Főkép

Olvastad már a Tündérkrónikákat? Nem? Akkor az a javaslatom, hogy ne halogasd tovább az ismerkedést, egyrészt, mert a kötetek különleges élményt rejtenek magukban, a feltáruló sötét világ beszippant és nem ereszt, illetve azért is, mert ezt a könyvet csak az előzmények ismeretében érdemes kézbe venni. Miért? Mert az események abban a világban játszódnak, amitől a Tündérkrónikák sorozat végén elköszöntünk, azokkal a szereplőkkel, akik ott is felbukkantak, és fontos szerepet játszottak az események alakulásában. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy nem lenne akkor egyszerűbb folytatásként emlegetni ezt a regényt? Egyértelműen nem, hiszen a két korábbi főszereplő, Mac és Barrons éppen csak említés szintjén van jelen ebben a regényben, de korábbi tetteik, illetve azok hatásai nem elhanyagolhatók. Jelen esetben a fő cselekményszál Dani, Ryodan és Christian személyéhez köthető, ezáltal a regény eseményei előre nem várt fordulatokkal szolgálnak.

 

Ha már ennyit emlegettem a Tündérkrónikákat, akkor beszéljünk egy kicsit arról, miként is alakultak azok az események, amelyeknek következménye a lerombolt Dublin, a lecsökkent népességszám, a félelem és a sok-sok különleges lény. A tündérek és az emberek világát hosszú időn keresztül fal választotta el egymástól, illetve létezett egy Unseelie börtön, amelynek falai néhány repedéstől eltekintve szilárdan álltak. Eddig. A falak ugyanis leomlottak, a börtön többé nem zárja magába a Sötét udvar tagjait, a tündérek szabadon járják Dublin utcáit és mindegy, hogy világosak vagy sötétek, ugyanolyan ártalmasak az emberi lényekre. A városban káosz uralkodik, a tündérek két faja fölötti hatalomért két Unseelie herceg viaskodik egymással, „játszóterük” pedig maga a város, aminek utcái háborús övezetté váltak. A harmadik Unseelie herceg jégbe fagyva várja sorsa alakulását és kísérti a sidhe-látók csoportját, a negyedik cselekedetei pedig a benne végbemenő változások miatt kiszámíthatatlanok.

 

Dani O’Malley különleges helyzetben van, mert őt nem zavarja a város „átalakulása”, továbbra is azt teheti, amit eddig is: tündéreket gyilkol. Ő birtokolja ugyanis a négy Seelie ereklye egyikét, amelyek képesek a tündérek elpusztítására. A Fény kardjának nem mindennapi erejét jól kiegészíti Dani különleges képessége, hipergyors mozgása, amely nélkül egy olyan fiatal lánynak, mint ő, esélye sem lenne a túlélésre a város utcáin.

 

Dani jelenléte már a Tündérkrónikákban is meghatározó volt, de ebben a kötetben ténylegesen átveszi az irányítást, magára vonja a figyelmet és gyermeki lelkesedéssel tör borsot mindenki orra alá, akiről csak úgy gondolja, hogy megérdemli. Ryodan az, aki ennek a legkevésbé örül, és aki a legtöbb kellemetlenséget kénytelen elviselni a villámgyors lánytól. Dani támadásai nem személyes jellegűek, célpontja a klub és az ott tartózkodó tündérek. Ryodan nem nézi jó szemmel ezeket a támadásokat, de a Dublinban bekövetkezett furcsa jelenségek felderítéséhez szüksége van a lányra és képességeire, ezért megkegyelmez neki. A városban ugyanis egyes helyek jéggé fagynak és mindez olyan hirtelenséggel történik, hogy a helyszínen jelen lévők - emberek és tündérek egyaránt - mozdulat közben dermednek meg. Ahogy a fagyott helyek száma növekszik, úgy kerül egyre nagyobb bajba Dani és Ryodan is, illetve velük együtt Dublin minden lakója.

 

Dani a hiperaktivitás ékes példája, beszéde a fiatalok jellemzőit viseli magán, ami számomra némiképp idegesítő volt. Korábban sem sikerült kedvelnem a stílusát, és most sem került hozzám közelebb, de érzem a lehetőséget a karakterében. Nagy örömömre ebben a kötetben sok régi szereplő is felbukkan, és meghatározó szerepet kap. Kifejezetten sokat szerepel Táncos, a fiatal zseni, aki mindezek mellett még okos és kedves is. Bár Ryodan jelleme is lehengerlő, Barrons-höz képest lényegesen kulturáltabb, ugyanakkor titokzatosságban, ridegségben, kegyetlenségben és számításban nem marad el tőle, de ő mégsem Barrons. Aki képes volt teljesen elvarázsolni, az nem más, mint az átalakulóban lévő Christian MacKeltar, akinek változását, kettős személyiségét és ennek következtében adott meglepő és kiszámíthatatlan reakcióit kifejezetten élvezettel olvastam.

 

Továbbra is kitartok a korábbi kijelentésem mellett, miszerint a szerző által megteremtett világ és karakterek nagyon egyediek, ez a sötét, kegyetlenségekkel, titkokkal, fura lényekkel teli világ megragad, és ha egyszer a rabja lettél, akkor soha többet nem szabadulhatsz a hatása alól. Akár ez a regényt veszem alapul, akár az előzményként szolgáló regénysorozatot, az biztos, hogy egyedi és utánozhatatlan.

 

Karen Marie Moning pályafutását paranormális romantikus regények írásával kezdte, de egyre jobban elvarázsolta a kelta mitológia, amelynek eredménye egy fantasztikus urban fantasy sorozat, a Fever, magyarul Tündérkrónikák lett. A Dani O’Malley-történet ennek a kiegészítése, valószínűsíthetően egy újabb sötét és különleges kalandsorozat kezdete.