életvitelét, vágyait és törekvéseit, ahhoz, hogy tényleges hangzó képet kaphassunk az élvezetek e felszabadult és fergeteges hajhászásáról, a két évtized muzsikusainak jellegzetes dalaihoz kell nyúlnunk. Pontosan ilyen reprezentatív anyaggal szolgál az író A nagy Gatsby című regénye alapján Robert Redford és Mia Farrow főszereplésével 1974-ben bemutatott film (amely nem összetévesztendő Baz Luhrman zseniális, de a zenei háttér tekintetében szégyentelenül mai alkotásával) – ha nem is eredeti filmzenéje, de az ahhoz kacsolható, nagyszerű érzékkel kiválogatott szerzemények.

 

Persze a „jazz” szó hallatán sokaknak a mai, összehasonlíthatatlanul kifinomultabb, elvontabb, improvizációkkal teli műfajok jutnak az eszébe, de még véletlenül se ilyesmit várjunk. A lemezre felkerült huszonhat szerzeményből a köztudatban legfeljebb két dal – az „Ain’t She Sweet” (amit közel két emberöltővel később, hamburgi korszakában a Beatles rögzített) és az azonos című hollywoodi filmet ihlető „Alexander’s Ragtime Band” – él, ráadásul ekkoriban még Louis Armstrong sem a „Wonderful World” karcos hangú énekese, hanem újító szellemű, vad (legalábbis akkoriban vadnak számító) és ifjú muzsikus, hangszerének virtuóza volt. Hangulatában az egész album inkább a Broadway musicalekre, a korabeli amerikai népszerű filmekre és nyomokban George Gershwin kompozícióira emlékeztet.

 

Épp ezért a dalokra alapvetően a rézfúvósok dominanciája jellemző, amit többnyire nagybőgő és bendzsó, esetleg zongora kísér, és csak elvétve jelennek meg más hangszerek. És ugyan a bennünk élő képhez egyértelműen hozzátartozik a dobfelszerelés (végtére is az afrikai ritmusokat leginkább ezzel lehet kiemelni), néhány dal kivételével feltűnően nem meghatározó az ütősök szerepe, melyek alapvetően mindvégig belesimulnak a hangszerelésbe. Scott Joplin megtört ütemeinek hatása annál inkább észrevehető, és mint már említettem, jóval mérsékeltebb még az improvizáció, a „hottolás” szerepe, és igaz, szinte mindenhol hallhatunk rögtönzött köröket (a „Sheik of Araby” és a „Clarinet Marmalade” pedig szinte csak ezekből áll), a mai hosszú lére eresztett hangszeres szólókhoz képest mindez valahogy megírtabbnak tűnik.

 

És mégis minden egyes szerzeményből kiérződik valamiféle zabolátlan, megfékezhetetlen erő, amely talán nem is annyira az alkoholmámort, a füstös bárok ledér atmoszféráját tükrözi, amely a nyers szexualitással, sőt, kifejezetten erotikával töltött korai jazz ma már ritkán, legalábbis ritkábban felfedezhető sajátsága. És hiába, hogy a Cotton Club és a speakeasyk zenéje: a blues, a boogie woogie és a szving ismét divatba jöttek, képtelenség rekonstruálni ennek a lassan egy évszázaddal ezelőtti életérzésnek a hiteles részleteit. Ténylegesen ott és akkor kellett volna élnünk ahhoz, hogy megérthessük a kor aranyifjainak, például Jay Gatsbynek a sajátos világát, de legalább eredeti forrásból érezhetünk rá annak mibenlétére.

 

Senki se számítson kristálytiszta digitális felvételekre, hiszen a hangrögzítés hetven-kilencven évvel ezelőtt még gyerekcipőben járt. A számok monóban szólnak, néha kissé furcsán is, ugyanakkor valóban ott van bennük az a hév, hedonizmus, újszerűség és feszültség, amit ilyen formában többé nem ismételt meg a történelem. Elveszett nemzedéknek is szokták nevezni Fitzgerald amerikai (író)generációját, de a kor lenyomata szerencsére velünk maradt. Aki A nagy Gatsbyt olvassa, annak feltétlenül érdemes odafigyelve végighallgatnia ezt a jazzdal-gyűjteményt, amit a kiadó a Redford–Farrow-féle film bemutatója után negyven évvel adott közre egyetlen értékes korongon.

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Ain’t She Sweet – Fletcher Henderson & The Dixie Stompers

2. Everybody Loves My Baby – Earl Hines & His Orchestra

3. Muskrat Ramble – Louis Armstrong & His Hot Five

4. The Saint Louis Blues – Bessie Smith

5. Tin Roof Blues – Young Creole Jazz Band

6. Perdido Street Blues – New Orleans Wanderers

7. I Know That You Know – Jimmie Noone’s Apex Orchestra

8. The Sheik Of Araby – Fats Waller & His Orchestra

9. Basin Street Blues – Louis Armstrong & His Hot Five

10. The Jazz Me Blues – Bix Beiderbecke & Wolwerine Orchestra

11. Pine Top Boogie Woogie – Pinetop Smith

12. Miss Hannah – MC Kinney’s Cotton Pickers

13. Clarinet Marmelade – Fletcher Henderson

14. Bucktown Stomp – Johnny Dodds Washboard Band

15. The Man I Love – Sophie Tucker

16. Star Dust – Fletcher Henderson & His Orchestra

17. Georgia On My Mind – Hoagy Carmichael & His Orchestra

18. Alexander’s Ragtime Band – Bessie Smith & Her Band

19. Kansas City Stomp – Jelly Roll Morton & His Red Hot Pepper

20. Ain’t Misbehavin – Bill Bojangles Robinson with Irving Mills & His Hotsy Totsy Gang

21. Honeysuckle Rose – Fats Waller & His Rhythm

22. Honky Tonk Train Blues – Meade Lux Lewis

23. Saint James Infirmary – Cab Calloway & His Orchestra

24. Cotton Club Stomp – Duke Ellington & His Cotton Club Orchestra

25. Body And Soul – Art Tatum & His Swingsters

26. No Regrets – Billie Holiday