Főkép

Mindig is hittem abban, hogy az emberi történelem ciklusokból áll, amik újra és újra bekövetkeznek. Természetesen nem pontosan ugyanúgy, és úgymond a „töltelék” minden korszakban más és más, de a váz állandó: egy ország/birodalom/hatalom egyre nagyobb befolyásra tesz szert, míg végül hosszú évtizedekre vagy évszázadokra a „világ” vezető hatalmává válik. Ott van például az ókori Róma vagy a XX. század közepétől az Amerikai Egyesült Államok. Persze be kell látni azt is, hogy bár mindkét hatalom hasonló ismérvekkel rendelkezik, azért vannak köztük bőven eltérések is. Gondoljunk csak arra, hogy egyik esetben sem egyik napról a másikra következett be a felemelkedés, ám míg Róma Európa nagy részét, valamint Ázsia és Afrika egy-egy kisebb szeletét uralta, addig a technológia fejlődésének köszönhetően az USA már a világ másik felén lévő országban volt képes háborúzni anélkül, hogy kénytelen lett volna elfoglalni a kettő között álló területeket. Persze ez nem teljes körű áttekintés, pusztán egy rövid példa, amit véletlenül sem politikai vitaindítónak szántam (sem történelmi tézisnek), pusztán arra szerettem volna rámutatni, hogy világunk egyre gyorsabban fejlődik, ami pedig könnyedén vezethet a szingularitáshoz is.

 

De mi az a szingularitás? A könyvben a következő meghatározás szerepel: „Egy jövőbeli korszak, melyben a technológiai változás üteme olyan gyors lesz, a hatása pedig olyan mély, hogy az emberi élet visszafordíthatatlanul átalakul.” És ha a neves kutató, mérnök, feltaláló és gondolkodó így gondolja, akkor két okból is nyugodtan hihetünk neki. Egyrészről azért, mert az úriember 1960-ban, mindössze 12 évesen már saját számítógépes programot írt, később feltalálta az első szövegfelismerő gépet vakok számára, több más mellett 1998-ban a MIT-től megkapta az év feltalálója díját, és 2005-ben Bill Gates „a mesterséges intelligencia jövőjét legjobban megjósoló” személynek nevezte (és a sort még hosszan folytathatnánk).

 

Második okként pedig az éppen tárgyalt könyvet hozhatjuk fel. Egyrészt a maga 956 oldalas terjedelmével igencsak meghatározó jelenség: megdöbbentően vastag, kemény táblás és a próbálkozás ellenére, hogy amennyire csak lehet, könnyű legyen, mégis súlyos. Külsőleg. És a tartalmára is kénytelen vagyok hasonló jelzőket használni, ugyanis A szingularitás küszöbén nem egy egyszerű esti olvasmány. Az ember nem ülhet csak úgy le, hogy „na majd most elolvasok belőle 70 oldalt!”. Főleg nem egy fárasztó nap után, sőt, jó eséllyel munkába menet a buszon sem fog túlzottan működni a dolog. Mert ez a könyv a szakirodalmak legjobbika, tele adatokkal, grafikonokkal, érvekkel, valamint azok alátámasztásával és kifejtésével.

 

Az amerikai szakember rendszerezve tárja elénk, miért is kell megváltoznia – méghozzá gyökeresen – civilizációnknak. Szépen sorra veszi a felmerülő lehetőségeket, a fejlődés lehetséges szakaszait és azok magyarázatát, onnantól elkezdve, hogy miért logikus valaminek a bekövetkezése, mit is értünk alatta, egészen odáig, hogy mi a következő lépés. Mindezt pedig rengeteg forrással, grafikonnal együtt tárja elénk, amelyekből levonja a szükséges konzekvenciákat. A könyv az alapoktól építkezve jut el addig, hogy több oldalról is, a civilizáció más és más aspektusainak vizsgálatával mutassa be, miért elkerülhetetlen a szingularitás bekövetkezése.

 

Nemcsak a zseniális meglátásai (például az evolúció hat korszaka) érdekesek, de a minden oldalról alátámasztott tézisei is hihetetlen körültekintésről és tájékozottságról adnak tanúbizonyságot. Ráadásul a már létező téziseket (mint például Moore törvénye) úgy tudja megdönteni, hogy abban semmi sértő nincsen, ám az álláspontja mégis épp eléggé határozott marad. Mindezek mellett a könyv tökéletes „belépő” az érdeklődő számára, hiszen Kurzweil a szükséges alapismereteket is részletesen elmagyarázza, így nem kell mellette (vagy előtte) több szakkönyvet elolvasnunk (természetesen itt is igaz, hogy aki tájékozott a témában, előnyben van).

 

De ejtsünk szót a magyar kiadásról is. Eddig nem nagyon találkoztam olyan sci-fi/fantasy zsánerben működő kiadóval, ami regények és novelláskötetek mellett az általa kiadott műfajokhoz kapcsolódó tudományos művel is piacra lépett volna. Nem meglepő, hiszen a két műfaj gyakran igencsak messze áll egymástól. Ám az Ad Astra esetében valahogy mégsem lepődik meg az olvasó egy ilyen döntésen, egyszerűen csak tudomásul veszi – hisz a kiadó megalakulása óta tudatosan megy szembe a már bevált módszerekkel és keres új utakat. És bármennyire is profin csinálták eddig a dolgukat, azért A szingularitás küszöbén esetében az ember mégis fél egy kicsit, hiszen itt nem elég jó fordítónak lenni, de a tudomány terén is képben kell lenni – de ebben sincs hiba, és a kiadótól megszokott minőséget kapjuk ezúttal is.

 

Egyetlen bajom a kötettel a saját területén kikerülhetetlen fricska, ugyanis ha egy könyv az egyre gyorsuló technológiai fejlődés következtében bekövetkező civilizációs változásokról szól, akkor a benne lévő írások is egyre gyorsabban válnak túlhaladottá, vagy jövendölésből történelemmé. És bizony pár helyen az ember belefut (az eredeti, 2005-ös megjelenés miatt) a 2007-es évben bekövetkező jövendölésbe. Ám ettől eltekintve a könyv tökéletes alapmű mindazok számára, akik most próbálnak elmerülni a szingularitás témakörében, vagy érdeklődnek az iránt, hogy miként fog változni a jövőnk, vagy egyszerűen csak szeretnének közelebb kerülni a modern sci-fi írók világához.