Főkép

Barátaim némileg szomorúan konstatálták zenei ízlésem változását. Azt még csak-csak elfogadták, hogy nagyjából egy éve rendszeresen hallgatok világzenét, de azt már nehezen emésztik meg, hogy a fémes muzsikákat illetően nagyjából két részre szakadtam. Egyrészt továbbra is lelkesen hallgatom a régi kedvenceim új lemezeit, másrészt viszont az újdonságok közül többnyire csak a különlegességek tudják beindítani a fantáziámat. Ezzel természetesen nem a zeneiparban ténykedő többséget kívánom lepontozni, csak jelezem, hogy a 123. rocklemez, vagy a 986. hardcore hörgedelem nagyjából egyszeri meghallgatásig jut el a lejátszómban, de nem késztet arra, hogy másnap újra találkozzunk. Sajnálatos módon viszont az általam felfedezett „gyöngyszemek” a környezetemben tartózkodók számára bizonyulnak ehetetlennek. De nem adom fel...

 

Egyetlen dolgot nem szabad tenni az ilyen muzsikával – komolyan venni. Sosem lesz olyan súlya, mint mondjuk egy Slayer nótának, mi több, a Black Sabbath komorsága sem jellemző rá, ellenben tökéletesen alkalmas arra, hogy szórakoztasson, egy kis vidámságot csempésszen azokba a fránya hétköznapokba. Persze azt nem szabad egy pillanatra sem elfelejteni, hogy ez csak akkor működik, ha a résztvevő felek képzett zenészek, akik otthonosan mozognak a különböző műfajokban, és nem szégyellik azokat gátlástalanul keverni.

 

 

Az sem árt, ha mindezt képesek élőben, a stúdió biztonságos, újrafelvételre, ismétlésre bármikor alkalmas falain kívül is produkálni. Ezzel végére értem a hosszas felvezetésnek, és van szerencsém bemutatni legújabb kedvenceimet, akik nem számítanak nyeretlen kétéveseknek, hiszen az idén megjelent Energia! című lemezük már a harmadik a sorban. A 2005-ben alakult együttes nagyon rövid idő alatt vált ismertté Európában, köszönhetően annak, hogy rengeteget koncerteznek (csak 2006-ban háromszáz fellépésük volt, de nálunk is jártak az elmúlt években), gyakran megfordulnak fesztiválokon, és nem tiltakoznak, ha különböző tévécsatornák tölteléknek hívják őket különféle műsorokba. Sőt, ha úgy adódik, akkor minden további nélkül társulnak másokkal.

 

 

Ez a fajta mentalitás, úgy gondolom, nálunk elképzelhetetlen. De kérem szóljon, ha valaki bármelyik, az utóbbi öt évben alakult rock vagy metal elemeket is felmutató magyar együttest látja bármelyik nagyobb tévécsatornán. Na ugye. Azt persze nem tudom, ebből mennyi a tudatos marketing, vagy csak az egyedi produkciónak szóló érdeklődés, de az biztos, a Russkaja jól csinálja, amit csinál.

 

Egyébként önmagukat nemes egyszerűséggel Russian Turbo Polka Metal együttesnek titulálják, amivel biztosan zavarba hozzák a bolti eladókat, hogy mégis melyik polcra tegyék fel ezt a lemezt. Ebben sajnos nem segíthetek (mivel a vidám bulizene biztosan nem szerepel egyetlen katalógusban sem), legfeljebb azt tudom, hogy a zenekar énekese, Georgij A. Makazaria felelős a metal jelenlétéért. Az orosz-ukrán-osztrák nemzetiségű együttes egyébként engem főként a Gogol Bordello zajongására emlékeztet (na vajon ott milyen nemzetiségű az énekes?), illetve nyomokban a Kontrust önfeledt viháncolására.

 

A hangszerek elsőre bizarr társítása (elektromos gitárok, hegedű, rézfúvósok) tág lehetőséget biztosít a korábban emlegetett műfaji koktél létrehozására. A Russkaja zenéjében egyaránt fellelhető a jazz, a népzene (a kényesebbeknek világzene), a thrash, a punk, egy kis esztrád(!), ska – és biztos kihagytam valamit. Makazaria élőben nem csak magához vonzza a tekintetet, hanem a hangja is passzol a zenéhez, és általában ezen buknak el a legtöbben, amikor kompromisszumos megoldásként olyan énekest választanak, akinek a hangja vagy nem passzol a zenéhez, vagy csak pusztán kevés, inkább gyengíti, mintsem erősíti az összképet. Itt erről szó sincs, Makazaria erőteljes hangja véleményem szerint bármely power társulásban megállná a helyét, de itt is teljesen jól működik.

 

A mai világban már nem csak a multiknak és a nagyvállalatoknak van üzenete a fogyasztók részére, hanem a jól felkészült együtteseknek is. A Russkaja nagyon röviden fogalmazta meg a sajátját: tánc, tánc, tánc. Azt hiszem, ez elég velős, ráadásul kifejezetten pozitivista szemléletet képvisel, elvégre ki látott már tánc közben szomorkodó embert? Legyen az csárdás, pogo, vagy bármi egyéb.

 

Kedvencem erről a lemezről természetesen a címadó „Energia” no meg a féktelenül száguldó punkos „Autodrom”. Ja, és ne hagyjam ki a metal gyökerekkel rendelkező „Dikije Deti” furcsaságot. Egy biztos, az album kíván némi nyitottságot, szórakozási vágyat, de ha ez megvan, akkor senkit nem érhet csalódás, a Russkaja biztosítja a változatos hangulatot.

 

Az együttes tagjai:

Georgij Makazaria – ének

Dimitro Miller – basszusgitár

Engel Mayr – gitár

Ulrike Müllner – hegedű

Rainer Gutternigg – trombita

H-G. Gutternigg - potete (tolócsöves basszustrombita)

Mario Stübler – dob

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Energia

2. Barada

3. Radost Moja

4. Autodrom

5. Istanbul

6. Violina Mia

7. Kartuli Vino

8. Surrealnaj

9. Dikije Deti

10. Ajajaj

11. Tanzi Tanzi

12. Sorry

 

Diszkográfia:

Kasatchok Superstar (2008)

Russian Voodoo (2010)

Energia (2013)