Főkép

A Sziget Fesztiválköztársaság koncert-epicentrumában, azaz a Nagyszínpadon idén – különböző okok miatt – lassan alakult ki a végső program, de most végre már kitisztult a kép. Újdonságként pedig minden napra esik valami szemet gyönyörködtető, azaz nem csak a színpadon történnek nagy dolgok, hanem előtte is.

 

„Ez az év kifejezetten problémás volt a nagyszínpados fellépők meghívását illetően” – nyilatkozta Gerendai Károly főszervező, hozzátéve, hogy idén is igyekeztek minden igényt kielégítő programot összeállítani, azonban javarészt időegyeztetési problémák miatt, a nagy sztárok közül sokan nem tudtak idén eljönni. „És az sem könnyítette a dolgunkat, hogy volt pár fellépő, aki már a lefixált időpontját mondta vissza az utolsó pillanatban” – tette hozzá.

 

Végül is összeállt a Nagyszínpad programja, ami idén már nem csak koncertélményt jelent, de látványos, lenyűgöző, izgalmas és lélegzetelállító vizuális élményt is nyújt, bevonva a Nagyszínpad előtti várhatóan többtízezres közönséget.

 

Hétfőn Cipő emléknappal indul a Nagyszínpad programja, ahol a nemrég elhunyt zenész legnagyobb slágereit idézve emlékeznek a hazai zenei élet legismertebb alakjai a Republic énekesére.

 

Kedden délutántól Csodaországgá válik a Sziget és a középpontjában koraeste az Egyesült Államokból érkező Firewater lép színpadra, a főműsoridőben pedig egy erre az alkalomra komponált, egyszeri és megismételhetetlen Quimby koncert lepi meg a rajongókat. Ez a nap persze még mást is tartogat: a világzenei helyszínen a Muzsikás ünnepli 40. születésnapját sztárvendégekkel, barátaikkal. Az Arénában pedig egy party-folyam teszi teljessé a napot. Este tíztől induló programban a színpadon Flux & Amanda, majd Kevin aka Fine Cut Bodies, később a Bingo Players, aztán Deniz Koyu végül Monstaz.

 

Szerdán elindul a fesztivál, a Nagyszínpadon elsőként a megkapó és elsöprő erejű brit énekes-slágergyáros Alex Clare, majd egy kiváló csapat egy fékezhetetlen énekesnővel, a Skunk Anansie. Őket követi a legendás német punk banda, a Die Ärzte és a főműsoridőben jön Nick Cave és zenekara, a Bad Seeds. Ezen a napon 19 órakor, az átállás alatt 10.000 héliumos lufi repül majd egyszerre a magasba, mindenki ámulatára.

 

Csütörtökön, a Nagyszínpadon kezd a merészen szolid és visszafogottan extravagáns Regina Spektor, aztán jön a géppuskanyelvű brit rapper, Dizzee Rascal, akinek "Goin` Crazy" c. dala híresült el mostanában Robbie Williams előadásában.  Jön a kilencvenes évek közepe óta töretlenül népszerű Ska-P. Főkoncertként pedig napjaink legjobb brit koncertzenekara, a Biffy Clyro. Ezen a napon 10.000 nagy szélforgó perdül majd egyszerre a főtéren, és beindul a Szélforgó Party.

 

Pénteken az első az elegáns, stílusos, középtempós, pengeéles, Mystery Jets, majd az agyas-táncos dance punk, azaz a !!!. Utánuk a német dancehall-kollektíva, a Seeed. Ezen a napon itt zár a kilencvenes évek legnagyobb, legtöbbet idézett angol bandája, a legnagyobb fesztiválok headlinere, a Blur. És aznap is lesz megalátványosság, ezernyi 1,1 méter átmérőjű felfújt labda pattog ide-oda a közönség fölött a Nagy Strandlabda Partyn.

 

És itt is a hétvége. Szombaton első az elektronikus, metál és rock zenei elemekkel operáló Enter Shikari lesz, majd a rendkívül meggyőző produkciót nyújtó The Fratellis következik, ők az utolsó pillanatban mondtak igent a szervezőknek. Majd színpadon a megújuló poszt-punk mozgalom egyik legnagyszerűbb csapata, az Editors. Az estet aznap a kortárs könnyűzene egyik legtehetségesebb és legsokszínűbb előadójával, Mikával fejezzük be. Szombaton olyat láthatunk, míg addig soha: 30.000 zacskónyi, hipoallergén, tehát senkire nem ártalmas festékszínezékkel megfestett rizsliszt repül majd egyszerre a magasba, a szivárvány színeire színezve a Nagyszínpad előtti teret. Ez lesz a Nagy Color Party.

 

A fesztivál utolsó napján a korábban bejelentett, de koncertjét az utolsó pillanatban, az elhúzódó turné nem várt fizikai megterhelésére hivatkozva lemondó Azealia Banks helyett a francia Les Tambours du Bronx ütős kollektíva érkezik. Utánuk jön a pörgős bulit ígérő francia ska/reggae csapat a Babylon Circus, szintén az utolsó pillanatban igent mondva a szervezőknek. Őket követi a Franz Ferdinand, s amit ígérnek: fékezhetetlen indie rock`n`roll tempó, szédületes gitár graffiti keverések, mocskosul elegáns és elegánsan mocskos, őrült, küzdőtérre született dirty pop indulók.

 

Vasárnap este pedig jön a látványosságok látványossága, a lézer-, fény-, és pirotechnikai vibráló fénykavalkádot felvonultató és egy tűzijátékba csúcsosodó End Show, ami alá David Guetta szolgáltatja majd a muzsikát.