Interjú: Robin Cook - 2013. augusztus

Európai túrája során hazánkba is ellátogatott Robin Cook amerikai író, az orvosi krimik koronázatlan királya, hogy népszerűsítse a Jótékony halál című legújabb regényét. Ez alkalomból ültünk le vele egy rövid beszélgetésre.

 

Mennyire elégedett a 2012-es Kóma című televíziós minisorozattal?

 

Közepesen. És most elmagyarázom: a készítők nem kérték ki a véleményemet, és nem kérték a segítségemet, de én úgy vagyok vele, hogy szeretem, ha a könyvnek, amit olvasok, vagy a filmnek, amit nézek, erőteljes történetvezetése van.

Manapság pedig az figyelhető meg, hogy a filmekből hiányzik a jó történet, és úgy gondolom, hogy ez sajnos George Lucasnak és a Csillagok háborúja utóhatásának köszönhető. Senkit nem akarok megbántani, de úgy vélem, a Csillagok háborúja hatalmas károkat okozott a filmiparban, mert utána terjedtek el az olyan filmek, amelyek tulajdonképpen csak egymás után pakolt jelenetekből állnak, történetük viszont alig van. Persze van valamiféle történet – a jófiúk harcolnak a rosszfiúkkal, de az egésznek semmi értelme, egyik jelenet következik a másik után, és az egész csupa akcióból áll.

 

A Kóma eredeti filmváltozata egy nagyon tiszta, érthető történet volt. Adott egy fiatal nő, aki valami különösre bukkan, és mivel van némi személyes érdekeltsége az ügyben, ki akarja deríteni, hogy mégis mi folyik itt, és ki is deríti – és rájön, hogy szörnyű dolgok zajlanak a háttérben. Most, hogy ezt újra megfilmesítették, az új film kicsit olyan lett, mint a Csillagok háborúja – rengeteg mindent hozzátettek, megbonyolították, maga a történet viszont így már nem olyan erőteljes. Bizonyos értelemben a néző nem is igazán tudja, mi történik, és szerintem az újabb keletű filmek így működnek – én pedig nem méltányolom az ilyesmit. Másoknak viszont, úgy tűnik, ez tetszik, úgyhogy összességében örülök, hogy újra filmre vitték a könyvet, bár engem nem igazán villanyozott fel. Jobban örültem volna, ha kikérik a véleményemet, de hát Hollywoodban az a hozzáállás, hogy az írónak ne legyen véleménye, az író inkább ne szóljon bele. Hát, valahogy így érzek a sorozattal kapcsolatban. Ön mit gondolt róla?

 

Még nem mutatták be Magyarországon, de kíváncsiak voltunk az ön véleményére.

 

Ó, értem. Azért persze megéri megnézni.

 

Ön eredeti szakmája szerint orvos. Ez mennyiben befolyásolja önt az írásban? Valós tapasztalatokra épülnek a történetei?

 

Igen. Nagyon fontosnak tartom, hogy a történeteim realisztikusak legyenek, mert arra törekszem, hogy a könyveimmel rávegyem az olvasókat arra, hogy véleményt formáljanak. Az pedig valószínűleg természetes emberi hajlam, hogy ha hibásan, pontatlanul fogalmazunk, akkor a többi ember kevésbé lesz hajlandó elhinni a mondandónk lényegét. Ezért aztán megpróbálok minél pontosabban fogalmazni, és pontosan bemutatni az olvasóimnak, hogy milyen az orvostudomány valójában. Szerencsére sok tapasztalattal rendelkezem, így tehát ez nem olyan nehéz. Vannak például olyan könyveim, amelyekben arról írok, hogy hogyan zajlik egy agyműtét, és ezt másoknál könnyebben le tudom írni, mivel én magam is végeztem agyműtéteket.

Aztán vannak olyan regényeim, amelyek a törvényszéki patológiával foglalkoznak – tíz, vagy talán tizenegy-tizenkét könyvet is írtam, amelyeknek a főszereplője két törvényszéki patológus, Jack és Laurie. Ilyen irányú tapasztalatokkal nem rendelkeztem, mielőtt elkezdtem könyveket írni, az orvosi egyetemen csak néhány előadást hallgattam erről a tudományágról. Ezért mielőtt elkezdtem erről írni, részt vettem egy kurzuson, ami a törvényszéki patológiával foglalkozott, majd pedig egy hétig dolgoztam egy halottkém mellett. Tudom, hogy ez nem túl sok idő, de azért eleget megtudtam arról, hogy miként zajlik ez a munka, így aztán tudtam írni róla. A lényeg mindenesetre az, hogy arra törekszem, hogy a leírásaim minél pontosabbak, valósághűebbek legyenek, hogy átjöjjön, amit mondani akarok.

 

Mit gondol, mennyit kell még várni arra, hogy a nanotechnológia elterjedjen az orvosi ellátásban?

 

A legújabb, Nano című regényem éppen a nanotechnológiával foglalkozik. A nanotechnológia hamarosan, néhány éven belül hatalmas teret fog nyerni az orvostudományban, már ma is rengeteg területen alkalmazzák az orvoslásban, és még inkább el fog terjedni. Azért írtam ezt a könyvet, hogy megértessem az emberekkel, hogy ez a folyamat már most is zajlik, és hogy hangsúlyozzam a tényt, hogy azok, akik a nanotechnológia mögött állnak, annyira érdekeltek a technológia felhasználásában, hogy nagyon kevés időt fordítanak arra, hogy megvizsgálják a veszélyeit – mind a környezetre, mind az egyénekre nézve. A Nano egy olyan szituációt vizsgál, ahol az emberek nem foglalkoztak eleget a veszélyek felmérésével, és már azelőtt használni kezdték a technológiát, hogy felmérték volna a lehetséges káros hatásait – és természetesen minden rosszra fordul. De hogy konkrétan a kérdésére válaszoljak: azt mondanám, hogy a nanotechnológia jelentősége évről évre növekedni fog, a változás üteme egyre gyorsabb lesz, és a nanotechnológia épp olyan jelentős szerepet fog játszani az orvoslásban, mint az informatika, a digitalizáció. Ezek a technológiák így együtt gyökeresen meg fogják változtatni a mai orvostudományt.

 

Dolgozik már újabb regényen a Nano után?

 

Igen, ami azt illeti, pont most fejeztem be egyet, néhány nappal ezelőtt. Az új könyvem épp arról szól, amiről az imént beszéltem – a nanotechnológia és az informatika fúziójáról, és hogy ez milyen változásokkal jár majd az orvostudomány területén. Úgy gondolom, a könyvem előrevetíti azt, ami az elkövetkező két-három évben meg is fog történni.

 

Ha például a klónozásra gondolunk – véleménye szerint a társadalom képes követni az orvostudomány fejlődését, képesek vagyunk időben meghozni a szükséges erkölcsi döntéseket?

 

Ma már a legtöbb orvosi egyetemen, legalábbis az Egyesült Államokban, külön tanszékeken tanítják az orvosi etikát – ez nem volt jellemző tíz évvel ezelőtt. Ma már felismerik, hogy ezekről a kérdésről és problémákról előre kell gondolkodnunk, nem szabad egyszerűen csak tétlenül várni, hogy valóban felbukkanjanak. És az orvosi technológia, vagy általában véve a biotechnológia területén az információ mennyisége egyre növekszik, egyre több felhasználási lehetőség adódik, és ezek mind beépülnek az orvostudományba. A legtöbb orvos alapvetően konzervatív, nem nagyon szeretik a változásokat, ám a változások megtörténnek, az orvosoktól vagy az orvostudománytól függetlenül is – a változás folyamatosan zajlik.

 

Ön szerint az orvosok újabb generációja képes lesz megbirkózni ezzel a helyzettel?

 

A helyzet valójában reménykeltő bizonyos értelemben, mert a régi orvosi gyakorlatok lassan érvényüket vesztik. Vegyük például a térítéses egészségügyi szolgáltatást, ami azt jelenti, hogy bejön a beteg, és az orvos minden egyes elvégzett vizsgálat vagy kezelés után kap bizonyos mértékű térítést. Ez pedig könnyen vezet túlhasználtsághoz – amikor az orvos fölösleges vizsgálatokat végez, mert akkor több térítést kap. Véleményem szerint ez a gyakorlat meg fog változni, és azok, akik most tanulnak orvosnak, már tisztában vannak vele, hogy ez el fog tűnni. A kezelések hasznát a beteg állapotában elért változáson fogják mérni, nem pedig azon, hogy az orvos mennyi vizsgálatot vagy tesztet folytat. Az orvoslás azon fog alapulni, hogy mi a legjobb a betegnek – ennek már eredetileg is így kellett volna lennie.

 

Véleménye szerint manapság mennyire könnyű vagy nehéz kezdő íróként befutni?

 

Mindig is nehéz volt befutni, és manapság még nehezebb, mint korábban. Hatalmas nyomás nehezedik a kiadókra, ezért nem akarnak kockázatokat vállalni, egy új író pedig mindig kockázatot jelent. A kiadók pedig valóban óriási nyomásnak vannak kitéve, például az az idő, ameddig a könyvesboltok a polcaikon tartanak egy könyvet, folyamatosan csökken. Aztán itt vannak azok a kiadók is, akik e-könyvek publikálásával foglalkoznak – mindez lecsíp a kiadók hasznából, emiatt még kevésbé lesznek hajlandóak kockázatokat vállalni. Úgyhogy attól tartok, hogy – a kiadók szemszögéből nézve – nehezebb ma könyvet megjelentetni, mint korábban. Másrészt viszont könnyebb magánkiadásban kiadni egy könyvet. Persze felmerül a kérdés – jó ez valamire? Hány példány talál majd gazdára, azon a tíz darabon kívül, amit a szerző legközelebbi ismerősei megvesznek? Mindenesetre – nagyon nehéz ügy.

 

És mi a véleménye az e-könyvekről?

 

Az én szemszögemből nézve bármi, ami olvasásra buzdítja az embereket, jó dolog. Szerencsés vagyok, hogy engem ez már nem annyira érint, mert ha csak anyagi szempontból nézem a dolgot, azt látom, hogy egy író nem kap annyit egy e-könyvért, mint egy hagyományos könyvért. Tehát szerencsés vagyok, hogy nem kell azzal a kérdéssel foglalkoznom, hogy többen olvassák a könyveimet, és közben elfogadnom a tényt, hogy nem keresek velük annyit.

 

Köszönjük a beszélgetést.

 

Fotó: Galgóczi Tamás

Fordítás: Turán Beatrix

Az interjú elkészítésében Ley Zsuzsanna segített.