Marosi Ernő: A romanika Magyarországon

A Corvina kiadó 2004-ben indította el igényes, modern szemléletű és nagyon szép művészettörténeti kismonográfia-sorozatát, a Stílusok – Korszakokat. Máig tizenegy kellemesen kézbe fogható, luxus kiállítású könyv jelent meg, amely egy-egy stíluskorszakot vagy korstílust mutat be szakszerűen, részletesen és olvasmányosan, rengeteg illusztrációval kísérve. Köztük olvashatók olyan hiánypótló, addig fel még nem dolgozott időszakokról szóló kötetek is, mint A magyar biedermeier (Szvoboda-Dománszky Gabriella könyve) vagy A magyar art deco (Vadas József írása). Valamennyi műre jellemző az olvasmányosság, a gyönyörű kiállítás és az áttekinthető szerkezet, mindegyik tele van képekkel, fotókkal, alaprajzokkal, s mindet szakszerű függelék (fogalomjegyzék, mutató, jegyzetek, irodalom- és képjegyzék) egészíti ki. Az összesre igaz az is, hogy rengeteg friss, a legújabb kutatásokra épülő, esetleg a sorozatbeli szerzőtársak megállapításaival is vitatkozó elképzelés jelenik meg bennük. Az első tíz kötet után a legfontosabb művészeti korszakok közül már talán csak a romantika és a 19. századi realizmus (ha lehet még erről beszélni) volt megíratlan, valamint a legkorábbi magyarországi művészeti időszak, a román kor története. Az utóbbi űrt töltötte be A romanika Magyarországon című, új kötet.

E témáról tulajdonképpen Gerevich Tibor 1938-as könyve óta nem született méltó összefoglalás Magyarországon. Már az is vita tárgya, milyen szemszögből érdemes szemügyre venni a kor művészetét, hiszen látszólag akkor is majdnem teljes a kép, ha valaki csak az építészettel foglalkozik – hiszen a szobrászat, festészet ekkoriban még csak az építészet részének tűnhet (kőfaragás, falfestészet), az ötvösség vagy a kisművészetek pedig sok szempontból nem látszanak önállónak, külföldi, nyugati mintákat követnek (például a körmeneti keresztek és Krisztus-figurák). A könyv szerzője, Marosi Ernő, a nemzetközileg elismert művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Intézetének professor emeritusa és a középkor művészetének nagy tudású kutatója azonban képes megmutatni, mitől sajátos, mitől tipikusan magyar a hazai román kori művészet, s azt is, milyen kapcsolódási pontok találhatók a magyarországi romanika és a német, bizánci, francia stb. stílusok között.

Ennél azonban sokkal többet tesz. Ebben a szemet gyönyörködtető, 141 képet (köztük kifejezetten művészi fotókat is) tartalmazó könyvben élvezetesen és tökéletesen érthetően vezeti be a laikus érdeklődőt a magyarországi romanika történetének legújabban felfedezett és újarértékelt forrásaiba, a keresztény kép itteni meghonosodásának történetébe, s úgy foglalja össze a hazai román stílus jellegzetességeit, hogy szövege közben a szakemberek elvárásait is beteljesíti, igényes érvelése minden pontján hivatkozik. A könyv úgy oldja fel a korábbiakban jelzett ellentmondást, hogy először a nagy, román kori építészeti együtteseinket (Ják, Feldebrő, Tarnaszentmária, Székesfehérvár, Esztergom) mutatja be a legújabb kutatások tükrében, majd utána kísérel meg egy stílustörténeti vázlatot készíteni, amelyben a kódexfestészettől az ékszerkészítésen át a festett kőfaragványokig minden olyan terület és tárgy szerepel, amely része a magyarországi romanika történetének.

Az igazi garancia pedig arra, hogy ez a könyv nemcsak fontos, de élvezetes olvasmány is, a szerző stílusa. Így kezdi például a Bevezetést: „A „romanika” kifejezés annyira szokatlan, hogy mindig akadt éber korrektor, aki felfigyelve az t betű hiányára, még idejében pótolta azt, s ezzel „romantikára” „javította” – a szerzők legnagyobb bánatára.” Ezzel a könnyedséggel és humorral is találkozhat az olvasó minden oldalon, ha kezébe veszi a kötetet. Marosi Ernő leszámol azzal a tévhittel is, hogy a korai művészet mindig ügyetlenebb, tökéletlenebb, mint a későbbi. A sorozat a hazai gótikáról szóló kötetének szerzőjeként is írja: „a tökéletesedéshez vezető fejlődés elképzelése sem alkalmazható a művészetre. A gótika nem „fejlettebb” művészet, mint a romanika, és a 13. század nincs fölötte a 11. századnak.” A fejletlenség lenéző csodálata helyett inkább megtanítja, mit érdemes nézni egy román kori műalkotáson, s hogyan lehet hiányos, töredékes, színüket vesztett, félig eltört, vagy agyonrestaurált emlékeket teljesnek, valódinak, igazinak, újnak és gyönyörűnek elképzelni.

A kötet, amely egyszerre művészeti monográfia és ékszerszépségű képeskönyv, kiválóan alkalmas ajándéknak is. Mindenkinek tetszhet azonban, akiket érdekel a hazája, a művészettörténet, a történelem, vagy a szép dolgok dicsérete.