Főkép

Rhoda Scott, a világhírű orgonaművész már többször járt hazánkban, és bármilyen formációval érkezett, bárkivel is lépett fel, mindig nagy sikere volt. Ezúttal a Modern Art Orchestra meghívására érkezik Budapestre a Budapest Marriott Hotel Báltermébe augusztus 14-én, amikor két koncertet is adnak délután 3-kor és este fél 7-kor: Az együttessel közösen kialakított repertoárt elsősorban jazz örökzöldekből alakítottuk ki, de helyet kaptak a világsztár saját darabjai mellett a zenekarvezető Fekete-Kovács Kornél szerzeményei is.

 

A Modern Art Orchestra másnap, azaz augusztus 15-én is fellép ugyanezen a helyszínen délben és délután 3 órakor: „Kivételes programmal készülünk erre az előadásra. A Modern Art Orchestrában helyet foglaló kiváló szólisták mellett, két kivételes tehetségű énekes hölgy lesz a vendégünk: Flóra Kiss és Takács Noémiközreműködésével, az évad legkedveltebb darabjaiból állítottuk össze programunkat” - mondta a zenekarvezető Fekete-Kovács Kornél.

 

Rhoda Scott legutóbb tavaly nyáron járt Magyarországon, amikor a két évvel ezelőtti  nagy sikerű "Orgonák csatája" országos turné után Varnus Xavérral  ismét bemutatjta virtuóz tudását egy felejthetetlen koncerten, amelyen egymással versengve vezették végig a közönséget a klasszikus daraboktól a modern feldolgozásokig. A koncert vendége volt a RaM Colosseumban már Rhoda Scottal karácsonyi koncertet adó jazz-ikon, La Velle is, aki ezúttal is megcsillogtatja tehetségét a Mariottban tartandó előadáson.

 

Budapest Mariott Hotel - Bálterem

Rhoda Scott & Modern Art Orchestra koncertek

2013. augusztus 14. 15.00 és 18.30

 

Modern Art Orchestra koncertek

2013. augusztus 15. 12.00 és 15.00